Már-már mazochisztikus, mennyire szeretnek az amerikaiak túlórázni. Az elfoglaltság a fontosság jele. Minél keményebben dolgozik valaki, annál magasabbra jut. A szabadság legföljebb néhány hosszú hétvége lehet, és esetleg egy hét pihenés. A 35 órás munkahét a franciáknak való, meg még néhány olyan kultúrának, ahol délben borozni szokás. Az Egyesült Államokban minden azon múlik, hogy mit csinálsz, nem pedig azon, hogy ki vagy. Akiknek éjszakánként csak öt óra idejük jut alvásra vagy két, látszólag teljes állásuk van, azok nem sajnálkozó együttérzést váltanak ki másokból, hanem irigységet.
ELMOSOTT HATÁROK. Sokan úgy hitték korábban, hogy a technológia majd felszabadítja az embereket. Valójában elmosta a határokat munka és szabadidő között. A telefon és az e-mail elől nem lehet elmenekülni, nincs kifogás, hogy miért ne lehetne dolgozni a nap bármely órájában, és semmi akadálya annak, hogy a konyhaasztalból munkaállomás legyen. Minthogy az amerikaiaknak ma már kevesebb mint egyharmada dolgozik a hagyományos, kilenctől-ötig időbeosztásban, lassan eltűnnek bizonyos szokások – a családi vacsorák például. Mindennek azonban vannak pozitív velejárói is. A munkáltatók és az alkalmazottak egyaránt kezdik újradefiniálni a munkáról alkotott elképzeléseiket, hogy elboldoguljanak egy olyan világban, ahol a munkaköri leírások egyre átfogóbbak. Változik a társadalmi szerződés, ahogyan a képlékeny időbeosztás nagyobb rugalmasságot követel mindenkitől a munkahelyen. A vállalati ranglétrán való felemelkedés szempontjából egyre kevesebbet számít, hogy valaki mennyit van jelen személyesen az irodában. A sikernek ehelyett az elért eredmény és a termelékenység a fokmérői. John A. Challenger, a munkahelyi tanácsadással foglalkozó Gray & Christmas cég vezérigazgatója számára a határok elmosódása inkább felszabadulást, mintsem több béklyót jelent. „Az embereket a múlt század eleje óta megkötötte a kilenctől-ötig rendszer. Ma sokkal nagyobb szabadságunk van arra, hogy hazamenjünk, s igényeink szerint osszuk be a munkát.”
Még ha az amerikaiak többsége képtelen is többet távol lenni a munkahelyéről, egyre inkább elvárja, hogy a munkavégzés jobban alkalmazkodjon személyes idejéhez. Ez olyan megoldásokhoz vezethet, hogy a munkahét háromórás – a nap különböző részeire eső – szakaszokra oszlik, vagy belesűrűsödik egy intenzív háromnapos periódusba. Minden alkalmazott eltérő belső óra szerint fog dolgozni, a munkaadók pedig jobban ráhangolódnak majd arra, ami voltaképpen a termelékenységet jelenti.
Vannak már jelei annak, hogy az amerikaiak jobb egyensúlyt alakítanak ki. A munkaidő átterjed a szabadidőre, ugyanakkor a szabadidő is kezd belenyúlni a munkaidőbe. Az alkalmazottak online vásárlásokat intéznek, tornáznak, barátaikkal csevegnek, vagy másféle szüneteket iktatnak be a munkanapba. Lehet, hogy sokszor éjfélkor is dolgoznak, viszont ha akarnak, már délután háromkor elmennek az irodából, hogy megnézzék gyerekük fellépését az iskolában. A munkaképes korú lakosság elöregedése és az állandó képzés szükségessége miatt az emberek a korábbinál kevésbé mereven tekintenek a szakmai karrierre: hol belépnek a munkaerőpiacra, hol távoznak onnan, munkát vállalnak a hetvenes éveikben is, de visszavonulnak a harmincas éveikben, hogy tanuljanak, utazzanak vagy gyereket neveljenek.
RUGALMASAN. Az okos vállalatok a határok elmosódásának megfelelően alakítják át a munkavégzést, lehetővé téve alkalmazottaiknak, hogy többet dolgozzanak otthon, és több kielégülést találjanak a munkahelyen. Néha már az órabéres dolgozókat is amolyan szabadúszókként kezelik, akik maguk határozzák meg munkanapjuk paramétereit. Az iroda pedig úgy változhat, hogy egyre inkább a magánélet afféle kiterjesztése legyen. Az SAS Institute, a világ legnagyobb magántulajdonú szoftvergyártója a legkülönfélébb módokon gazdagítja az irodai környezetet. Az észak-karolinai Cary városában található épületkomplexumán belül van bölcsőde és óvoda a 4 ezer alkalmazott gyerekei számára, van orvosi rendelő és kórház, és van táplálkozási tanácsadó is. Az otthoni munka éppúgy bevett dolog, mint a túlórázás. „Az alkalmazottak iránti bizalom a lényeg. Azt akarjuk, hogy az embereknek izgalmas munkahelyi életük legyen, de legyen életük a munkán kívül is” – nyilatkozza a floridai tengerpartról telefonálva Jeff Chambers emberi erőforrás igazgató.
Az amerikai vállalati szektor nagy kihívás előtt áll. Sok alkalmazottnak fontosabbak a részvényopciók és a prémiumok, mint az, hogy szabadságra menjen. Ugyanakkor, ha a között lehetne dönteni, hogy két hétig extra fizetéssel dolgozzanak, vagy ugyanennyi időt szabadságon töltsenek, az amerikaiak kétharmada a Yankelovich Partners felmérése szerint az utóbbit választaná. „Az emberek úgy érzik, túl vannak terhelve” – mondja J. Walker Smith, a cég elnöke. Az egyik ok egy demográfiai változás lehet, nevezetesen az, hogy a negyvenes-hatvanas évek baby-boom generációjának tagjai mára olyan életszakaszba jutottak, amikor a pénzcsinálásnál már nagyobb jelentőségűek a családi és személyes ügyek.
STRESSZ. Az amerikai munkaéthoszt mindazonáltal nehéz megingatni. Az elmúlt évtizedben a legtöbb fejlett országban csökkent az egy főre jutó éves munkaórák száma – Japánban például 191-gyel -, az Egyesült Államokban viszont 58 órával nőtt. Ennek ellenére az amerikaiak még azt a kevés szabadságukat sem veszik ki, amit kapnak. Az Expedia.com online utazási iroda megbízásából készült felmérés szerint évente átlagosan 1,8 nap szabadságot – értékben közel 19,5 milliárd dollárt – adnak vissza munkáltatóiknak. A középosztálybelieknek ma már szinte megkülönböztető jegye, hogy a munkastresszre panaszkodnak. A szülők a gyerekeiket is majdnem ugyanúgy túlterhelik, mint saját magukat. „A mi társadalmunkban az elfoglaltság a presztízs jele” – mutat rá Bradd Shore, az atlantai Emory Center for Myth & Ritual in American Life igazgatója.
Ezzel párhuzamosan viszont az is egyre nyilvánvalóbb, mekkora ára van a túl sok munkának. Orvosi tanulmányok összefüggést mutatnak ki a szabadság hiánya és szívinfarktus, illetve más betegségek gyakoribb előfordulása között. A túlórázás a termelékenységnek is árthat. Néhány vizsgálat egyenesen azt az eredményt hozta, hogy az amúgy több szabadságot kivevő franciák és belgák az egy órára jutó elvégzett munka tekintetében produktívabbak az amerikaiaknál. „Egy bizonyos ponton a megtérülés átcsap negatívba. Ha az emberek túl sokat dolgoznak, nem marad idejük felfrissülni” – figyelmeztet Lawrence Jeff Johnson, a genfi Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyik vezetője. Ő már csak tudja. Amerikai állampolgárként ötödik éve él Európában, de még mindig nem szokott hozzá az évi hathetes szabadsághoz. Az első két évben mindössze két hét szabadságot vett ki, és mostanra is csak három vagy négy hétig jutott el. „Ilyen az én közép-nyugati munkaetikám” – ismeri el.
Ha a munka túlságosan a szabadidő rovására megy, az könnyen vezethet kiégéshez. A másik oldalon pedig egyre evidensebb a kiegyensúlyozott életvitel értéke. A komplex globális gazdaság erősödő versenyében ugyanis jobban állják a sarat azok, akik kipihenten intenzívebb teljesítményre képesek.
