|
Széllel szemben |
 |
| Aratás. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy az unió a gabonaféléknél mekkora terméshozamot ismer el. |
Bár a közvetlen agrártámogatásokra vonatkozó uniós álláspont kimozdíthatatlannak tűnik, a tagjelölt országok „a remény hal meg utoljára” alapon valószínűleg egészen a csatlakozási tárgyalások legvégéig kitartanak majd. A tagságra pályázók céltáblája az a brüsszeli ajánlat, amely 9 év alatt terjesztené ki teljesen az új tagok agrártermelőire a direkt támogatások rendszerét, miközben a közvetlen kifizetések a csatlakozás első évében, 2004-ben csak 25 százalékos szintről indulnának.
A tagjelöltek – Magyarországot is beleértve – a hosszú átmenet lerövidítéséért küzdenek, mégpedig azért, hogy az ne húzódjon át a következő, 2007-ben kezdődő költségvetési időszakba. Noha a tizenöt EU-tagállam brüsszeli alkuja a szűknél is szűkebb mozgásteret hagy, négyszemközt „magas helyről” sem zárják ki, hogy az induló pénz 25 százalék helyett 30 százalék legyen, igaz ebben az esetben 2005 és 2006-ban elmaradna az éves növekedés. Egy másik támadható pont az átmeneti időszak hossza, ami szerencsés esetben akár 2008-ig is lerövidíthető. A direkt támogatások kérdése nem egyszerűen mezőgazdasági probléma, mértékük a tagjelöltek egész pénzügyi egyenlegét befolyásolja. Magyarország esetében akad még egy szempont. Kevesebb közvetlen kifizetés esetén az EU nagyobb hajlandóságot mutathat annak a kérésnek az elfogadására, amely 3 éves védzáradékkal szeretné meghosszabbítani a külföldiek termőföld-vásárlásánál megállapított 7 éves átmeneti időszakot.
Az utóbbi időben felgyorsultak a tárgyalások a két fél között az agrárkvótákról. Budapest a napokban 7 újabb terméknél állapodott meg az unióval az engedélyezett mennyiségről. A java azonban még hátravan: a magyar fél által igényelt 20 mezőgazdasági kvóta közül a talán legfontosabb 8-ról még nem sikerült egyezségre jutni. Bár az utóbbi időben folyamatosan csökkent a távolság, a gabonafélék hektáronkénti termésátlagánál, a durumbúza termőterületének nagyságánál, a tejkvótánál és a speciális szarvasmarha prémiumnál (kvótánál) csak nagyon lassan közelednek egymáshoz az álláspontok.
Magyar szemszögből a legfontosabb kérdés, hogy az unió a gabonaféléknél mekkora terméshozamot ismer el: az EU körülbelül 11 százalékkal kevesebbet ajánl annál, mint ami hazánk számára elfogadható. A különbség oka, hogy míg Magyarország a jelenlegi közösségi jogszabályok (acquis) alapján a nyolcvanas évek végére nyúlna vissza, addig az EU az 1995 és 1999 közötti időszak három középévének átlaga alapján számolja a hozamot. Nagy a tét, hiszen néhány tizednyi javítás is eurómilliókat jelentene.
Miközben Budapest nagy erőket mozgósít a kedvező pozíciók kiharcolására, brüsszeli források értetlenül állnak az előtt, hogy ólomlábakon halad a felkészülés a közösségi agrártámogatások fogadására. „Márpedig ha valami számít, akkor éppen az utóbbi nagyon fontos” – hangzik a figyelmeztetés.
Gyévai Zoltán |
|
Gyorsan kijózanodnak majd a magyar borászok a szilveszteri mámorból 2004 januárjában. Keserű felismerés lesz ugyanis számukra, hogy a hazai boltokat – a minőségi bor addigi árának feléért – elárasztja majd a spanyol és a görög tömegbor. De nem ez lesz az egyetlen fájdalmas meglepetés, amely a magyar élelmiszeripar közreműködőit az unión belül éri.
Agrárberkekben hideg zuhannyal ért fel Szanyi Tibor földművelési és vidékfejlesztési politikai államtitkár nyári „elszólása”, miszerint több százezer hazai agrárvállalkozó esik majd ki az unió által támogatott körből. (Igaz, a legkisebb gazdaságokat a közösségen belül sem „veszi észre” a nyilvántartás.) A versenyben maradókat tovább rostálják az új környezetvédelmi, állatvédelmi, élelmiszer-biztonsági, minőségbiztosítási feltételek, amelyek teljesítése nélkül nem is szállíthatnak a feldolgozóknak. Egyes, ma még itthon virágzó élelmiszer-ipari területek talán el is tűnnek majd.
INFORMÁCIÓHIÁNY. Fórián Zoltán, a Rabobank kutatási igazgatója szerint a „gondolkodásmód átalakulásától” függ az agrár- és az élelmiszer-gazdaság jövője. Ha a jelenlegi hozzáállás nem változik, a közösségi támogatásokhoz aligha juthatnak hozzá az élelmiszer-ipari vállalkozások, és nagy részük a tevékenység felhagyására kényszerül majd. Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója azt tartja a legnagyobb bajnak, hogy a szektor vállalatainak zöme információs vákuumban él: fogalma sincs, milyen hatások várnak a magyar feldolgozói ágazatokra, mire kell felkészülni. Kozák szerint a tudnivalókat az egyes vertikumokat felölelő ágazati előrejelzésekbe kellene összefoglalni – a terméktanácsok, az agrárműhelyek és a szaktárca közreműködésével. Van már egy jó példa: a Nemzeti Borstratégia. Ezt az információs anyagot nem véletlenül készítették el körültekintően – a becslések szerint a borágazat legalább 10 százalékot veszít majd itthoni piaci részesedéséből.
Gazdaságpolitikai okokból is ajánlott a tisztánlátás, mert az eleve menthetetlen szakterületeken vétek sok milliárd forintos túlélési programokat szervezni. Kozák Ákos szerint főleg azok az ágazatok viselik majd el megrázkódtatás nélkül az uniós belépést, amelyekben a nagy multinacionális cégek döntő szerepet játszanak. Ilyen a növényolaj- és a cukoripar, valamint az élvezeti cikkek előállítása. Nagy verseny és sok áldozat várható azonban azokban a szakágazatokban, amelyekben a termelés oroszlánrészét a kis- és középvállalkozások végzik.
KICSIK ESÉLYEI. Mindemellett mégsem csak az üzemméret lesz a vízválasztó. A kis, ám az uniós normáknak megfelelni képes cégek megkapaszkodhatnak az egységes piacon. A mediterrán térségben például kifejezetten jellemzőek a kisüzemek: Olaszországban az összes élelmiszer-ipari üzem 88, Spanyolországban 82, Portugáliában pedig 81 százaléka félszáznál kevesebb embert foglalkoztat. A 8300 magyar élelmiszer-ipari vállalkozás közül a csatlakozás után – a GfK borúlátó becslése szerint – csődbe menő 30-50 százaléknak sem elsősorban a kis mérete miatt van félnivalója, hanem azért, mert nem tudja végrehajtani az uniós feltételek teljesítéséhez szükséges környezetvédelmi, minőségbiztosítási beruházásokat.
Miközben pontos recept ma még természetesen nincs a „túlélésre”, többek szerint a magyar cégek esélyeit az is javíthatja, ha időben felismerik a közízlés változását. Nem csak a holland zöldalma magyarországi piaca mutatja, mekkora üzlet rejlik ebben, hanem a nagy fejű spanyol hagymáé is, amelynek – noha többek szerint ízetlen – csupán a vizuális élménye elcsábítja a fogyasztót a makóitól. Az európai vevő – később bizonyára a magyar is – egyre inkább keresi a friss termékeket. E területen nem az győz, aki meg tudja termelni a spárgát, a kelbimbót, hanem az, aki emellett meg tudja szervezni a gyors szállítást is. Piacot teremthet a feldolgozóknak az is, hogy a magyarok valószínűleg többet járnak majd étterembe a jövőben. Ezt sejteti legalábbis, hogy az unióban az élelmiszerre fordított összes kiadás 18 százalékát vendéglátóhelyeken költik el, Angliában már 45 százalék az arány, ami fényévekre van a megfelelő magyar mutatótól.
|
Élelmiszer-ipari kilátások |
Azon alágazatok lesznek veszélyben, ahol az alapanyag-termelés sem versenyképes.
VALÓSZÍNŰ VESZTESEK
Sertéstartók
Víziszárnyas-tenyésztők
Hosszan eltartható tej, illetve „desszert” tejtermékek gyártói
Borászok
VALÓSZÍNŰ NYERTESEK
Pulykatenyésztők
Takarmánykeverők
Brojlercsirke-tenyésztők
NEM VÁLTOZIK A POZÍCIÓ
Gabonafeldolgozók |
|
A feldolgozók üzleti kilátásait az is meghatározza, miként alakul itthon az élelmiszerek ára. Fórián Zoltán úgy véli: a közhiedelemmel ellentétben nem kell élelmiszerár-robbanásra számítani a csatlakozás után: sem a hazai kereslet, sem az árak nem nőnek majd egyik napról a másikra a közösség szintjére. A 744 eurós éves, egy főre jutó élelmiszer-fogyasztás értékben jelenleg a harmada a 2137 eurós ausztriainak.
Változás várható a fogyasztás szerkezetében is. Száz forintból a magyar vevő jelenleg 28 forintot áldoz élelmiszerekre, élvezeti cikkekre, ám a lassan, de biztosan növekvő életszínvonallal – annak ellenére, hogy többet vásárolunk majd ezekből a termékekből – csökkeni fog ezen cikkek aránya, miközben a szolgáltatásoké emelkedik.
„A vevőkért vívott küzdelemben esélyesek lehetnek a hazai feldolgozók, ha az EU-nál sok esetben magasabb élelmiszer-biztonsági színvonalat fenntartják, és mint versenyelőnyt, ezt a pajzsukra vésik” – véli a Rabobank elemzője. Prognózisa szerint az élelmiszeripar középmezőnye gyorsan felértékelődik majd azzal, hogy differenciálódnak a fogyasztói igények: a hungarikumok és a földrajzi árujelzővel védett termékek gyártóinak komoly lehetőségei lesznek az uniós piacon. A belépés után természetes a kíváncsiság az új tagok élelmiszerei iránt, a különlegességekre pedig amúgy is vevők az unió polgárai.
