December 23-a, vasárnap, hajnali 4 óra. A Hírközlési Felügyelet Ostrom utcai kapuja előtt jól megtermett biztonsági ember vár bebocsátásra. A Vivendi menedzsere helyett sorban álló “őrző-védő szakembert” a hideg éppen úgy nem rettenti el, mint ahogy az sem, hogy a felügyeleten a munka csak 6 órával később, délelőtt 10 órakor indul meg. S akkor is csak azért, hogy a hírközlési törvény hatályba lépésének napján ki lehessen adni a távközlési társaságoknak a szabad szolgáltatóválasztáshoz elengedhetetlen előhívó számokat. S lám, a Vivendi embere nem sokáig marad magára. Néhány perccel később már mögötte toporog a PanTel és a Matáv hasonlóan kvalifikált szakembere is.
5 tévhit a magyar távközlésről – a Matáv szerintNem látják rózsaszínben a távközlési piac helyzetét a Matáv Rt.-nél sem. Nagy Bálint kommunikációs igazgató sem vitatja, hogy az ideálisnál kisebb magyar piacon kevés a szereplő és a befektető, sőt azt sem, hogy az átlagember másfajta versenyt várt a liberalizáció utáni hónapokban. Ugyanakkor szerinte téved, aki arról beszél, hogy a magyar távközlésben nincs verseny, s több további tévhit is él a szektorral kapcsolatban:
1. NINCS VERSENY
– ellenérvek
• A mobiltelefon-szolgáltatók az elmúlt években több előfizetőt gyűjtöttek, mint a vezetékes szolgáltatók teljes ügyfélköre, ma már a beszédcélú hívások nagy hányada a mobiltelefon-hálózatokon bonyolódik le
• Hazánkban jelenleg több mint száz internetszolgáltató működik (s ezek közül csak egy – igaz, a legnagyobb – tartozik a Matáv érdekeltségei közé)
• A nemzetközi beszélgetések alig felét bonyolítják le a Matávon keresztül
• Az üzleti előfizetőkért a szolgáltatók éles harcot folytatnak (s számos ilyet elcsábítottak már a Matávtól is)
2. A VERSENYNEK AZ ÁRAKBAN KELL KIFEJEZÉSRE JUTNIA – ellenérvek
• Verseny és árcsökkenés nem feltétlenül jár együtt. Jelenleg a magyar távközlési piacon is inkább a technológiák, a szolgáltatások, illetve a fejlesztések versenye figyelhető meg. De lehetne vetélkedni a lakossági fogyasztók kegyeiért jobb kiszolgálásukkal is, bár, úgy tűnik, ezt a rendkívül költség- és munkaigényes célt eddig egyetlen alternatív társaság sem tűzte zászlajára.
3. A VERSENY A SZABÁLYOZÓ HIBÁJÁBÓL CSÖKEVÉNYES – ellenérvek
• A hírközlés szakmai felügyeletét ellátó hatóság valóban hat a versenyre, de ez a szerep távolról sem akkora, mint amekkorát a HiF-nek tulajdonítanak. Azon ugyanis egyetlen szabályozó sem tud változtatni, hogy a befektetők, amelyek az elmúlt időszakban világszerte “megégették” a kezüket, most a korábbi offenzívák és piaci bevonulások helyett inkább az eladást és a kivonulást részesítik előnyben.
4. VERSENY AKKOR LESZ, HA AZT A LAKOSSÁG IS ÉRZI – ellenérvek
• Attól, hogy az alternatív távközlési cégek nem kelletik magukat az egyéni előfizetőknek szóló hirdetésekkel, más célcsoportok – ezek közé tartoznak például a nagyfelhasználók – már a máshol kétségtelenül hiányzó árversenyt is érzékelhetik.
5. A VERSENY BIZONYÍTÉKA, HA A MATÁV PROFITJA CSÖKKEN – ellenérvek
• A piaci megmérettetésben már közép- és rövid távon is csak a nyereséges vállalatok maradhatnak talpon
• Ha a távközlési cégek jövedelmezősége romlani kezdene, az magával hozná az élenjáró technológiák fejlesztésének, bevezetésének leállását, a telekom szektor lassú elsorvadását
• A fogyasztók érdekében csak a valóban prosperáló cégek képesek lépéseket tenni, a veszteségbe forduló vállalatoknál azonnal megindul a restrikció, amit elsőként a fogyasztók éreznek meg
Az “erős emberek” sorba állítása ellenére sem voltak túlzó várakozásai a telefonpiac megnyitását illetően Lednitzky Péternek, a Vivendi Telecom Hungary (VTH) kormányzati és külkapcsolati igazgatójának. Fontosnak tartotta azonban, hogy a liberalizáció után az előfizetők maguk dönthetik el, melyik szolgáltatóra bízzák távolsági és nemzetközi hívásaik lebonyolítását. Ahhoz viszont, hogy valóban szabadon választhassanak, minden telefontársaságnak saját előhívó számra volt szüksége. Mivel a Vivendi komolyan vette ezt a lehetőséget, a lehető legjobb számot akarta megszerezni Váltószám névre keresztelt szolgáltatásához. A december 23-i korai kiállás eredményeképp meg is kapták a kiszemelt előhívót.
VÁRAKOZÁSON ALUL. Fél évvel később, azaz napjainkra a legnagyobb alternatív telefonszolgáltató illetékeseinek is be kellett látniuk azonban, hogy a szabad választás a vártnál kisebb átalakulást hozott. Noha a VTH részéről kifejezetten az ennek segítésére létrehozott call-center júniusig közel egymillió hívást fogadott, a cég távolsági és nemzetközi szolgáltatásaira csak 4 ezer ügyfél kötött szerződést.
A Vivendi igazgatója elismeri: ez a szám messze elmarad a várakozásoktól. A szerény érdeklődés véleménye szerint azért is meglepő, mert szolgáltatási csomagjaik már az olyan ügyfeleknek is komoly – telefonálási szokásoktól függően 4-40 százalékos – megtakarítást hozhatnak, akik a távolsági és nemzetközi hívásaikra havi 1000 forintnál többet költenek.
A lanyha fogadtatás okait igyekeznek megtalálni, a probléma azonban valószínűleg nem a szolgáltatási csomagokban keresendő. Lednitzky szerint a mai gondok elsősorban azzal magyarázhatók, hogy a piacnyitás ügyében több volt az ígéret, mint a realitás. Az sem volt egyértelmű, hogy a verseny csak a távolsági és a nemzetközi telefonálás terén indulhat meg. Ahhoz pedig, hogy az ebben rejlő előnyöket a telefonálók valóban érzékelhessék, tudatos felhasználói magatartásra és persze megfelelő érdeklődésre lenne szükség.
ELMARADT VERSENY. A telefonpiaci verseny nehézkes indulását részben a piaci igények hiányával magyarázza Frischmann Gábor, a Hírközlési Főfelügyelet (HiF) elnöke is, aki immár több évre visszanyúló adatokkal tudja alátámasztani, hogy miközben a mobiltelefonálás egyre népszerűbbé válik, a vezetékes telefonszolgáltatások iránt egyre kisebb az érdeklődés. A vezetékes előfizetők száma lassan, de biztosan csökken, miközben hónapról hónapra esik vissza az egy előfizetőre jutó hívásforgalom is. Mindezért a közvélekedéssel ellentétben nem az itthoni telefontarifák a felelősek. A magyarországi távközlési díjak ugyanis európai összehasonlításban távolról sem sorolhatók a legmagasabbak közé (lásd a grafikont a 29. oldalon). A gondot inkább az európai árszínvonal és a magyar fizetőképes kereslet közti látványos távolság okozza. Vásárlóerő-paritáson számolva láthatóvá válik az, ami az abszolút számok tükrében nem annyira nyilvánvaló – történetesen, hogy a magyar telefon-előfizető alacsonyabb jövedelme miatt lényegesen kevesebbet költhet telefonálásra, mint az Európai Unió polgárai. Márpedig ilyen viszonyok között nincs semmi meglepő abban, hogy a vezetékes telefonpiac megnyitása nem okozott földindulásszerű változásokat.
A HiF elnöke szerint persze hiba lenne a verseny elmaradását pusztán ezzel magyarázni; a számos szolgáltató számára kedvezőtlen folyamatokért a piacnyitást előkészítő hírközlési törvény is hibáztatható. A jogszabályi környezet ugyanis valóban nem nevezhető tökéletesnek. Továbbfejlesztése, átalakítása, az egyes előírások egyértelműbbé tétele elkerülhetetlen, még ha hosszabb időt, előreláthatólag egy-másfél évet is vesz majd igénybe. Mindazonáltal Frischmann Gábor szerint a törvénnyel, a hozzá tartozó rendeletekkel és az azok értelmezésével kapcsolatos kifogások megismerése után sem áll még össze a verseny elmaradásának magyarázata. A képet az teszi teljessé, ha a helyi problémákat kiegészítjük a telekom szektor nemzetközi összeomlásából következő hatásokkal. A világszerte defenzívában lévő telekom cégek magyar reprezentánsainál többnyire hiányzik a versenyzéshez szükséges tőke. Ez a tőkeerős szolgáltatók – elsősorban a Matáv – által diktált fejlesztések finanszírozásában éppen úgy akadályozza a cégeket, mint abban, hogy türelmesen kivárják beruházásaik megtérülését. Nehézségeiket az alacsony piaci kereslet, a vezetékes szolgáltatások iránti egyre szerényebb érdeklődés csak növeli.
NYITOTT KAPUK. A tőkehiány a kisebb szolgáltatókat nem csupán az előrelépésben, de a mindennapi működésben is gátolja. Ezért Frischmann szerint a hírközlési törvény módosításáig a szabályozó hatóságnak, illetve a Hírközlési Döntő Bizottságnak (HDB) a verseny és a piaci szereplők érdekében nagy körültekintéssel kell eljárnia a szolgáltatók között felmerülő nézetkülönbségek, jogértelmezési viták során. Minden esetben olyan megoldásra kell törekedni, amely elősegíti a piac fejlődését, és nem hozza tarthatatlan, finanszírozhatatlan helyzetbe a pénzügyi nehézségekkel küzdő szolgáltatókat.
Gúzsba kötve 
Alaposan megnehezíti a hazai távközlési piac szereplőinek helyzetét, hogy nyugati anyavállalataik – finoman szólva – gyengélkednek. Az utóbbi hetek negatív gazdasági hírei is elsősorban a telekommunikációs szektorból érkeztek: az amerikai WorldCom hamis könyvelés miatt jutott csőd közeli helyzetbe (Figyelő, 2002/27. szám), az igencsak francia Vivendi pedig mértéktelen terjeszkedésének csapdájába esett.
A távközlési cégek mélyrepülése azonban nem az e két vállalatnál feltárt botrányos ügyekkel kezdődött: az ágazat piaci értéke már jó ideje, a “dotcom” buborék kidurranása óta apadóban van. Az elmúlt esztendőben e folyamat felgyorsult: a Financial Times által számolt szektoriális tőzsdeindex a többi ágazatot is magában foglaló “teljes” mutatóhoz (FTSE) képest 2001 nyara óta szinte folyamatos csökkenést mutat (lásd a grafikont).
Nem csak az időjárás miatt számíthatnak forró nyárra a távközlési cégek vezetői. Olvadó árbevétel, romló jövedelmezőség, és – a harmadik generációs mobiltelefóniában kiírt tenderekre fizetett elképesztő összegek következtében (Figyelő, 2002/25. szám) – nagyfokú eladósodottság jellemzi az ágazatot. Az egykoron nagy tekintélynek örvendő európai vezérek egymás-után dobják be a törülközőt: Jan Smith, a KPN, Derek Bonfield pedig a BT éléről távozott még 2001 őszén, a legújabb áldozat pedig Jean-Marie Messier, a Vivendi első embere (lásd külön anyagunkat). De nincsenek könnyű napjai az adósságcsapdában vergődő France Télécom vezetőjének, Michel Bonnak vagy a Deutsche Telekom (DT) élén álló Ron Sommernek sem. A szolgáltatók vergődése és az európai mobil internet általános válsága a mobilgyártókat is magával rántja: az Alcatel, a Philips, sőt az Ericsson is úgy döntött, felhagy a mobilkészülék-gyártással. A Nokia a versenytársakhoz képest ugyan továbbra is csúcsra jár, ez azonban csak egy kis domb a korábbi óriás hegyhez képest.
A helyzet drámaiságát jelzi, hogy a Matáv-tulajdonos DT piaci értéke július elején csupán 40 milliárd euró volt, 90 százalékkal kevesebb, mint 2000 márciusában. A dicstelen adatok sorát szaporítja az is, hogy a DT vezetékes üzletágának megtisztított pénzügyi eredménye (kamatok, adók és értékcsökkenések nélküli nyereség – EBITDA) az első negyedévben 17 százalékkal esett.
A DT és Ron Sommer pozíciója Németországban a szeptemberi általános választások előtti kampány részévé is vált: az árfolyamcsökkenés lovat ad azok alá, akik – a 3 millió részvényessel való “szolidaritástól” vezéreltetve – a jelenlegi kormányzattal jó viszonyt ápoló Sommer távozását követelik.
A kötvényprémiumok növekedése is általános tendenciává vált a távközlési szektorban: a Merrill Lynch kimutatása szerint az államkötvényekhez képest több mint 250 bázisponttal magasabb a telekom papírok kamatfelára. A befektetők az állampapíroknál lényegesen kockázatosabbnak tartják az ágazat kötvényeit, ami szintén a telekommunikáció történetének fekete lapjaira kívánkozó fejlemény.
Martin József Péter
A HiF vezetőjével a Vivendinél is egyetértenek. Lednitzky Péter azonban fontosnak tartja, hogy addig is, amíg a szakértők a hírközlési törvény átalakításának megalapozásán dolgoznak, a törvényt kiegészítő rendeletek egyszerű módosításával teremtsék meg a kisebb szolgáltatókat támogató, a nagyobbakat korlátok közé szorító aszimmetrikus szabályozás feltételeit. Ugyanakkor a rendeletek átalakításával biztosítsanak közgazdaságilag is vonzó, kiszámítható környezetet a távközlési piac szereplői számára. Frischmann Gábor úgy gondolja, az ilyen kezdeményezésekkel a szolgáltatók nyitott kapukat döngetnek. Hiszen a szakhatóságok megtették az első lépéseket annak érdekében, hogy ha a cégek által költségalapon levezetett árak lényegesen eltérnek az uniós áraktól, akkor a szabályozónak legyenek meg a lehetőségei az árképzésbe való beavatkozásra. Ma ugyanis ez még hiányzik, a HiF és HDB legfeljebb az árképzés levezetésének helyességét vizsgálhatja.
A frissen létrehozott “high-tech minisztérium” első embere, az SZDSZ-es Kovács Kálmán a távközlési verseny elsődleges akadályát abban látja, hogy a januárban liberalizált piacon lényegében nincsenek valódi versenytársak. A legnagyobb szolgáltatóval, a Matávval a piac egészén egyetlen szolgáltató sem veheti fel a versenyt. Akkor sem, ha a részpiacokon – üzleti kommunikációban, internetszolgáltatásban, adatátvitelben, vagy éppen kábeltelevíziózásban – a Matáv kénytelen osztozkodni ellenfeleivel.
A miniszter szerint a mai problémák magját évekkel ezelőtt vetették el. Az 1993-ban megindított mesterséges piacteremtéssel az akkori kormányzat vitathatatlanul európai utat választott. Ám a koncessziós rezsim meghonosítása a helyi szolgáltatásokban eldöntötte azt is, hogy az ország szolgáltatási területei kizárólagos helyzetben lévő cégek kezébe kerültek. Az ebből adódó feszültségeket tovább fokozta, hogy a mesterségesen kialakított piac nem volt egyensúlyban. Az országos szolgáltatóval, a piac döntő hányadát uraló Matávval szemben sok kisebb társaság – úgynevezett alternatív szolgáltató – készült a majdani piaci megmérettetésre.
Az európai tapasztalatokat látva 1997-ben a kormány megkezdte a távközlés új pályára állításának előkészítését. A Nemzeti Hírközlési és Informatikai Stratégia (NHIT) készítői igyekeztek megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy hazánk az uniós tagállamokhoz hasonlóan rá tudja kényszeríteni a kizárólagos, vagy monopol szolgáltatókra saját védett piacaik megnyitását. Az elfogadott stratégiai anyagból azonban 1998-ban nem lett törvény. A 2001 nyarán napvilágot látott Egységes Hírközlési Törvény (EHT) pedig, bár az 1997-ben lefektetett alapokra épült, már az országgyűlés elé kerülésekor elavult volt.
RÉMÁLOM. “Ha a tavaly elfogadott hírközlési törvény 1998-ban vagy 1999-ben lép hatályba, hatásos eszköze lehetett volna a telefonpiac liberalizációjának” – állítja Kovács Kálmán. A miniszter szerint az akkor még a befektetők érdeklődésének középpontjában álló telekom szektorban ez a törvény elég lett volna a sikeres nyitáshoz. Ám a liberalizáció előkészítésére fordított hároméves huzavonával Magyarország elszalasztotta a lehetőséget. Ez volt ugyanis az a három év, amikor az európai telekom szektorban a liberalizáció következményeként csökkentek az árak, de ez volt az az időszak is, amelynek végére a jól prosperáló távközlési ipar a befektetők rémálmává vált.
A frissen életre hívott tárca vezetője úgy véli, az elmúlt három év mulasztásait nem lehet meg nem történtté tenni, a jelenlegi problémák azonban több intézkedés együttes alkalmazásával orvosolhatók. A legfontosabb a hírközlési törvény lehető leggyorsabb módosítása. Az új piacra lépők segítése érdekében a kormánynak meg kell teremtenie az aszimmetrikus szabályozást, a pozitív diszkrimináció feltételeit. Biztosítani kell például, hogy az alternatív, illetve internetes szolgáltatók a végfelhasználóknál olcsóbban, lehetőleg nagykereskedelmi áron jussanak hozzá a szélessávú adatátviteli szolgáltatásokhoz. Emellett a kormánynak sürgősen ki kell dolgoznia és pótolnia kell a hírközlési törvény hiányzó fejezeteit is.
Kovács Kálmán fontosnak tartja azt is, hogy a kormányzati szférában, illetve a hozzá tartozó közszolgáltatások területén tovább növeljék az elektronikus szolgáltatások jelentőségét. Új kormányzati informatikai rendszerek beindítását tartja szükségesnek egyebek mellett a közlekedésben, az egészségügyben, az önkormányzatoknál, illetve az agráriumban. Az üzleti kommunikáció területén a miniszter nagy jelentőséget tulajdonít az elektronikus aláírás elterjedésének. Az internethasználat népszerűbbé tételét pedig valóban sokak számára elérhető számítógép-vásárlási és internet-hozzájutási akciókkal szeretné segíteni.
ALTERNATÍV BÁNATOK. Azt az alternatív szolgáltatók is felismerték, hogy a Matávval szembeni fellépéshez ellensúlyokra van szükségük. Törő Csaba, a PanTel Rt. vezérigazgatója, az alternatív szolgáltatók szövetségének vezetője szerencsésnek tartaná, ha a kormányzat valóban segítséget adna a jelenleg koncentrált piac polarizációjához. Ehhez már az is elegendő lenne, ha a kabinet a következő évekre kiszámítható és garantált szabályozási feltételeket teremtene.
Kormányzati elszánásINTERNET-TÁMOGATÁS.
Kovács Kálmán miniszter alig néhány héttel hivatalba lépése után máris eldicsekedhet: az internethasználók kormányzati támogatásának megoldásával megadta a választ a távközlési piac egyik fontos alapkérdésére. Igaz, a világháló megfizethető elérését lehetővé tevő konstrukció finanszírozása a költségvetésnek évente 3 milliárd forintjába kerül, de legalább átmenetileg – a hírközlési törvény tervbe vett átalakításáig – megoldotta a vitát az internetezők, az internetszolgáltatók és a Matáv között. Az informatikai tárca vezetője is pontosan tudja azonban, hogy ezzel az egyetlen lepéssel nem vágta át a vezetékes telefónia fejlődését akadályozó gordiuszi csomót.
ELLENSÚLYTEREMTÉS. A kormányzat a távközlési piaci erőviszonyok megváltoztatását is kész bizonyos eszközökkel támogatni. Így például lehetővé kívánja tenni a ma egymással is versengő kisebb szolgáltatók egyesülését. A szaktárcánál bíznak abban, hogy a hírközlési törvény módosításával, a hosszú távon kiszámítható jogi és közgazdasági feltételrendszer biztosításával fel lehet kelteni a szakmai, illetve pénzügyi befektetők érdeklődését a magyar távközlési piac iránt. A Matávval versenyezni ugyanis csak a volt monopol szolgáltatóval összemérhető erejű cég vagy cégcsoport lehet képes.
VERSENYÉLÉNKÍTÉS. Kovács Kálmán reméli, hogy a szabályozó “puha eszközeivel” sikerül beindítani a versenyt a magyar távközlési piacon. Ez minden bizonnyal meghozná a távközlési tarifák régóta várt csökkenését, egyúttal hozzájárulhatna ahhoz is, hogy néhány év múlva a magyar háztartások legalább 20 százaléka rendelkezzen internet-hozzáféréssel.
JOGI BEAVATKOZÁSOK. Ha a verseny beindításához a finomabb beavatkozások nem bizonyulnak elegendőnek, Kovács Kálmán kész drasztikusabb eszközökhöz nyúlni. Az árak mérséklése érdekében például elképzelhetőnek tart jogszabályi beavatkozást az árképzésbe. A költségek bázisául az európai szolgáltatók átlagos költségszintjét írnák elő, az attól való eltérést pedig minden esetben indokolniuk kellene a szolgáltatóknak.
MEGVÁLASZOLATLAN KÉRDÉSEK. Törő elengedhetetlennek tartja a hírközlési törvény alapos felfrissítését is. A tavaly elfogadott törvény és a hozzá tartozó rendeletek ugyanis számos fontos kérdést egyáltalán nem, vagy nem megfelelően kezelnek. Ugyanakkor a megfelelő szabályozás hiányában az olyan alapvető lehetőségekkel sem élnek az előfizetők, mint a szabad szolgáltatóválasztás. Ahhoz, hogy az előfizetők legalább esetenként az alternatív szolgáltatókra bízzák távolsági és nemzetközi hívásaikat, nagyon kedvező összekapcsolási díjakra és alacsony költségekre lenne szükség. Mindez az alternatív cégek számára egyelőre csak részben adott. Arra pedig a versenybe az idén bekapcsolódó cégeknek még kevesebb az esélyük, hogy a Matáv előfizetői nemzetközi és távolsági hívásaikat az alternatívokra bízzák. A telefon-előfizetők számára ugyanis az alternatívok által bevezetett csomagok távolsági díjai hiába kedvezőbbek a Matáv díjainál, ha az ország döntő hányadán helyi szolgáltatónak is számító, volt monopol szolgáltató a helyi tarifákból is kedvezményeket ígér. Törő Csaba emellett úgy véli: az eddiginél világosabb és egyértelműbb szabályozói fellépésre lenne szükség az úgynevezett helyi hurokmegosztás, az ADSL nagykereskedelmi csomagok kialakítása, illetve az internetes piac liberalizálása terén is.
Elsősorban a Matávot tartja felelősnek a magyarországi távközlési liberalizáció késlekedéséért Sean Melly, az eTel vezérigazgatója. “Minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek, hogy lassítsák a folyamatot, a Hírközlési Felügyelet pedig nem tesz meg mindent, hogy ebben a törekvésükben megakadályozza őket” – állítja a Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában működő ír cég első embere.
Az eTel megkötötte ugyan az összekapcsolódási szerződést a Matávval, de a megállapodás csupán ideiglenes, hiszen a társszolgáltatóktól Sean Melly szerint a Matáv esetenként többet kér, mint amennyi a végfelhasználói díj. A Matáv emellett például azt is előírná, hogy az alternatív vetélytársak minden egyes regionális csatlakozási pontra külön-külön kössék rá a maguk hálózatát, ami műszakilag fölösleges, viszont tetemes pluszköltséggel jár.
Az ír társaság vezérigazgatója szerint a magyar kormányzat a Matáv érdekeit eddig rendre a piac érdekei elé helyezte. Az új kabinet ígéretei biztatóak, ám a hírközlési törvény bejelentett felülvizsgálata és módosítása nem elég. Ez legalább másfél-két évig eltart, ennyi ideje pedig sem az alternatív szolgáltatóknak, sem a piacnak nincs: sokkal gyorsabb intézkedésekre van szükség. Ellenkező esetben az eTel kora ősszel felülvizsgálja magyarországi stratégiáját. Kivonuláson ugyan Sean Melly szerint nem gondolkodnak, de ha “nem alakul ki egészséges távközlési piac, a cég a továbbiakban máshová viszi a pénzét”. Az eTel Ausztriában a múlt héten ismét felvásárolt egy céget – egy éven belül már a negyediket -, s lennének befektetési terveik Magyarországon is, de ezeken addig el sem gondolkodnak, amíg a helyzet nem javul számottevően.
BEFEKTETŐK. Mindenesetre a saját területükön egymásnak is konkurenciát teremtő kisebb cégek egyedül biztosan nem sokáig állhatják az egyenlőtlen versenyt. Az elemzők úgy vélik, a nemzetközi telekom szektor összeomlása miatt többnyire “háttér nélkül maradt” külföldi tulajdonú vállalkozások kénytelenek egyedül megoldást találni finanszírozási problémáikra. Márpedig a sokszor pénzügyi nehézségekkel küzdő cégek többsége számára ez már rövid távon is megoldhatatlan feladat. A hírközlési törvény módosításához szükséges egy-másfél évet pedig feltehetően a kisebb cégek jó része nem lesz képes egyedül átvészelni. A szakértők nem derűlátók egy új, a kisebb szolgáltatók összefogására képes, az integrátori szerepet vállaló és a piaci konszolidációt folytató szakmai befektető, vagy befektető-csoport felbukkanását illetően sem. A nemzetközi porondon “kivérzett” világcégek számára a magyar piac jelenleg távolról sem elsődleges fontosságú. Jelzi ezt, hogy a már itt lévők szinte kivétel nélkül szívesen megválnának magyarországi érdekeltségeiktől. Immár az elmúlt években a konszolidáció zászlóvivőjének számító Vivendi is bejelentette közép- és kelet-európai befektetései, köztük a VTH eladására vonatkozó terveit.
