Többen is úgy vélik, az ÁPTF egy idő óta már ugrásra készen állt, hogy – amint arra jogalap kézzelfoghatóvá válik – visszavonja a Realbank működési engedélyét. Az utóbbi hónapokban meglehetősen hányatott sorsú hitelintézet fölött végül akkor tört pálcát a felügyelet, amikor Kabai Gyula – a bezárással egy időben posztjáról lemondott vezérigazgató – 1998. december végi bejelentését követően a fő tulajdonos OBA végleg elállt az újabb tőkeemeléstől. Az alapvetően a hazai hitelintézetek befizetéseiből fenntartott alap – vezetőinek saját bevallása szerint – az utolsó pillanatig azon volt, hogy eladja a bankot. A december végére elkészült könyvvizsgálói jelentés azonban – amely a hitelintézet saját tőkéjének ismételt, fél éven belül immár másodszori elolvadásáról adott számot – e törekvést szinte végérvényesen meghiúsította.
Mindazonáltal a Realbank igazgatósága az ÁPTF-hez eljuttatott bejelentéssel egyidejűleg, a PricewaterhouseCoopers auditori jelentésére alapozva, a betétbiztosítási alaptól mintegy 3,8 milliárd forintos tőkerendezést kért, hogy saját tőkéje elérhesse a bankok számára előírt, 2 milliárd forintos törvényi minimumot. A tavaly szeptemberinél mintegy 700 millió forinttal nagyobb tőkeigényt Kabai a felügyelet felé az 1998. szeptemberi állapotok szerint minősített kintlévőségekre, befektetésekre és mérlegen kívüli tételekre megképzett céltartalékok miatti veszteséggel magyarázta. Ezek között Fekete-Győr András, az OBA helyettes ügyvezetője, a Realbank elnöke egy 200 millió forintot meghaladó, amúgy folyamatosan felgyülemlő céltartalékolási kötelezettséget – amelyet egy BUX-indexre kötött tranzakció okozott -, illetve a brókercégen keresztül visszavásárolt kötvényekhez kapcsolódóan plusz 1,4 milliárd forintot említett. Hozzávetőleg 800 millió forint félretételét a Real-cégek helyzete indokolta, végül egy csomag a bank egyszer már átvizsgált hitelportfoliójához kötődik, mintegy 600 millió forint erejéig. (Az utóbbi esetében egyébként a pótlólagos tartalékolást egyértelműen a kihelyezések újabb átvizsgálása tette szükségessé.)
Az OBA szeptemberben befektetett 3,1 milliárd forintja tehát gyakorlatilag teljesen elveszett. A társaság saját tőkéje azt megelőzően – elsősorban a minősített követelések és a mérlegen kívüli tételek után megképzett céltartalékok miatt – már megközelítette a mínusz 1,1 milliárd forintot. Igaz, az alapnak akkoriban még mintegy 12 milliárd forintnyi betétállomány tulajdonosait kellett volna kártalanítania, s ez a szám mostanra a felére apadt.
A tavalyi ősz elején minden kétséget kizáróan költségkímélőbb megoldás volt a Realbank megmentése, mint a bezárása – ismerte el Jánossy Dániel, az OBA ügyvezető igazgatója több ízben. Már csak azért is, mert az alap – a kártalanítások, kifizetések melletti másik feladatkörébe tartozóan – mindvégig igyekezett szakmai befektetőt találni, s mielőbb értékesíteni az egyre nehezebb helyzetbe került hitelintézetet. Ennek következtében a bank kivezetése mellett is csak azt követően döntöttek, hogy január elején az utolsó érdeklődő is visszalépett.
A Realbank igazi kárvallottjai egyébként nem a betétesek, akiknek zöme – a hitelintézet tájékoztatása szerint – viszonylag kis megtakarítással rendelkezik, vagyis nem veszít jelentős összegeket az OBA maximum egymillió forintos kártalanítása következtében. Még akkor sem, ha a kifizetések felső határa a tőkerész és a kamat együttes összegére vonatkozik, amire, ha kell, bőven elegendő az alap – tavaly év végén 17 milliárd forintot meghaladó – vagyona. A Realbank bezárása 40-50 ezer betét befagyását vonja maga után, amelyből 1 milliárd forint alatti nagyságrendű az az összeg, amely végleg elúszott. Pontosabb számok csak akkor lesznek, amikor a banknál aprólékosan átvizsgálják az egyes tételeket. Amit körülbelül tudni lehet, az arra utal, hogy a bezárást közvetlenül megelőző napokban a hitelintézet a betétesek újabb rohamát volt kénytelen kiállni. A január 8-9-i 8,6 milliárd forintos betétállomány ugyanis gyakorlatilag három nap alatt csaknem 2,5 milliárd forinttal lett soványabb.
A valódi vesztesek a bank kisrészvényesei és kötvényesei, akiknek vajmi kevés reményük lehet arra, hogy valaha is viszontlátják hajdan befektetett forintjaikat. Ha az egy hónapon belül ülésező választott bíróság a banknak a részvényesek felé fennálló esetleges kártérítési kötelezettségével kapcsolatban számukra kedvezően is dönt (Figyelő, 1998/47. és 49. szám), akkor is sok múlik a felszámoló kártalanítási sorrendjén. Azt már most is lehet tudni, hogy a kötvénytulajdonosok nem kerülhetnek túl előkelő helyre a jogszabályban rögzített kielégítési sorban. Közülük azok, akik annak idején a Reallízing Kft. által kibocsátott Reallízing ’96-ból vásároltak, amúgy is szinte csak a kibocsátóban reménykedhetnek. Nem úgy a Realszervíz KV Reallízing 2000 kötvényeinek tulajdonosai, hiszen annak piacra dobásakor a kibocsátó társaság 90 százaléka a Realbanké volt, s a papírokra a hitelintézet ugyanekkora mértékben kezességet vállalt.
A kötvényesek végső elkeseredésükben a múlt hét végén az ÁPTF-hez fordultak, ahol ígéretet kaptak arra, hogy a felügyelet – amennyire a lehetősége és hatásköre engedi – segíti és tanácsokkal látja majd el őket a jogi procedúra során. Az viszont, hogy ezzel mit tudnak kezdeni a hoppon maradt kötvénytulajdonosok, csak később, a felszámolás során derül ki, amelyet valószínűleg az ÁPTF ,,házi cége”, a Hitelintézeti Felszámoló Kht. végez majd (ez a társaság a felszámolója egyébként a Dunabanknak is).
Mindenesetre a felügyelet és az OBA büntető feljelentést tettek a rendőrségen a kötvénytulajdonosokat megkárosító ismeretlen személyek ellen. Tény, hogy – a kamatokkal együtt – jelenleg még közel 10 milliárd forint van kinn a piacon a Reallízing ’96 és a Reallízing 2000 ,,jóvoltából”. A kérdés már csak az, hogy hol.
Mindenképpen elgondolkodtató, de legalábbis példa értékű az első hazai, s hangsúlyozottan nem állami, hanem piaci alapokon nyugvó (értsd: végső soron a többi hitelintézet kontójára végrehajtott) bankkonszolidáció eredménye. Még akkor is, ha a csendes kivezetés lehetősége – ahogy mondani szokták – legalább annyira benne volt a pakliban, mint a sikeres értékesítésé. Jó lenne viszont tudni, vajon a nyár óta 30 milliárdról 14 milliárd forintos mérlegfőösszegűre zsugorodott Realbanknál mikorra vált nyilvánvalóvá, hogy menthetetlen. S mivel magyarázható, hogy ősszel a hitelintézetnél – ahogyan Jánossy Dániel magyarázta – markáns kamatcsökkentésbe kezdtek, mintegy nyíltan ,,nem csábítva” az ügyfeleket. Ugyanakkor hittek a bank eladásában, amelynek köztudottan a betétállománya (volt) az első számú értéke. S mindezekkel párhuzamosan – nyilván a külső kép kozmetikázása okán – tavaly novemberben bevezettek két új terméket, amelyikből az egyiket nem biztosította az OBA. Így az, még ha mindössze 300 ezer forinttal is, csak tovább gyarapította a már így is tekintélyesre nőtt kifizetetlen végszámlát.
