Munkaerő a kapuk előtt

Afrikaiak tízezreinek kívánja elvenni a kedvét az illegális bevándorlástól az az uniós pénzből szponzorált reklámfilm, amelyet néhány hete a fekete kontinens jó néhány országának televíziójában naponta többször is lejátszanak. A spot főhőse egy fiatal afrikai bevándorló, aki telefonon éppen arról számol be otthon maradt hozzátartozóinak, hogy jól megy a sora. Csakhogy a beszélgetés közben mutatott képsorok azt illusztrálják: a szegény külföldiek számára az unió messze nem tejjel és mézzel folyó Kánaán. Az utóbbi öt évben minden esztendőben közel 2 millió bevándorló érkezett az Európai Unióba, és becslések szerint jelenleg a 8 milliót is meghaladja az illegálisan itt-tartózkodók száma. Sokan embercsempészek közreműködésével lépik át a határokat, a többség azonban egyszerűen beutazó vízuma érvényességének lejárta után is Európában marad. Bár az EU tagállamai nagy erőket mozgósítanak a jelenség visszaszorítására, maguk is egyre jobban kezdik belátni, hogy a probléma átfogóbb megközelítést igényel, aminek részévé kell tenni a törvényes bevándorlásnak a jelenleginél sokkal rugalmasabb szabályozását is.

Afrikai bevándorló a Kanári-szigeteken. Európa kezet nyújt vagy kitessékel?

DEMOGRÁFIAI KÉNYSZER. Az utóbbi felismerését egyébként a demográfiai változások is megkönnyítik, Európa lakossága ugyanis feltartóztathatatlanul öregszik. A 64 éven felüli polgárok száma becslések szerint 2020-ra a jelenlegi 81 millióról 102 millióra, 2050-re pedig több mint 141 millióra növekszik, azaz addigra a lakosság mintegy 30 százalékát a nyugdíjasok alkotják majd. A születések száma ezzel egyidejűleg az uniós tagállamok többségében drámai mértékben csökken: egy anyára jó pár országban átlagosan mindössze 1,3-1,4 gyermek jut. Mindezek következtében a nyugdíjbomba javában ketyeg, míg ugyanis 2004-ben még 4 munkaképes korú jutott átlagban 1 nyugdíjasra, addig 2050 tájékán az idősek támogatásának terhe már kevesebb, mint 2 aktív emberre hárul majd.

A kormányok számos eszközzel próbálnak szembenézni a kihívással – a nyugdíjrendszerek reformjától kezdve a foglalkoztatási helyzet javításán át a gyerekvállalás ösztönzéséig, s a bevándorlás feltételeinek a könnyítése is kézenfekvő megoldásnak tűnik. Nagy-Britannia és Írország gazdaságára például üdítően hatott az a több százezer, elsősorban Lengyelországból, Litvániából és más új uniós tagállamokból érkezett munkavállaló, akik a 2004-es EU-bővítés után indultak el szerencsét próbálni.

(A 3,7 milliós Litvánia lakosságának 10 százaléka hagyta el az országot, nagy űrt hagyva maga után.) A zömében fiatal bevándorlók nem csak a hiányzó munkaerőt pótolják, de több gyereket is hoznak a világra, ellensúlyozva a népesség fogyását. Újabban már azok a déli tagállamok, mindenekelőtt Olaszország, Spanyolország és Portugália is bevándorlási célországgá váltak – kisebb részben az új EU-országokból, döntően az unión kívülről -, amelyek korábban maguk is nagy munkaerő-kibocsátók voltak. Az Európai Bizottságnak pedig nincsenek kétségei afelől, hogy előbb-utóbb a most még inkább tranzitországnak tekintett új tagoknál is ez lesz a helyzet.

A számos tagállamban a külföldiek munkavállalásával szemben hatályban lévő megszorítások miatt azonban több millió, Afrikából, Ázsiából és Latin-Amerikából érkező bevándorlót illegálisan foglalkoztatnak, ami tetemes bevételtől fosztja meg az adott ország központi költségvetését. Mi több, éppen ezért az árnyékgazdaság virágzását élteti az az általános bevándorlás- és idegenellenes hangulat, amelyet egyes politikai erők szítanak. Az ellenséges légkörben ugyanis a kormányok annak ellenére sem mernek liberalizálni, hogy tökéletesen tisztában vannak a nyitás gazdasági előnyeivel. „Ez egy mentalitásbeli probléma. Európában keleti és déli hordáknak tekintik a bevándorlókat, akiktől meg kell védeni magunkat. Egyes tagországokban továbbra is normális dolog, hogy távol tartják a munkaerőpiacuktól a lengyeleket és a bevándorlás-ellenesség a politikai retorika része. Az Európai Bizottság fel szeretné nyitni a tagállamok szemét, de hogy ez sikerülni fog-e, abban erősen kételkedem” – fejtett ki lesújtó kritikát a tagországokról nemrég egy konferencián egy borúlátó brüsszeli illetékes.

Az ellenérzéseket a munkahelyek féltése mellett az is táplálja, hogy sok helyen kudarcot vallott az évtizedek folyamán Európában letelepedett külföldiek beillesztése a társadalomba. Ebben nagy felelősségük van a tagállamoknak is, amelyek egyszerűen nem fordítottak kellő figyelmet a más kultúrákból érkezettek integrációjára. Az idő azonban sürget. Szakértők szerint a tagországoknak 7-8 évük van még arra, hogy jobban beillesszék munkaerőpiacukba a bevándorlókat, ellenkező esetben nem sok hasznát látják majd a jelenlétüknek.

Mongol alkalmazottak Hõgyészen. Lenne helye a külhoni munkaerõnek.

NEM JÖNNEK A TEHETSÉGEK. Egyes elemzők – így például Bernd Hemingway, az International Organization for Migration (IOM) brüsszeli régiós képviselője – úgy látják, hogy nem annyira a bevándorlók elégtelen száma a fő probléma, hanem az összetételük. S való igaz, miközben Németország lakosságának például a 13 százaléka, Nagy-Britanniának pedig a 9 százaléka bevándorló, az Egyesült Államoktól, Kanadától, Ausztráliától és Svájctól eltérően az unió tagállamaiban élő „migránsok” túlnyomó része alacsony végzettségű, olyannyira, hogy a közülük magasan kvalifikáltak aránya az összes foglalkoztatotthoz képest mindössze 1,72 százalék. Ausztráliában például ez az arány majdnem 10 százalék. Éppen ezért nem véletlen, hogy a bevándorlók foglalkoztatási aránya az EU-ban sokkal alacsonyabb, mint máshol. Ez arra utal, hogy az öreg kontinens nem eléggé vonzó a tehetséges emberek számára, akikért máshol valósággal versengenek.

Versenyről Demetrios Papade­met­riu, a washingtoni székhelyű Mig­ra­tion Policy Institute (MPI) elnöke szerint nem lehet beszélni, a jól képzett bevándorlók ugyanis oda mennek, ahol a legkedvezőbb feltételeket kínálják, ez a hely pedig ma minden kétséget kizáróan az Egyesült Államok, esetleg még Kanada és Ausztrália. „Miért jöjjenek Európába, ahol mozgásukban korlátozzák őket, és a munkaerőpiac bürokratikusan túlszabályozott?” – teszi fel a kérdést, a Nyerni a migráción (Gaining from Migration) című OECD-jelentés szerzője. Papademetriu úgy véli, Európa a következő öt évben biztosan nem lesz képes versenyre kelni Amerikával.

S később sem, hacsak nem teremt az amerikaihoz hasonlóan vonzó feltételeket az agyelszíváshoz. Az Európai Bizottság most azt reméli, hogy egy, az amerikai zöld kártyához sok szempontból hasonló „kék kártya” eléggé kedvező feltételeket kínálna Európán kívüli országok kutatói, fejlesztő mérnökei és mások számára ahhoz, hogy az unió tagországai felé vegyék az irányt. A kék kártya egy speciális tartózkodási engedélyt és meghatározott időre – kezdetben csak két évre – szóló munkavállalási engedélyt egyesítene a magas szakképzettségű harmadik országbeli állampolgárok számára (jellemzőit lásd külön). Utóbbiaknak egy sor kritériumnak kellene megfelelniük: szakmai képesítéssel, s egy konkrét cég igénye alapján munkaszerződéssel kell rendelkezniük, továbbá a fogadó országban megállapított minimálbér legalább háromszorosát kell keresniük. Cserébe jogosultak lesznek egy sor szociális és gazdasági jog igénybevételére, családtagjaikat könnyebben magukkal hozhatják, és a kétéves időszak lejárta után, ha haza is mennek, később gond nélkül visszatérhetnének Európába.

Bevándorlási kérdésekre szakosodott szakértők szerint ugyanakkor a meghatározott időre szóló kék kártya aligha oldaná meg a problémát. „Miért nem jogosít fel állandó tartózkodásra a kék kártya? Tulajdonosa egy idő után könnyebben hazamenne saját országába, ha tudja, hogy bármikor visszatérhet” – kritizálja a továbbra is túlzottnak vélt brüsszeli óvatosságot Bernd Hemingway. Ami azonban a nemzetközi migrációval foglalkozó szakértőknek kevés, az néhány uniós tagállamnak még túl sok is. Bár az Európai Bizottság tervei szerint a jövőben is a tagállamok hatáskörébe tartozna annak eldöntése, hogy mennyi és milyen profillal rendelkező bevándorlót kívánnak befogadni, több kormány – közülük is elsősorban a német – komoly fenntartásokkal kezeli az elképzelést. A bizalmatlanok közé tartozik Magyarország is, amelynek igazságügyi és rendészeti minisztere a javaslatról tartott első brüsszeli egyeztetésen kifejezetten óvatos álláspontra helyezkedett. Takács Albert szerint visszatetszést válthat ki a 2004-ben csatlakozó országokban, ha Európán kívülről érkezők könnyített munkavállalási lehetőségekhez jutnak, miközben több régi tagállamban még mindig korlátozások vannak érvényben az új EU-tagokoktól érkezőkkel szemben. Ez az érv azonban nem teljesen helytálló, mivel maga a bizottság javaslata is tartalmazza az úgynevezett közösségi preferencia elvét, ami azt jelenti, hogy ha egy németországi cég által meghirdetett posztra egy indiai és egy magyar mérnök jelentkezik, akkor a munkavállalási korlátozás ellenére az utóbbit illeti meg az elsőbbség.

MAGYAR SZEMPONT. Sokkal elgondol­kodtatóbb az a másik magyar érv, miszerint a szakmánkénti differenciálás mellett a földrajzi hely vagy országok szerinti válogatás lehetőségét is tartalmaznia kellene a javaslatnak. Ez alapján ugyanis szélesebbre lehetne tárni az ajtót olyan nemzetek fiai és lányai előtt, akik könnyebben tudnak alkalmazkodni a magyar munkaerőpiac sajátos körülményeihez, és a társadalomba is jobban beilleszkednek. Amikor ezt a szempontot felveti, a magyar kormánynak nyilvánvalóan azok a kétségbeesett és gyakran sikertelen kísérletei is a szemei előtt lebegnek, amelyeket korábban több régi tagállam – nem utolsósorban Franciaország, Hollandia és Belgium – tett a más földrészekről érkezett bevándorlók integrálására. Más kérdés, hogy egy nemzeti alapon történő differenciálás ódiumát aligha vállalhatná magára az EU, arról nem is beszélve, hogy célszerűbb a cégekre és a vállalatokra hagyni a döntés jogát, kit is akarnak foglalkoztatni.

Ám Európának nem feltétlenül csak magasan kvalifikált bevándorlókra van szüksége. Magyarország annak a hat tagállamnak az egyike, amelyet a demográfiai változások különösen súlyosan érintenek. A politikai pártok azonban úgy kerülgetik a témát, mint macska a forró kását. Néhány hónapja nagy felhördülést váltott ki az a Gyurcsány-kormánynak tulajdonított, de igazából sohasem bizonyított szándék, amely szerint nagyszámú ázsiai bevándorló behívásával próbálnának javítani az évről évre romló helyzeten.

Ha egyáltalán volt ilyen elképzelés, mára, úgy tűnik, lekerült a napirendről. Ezt támasztja alá Veres János pénzügyminiszter Figyelőnek adott nyilatkozata is, amely szerint a fiatal korösszetételű külső munkaerő bevonása csak rövid távon fejtene ki pozitív hatást a hazai munkaerőpiacon. Hosszabb távon azonban az előnyök már elhalványulnának, hiszen idővel a bevándorlók is a nyugdíjasok táborát gyarapítanák és az ő ellátásukról is gondoskodni kellene. A pénzügyminiszter ugyanakkor mintha nem venné figyelembe azt, hogy a fiatal bevándorlók körében általában a születések száma is nagyobb. Veres János mindenesetre a belső munkaerő-tartalékokban rejlő lehetőségek jobb kihasználásában látja a megoldást. Majd elválik, hogy ez, a már ismert egyéb intézkedésekkel együtt elég lesz-e a következő években várhatóan egyre hangosabban ketyegő nyugdíjbomba hatástalanításához.