Gyűjtőszenvedély

Papnak készült eredetileg Boros József, ám míg az ipariskola 1975-ben 150 forintos ösztöndíjat kínált, a katolikus papnevelde ilyesmit nem tudott nyújtani. Így a megélhetés, vagyis a vendéglátóipar győzött az elkötelezettség felett.

Vendéglátós gyakorlatát a legendás Arany Bikában szerezte, ám hamar a maga ura akart lenni, így gyorsan otthagyta a biztos állami állást, hogy az új lehetőségeket kihasználva saját vállalkozásba kezdjen. A luxusból így egy negyedosztályú kocsmában, a pult mögött találta magát – viszont ott immár tulajdonosként. Mint mondja, a lényeg akkoriban még nem a tőke, hanem a találékonyság volt. A főállásból összespórolt húszezer forintból könnyedén lehetett üzletet kezdeni, csak egy jó ötlet kellet, és egy kis szerencse.

A HŰTÉS VARÁZSA. A kocsma elhelyezkedése éppen ideális volt, egy péküzem mellett. Boros hűtötte a sört, ami akkoriban egyedülálló volt a cívisvárosban, s mindent felülmúló sikernek bizonyult. Reklám nélkül is rekordidő alatt megnégyszereződött a forgalom, a söröző híre egyre csak terjedt. A szomszédos péküzem alkalmazottai a hőségben elöltött nap után a műszak végeztével szinte elözönlötték a kocsmát, a tulajdonosnak gyakran előre kellett korsók tucatjait lecsapolnia, hogy gyorsabban haladjon az utcán is kígyózó sor.

A hűtés házilag barkácsolt berendezéssel történt; az iker-szerkezet két húszliteres mosófazékból készült, darabonként kétezer forintos áron. A mosófazékban két cső volt, az egyikben hűtőfolyadék, a másikban sör keringett, megfelelő hőmérsékletűre hűtve a fazékban található vizet, és persze a csőben lévő sört.

A megnégyszereződött forgalom, és a kevéske felhalmozott tőke újabb tettekre sarkallta Borost. Óriási üzletnek bizonyult például a dobozos sör kereskedelme: a Balaton és Debrecen között ingázva majdhogynem 100 százalékos haszonnal lehetett a sört továbbadni, amíg csak a Dacia bírta szuflával.

A megszerzett pénzt be kell fektetni – ez az alapelv vezérelte Boros Józsefet. Ám a nyolcvanas évek elején egy családban csak egy vállalkozás lehetett. Így ismét trükkhöz kellett folyamodni: barátok, ismerősök nevére alapítani cégeket. Ennek megfelelően a Boros család baráti körében ugrásszerűen megnőtt a vállalkozások száma. Sikerült a kocsmák mellett éttermeket, büféket is szerezni, ami már akkor is jó üzletnek bizonyult. Majd következett a rendszerváltás és vele együtt megnyíltak a lehetőségek az akkor már megfelelő tapasztalatokkal, és nem kevés ötlettel rendelkező vállalkozó előtt.

DARABOLÁS. A város átalakulásával gyorsan be lehetett vásárolni kisebb-nagyobb üzlethelyiségekből, de inkább nagyobbakból. Míg ugyanis mások a kisebb üzlethelyiség bérlésére vagy megvásárlására hajtottak, addig Boros József kifejezetten a nagyobb boltokat kereste, tudván, hogy azokat biztosan nem lehet nyereségesen üzemeltetni. Az ötlet, ami másoknak nem fordult meg a fejében, az volt, hogy a nagy üzleteket szét kell darabolni. Az így kapott kisebb helyiségek már könnyedén üzemeltethetőek vagy bérbe adhatóak voltak, ráadásul a város frekventált pontjain helyezkedtek el. Kifejezett profil ma már nincs: a vendéglátás mellett butikok, büfék, kisebb-nagyobb élelmiszerüzletek is színesítik a palettát.

Boros az üzletek túlnyomó többségének ma már tulajdonosa, igaz, minden egyes üzlethez új céget alapít, így vállalkozásainak száma már ötvenen felül van, éves forgalmuk pedig eléri az egymilliárd forintot. A nem saját tulajdonú üzletekben a bérleti jogot birtokolja. A belvárosi Piac utca üzleteinek többségénél Boros Józsefé a bérleti jog, a tulajdonról az önkormányzat értelemszerűen nem mond le. A Piac utca mellett Debrecen számos más pontján vannak még saját üzletei, amelyeket – hangsúlyozza – mindig árverésen szerzett, sosem privatizált.

Voltak jó és kevésbé jó döntései. A mai napig jól menő Seeman étteremhez például régen egy saját sörfőzde is tartozott, ám az az évek során megszűnt, működtetése nem volt kifizetődő, hiába elegánsabb saját sört csapolni a bárpultnál. A pályaudvari étterem megvásárlása sem tűnt túl jó ötletnek, az utazóközönség hanyagolni kezdte a vendéglátóhelyet, így a szokásos módszerrel – darabolva – ma butikok állnak a helyén.

A nyereség következetes és állandó visszaforgatása az üzletbe eddig kifizetődőnek bizonyult. Emellé társul a szakma elkötelezett szeretete, a Boros-féle éttermek minőségükről híresek. A legjobbnak tartott Városháza Étterem számos díjat nyert mind helyi, mind országos szinten. Nagy Sándor, a Karát üzletlánc tulajdonosa is gyakran megfordul Boros éttermeiben. Tárgyalásait is szereti a Városházában vagy a Seemanban lefolytatni, nem egy sikeres üzletet kötött a terített asztal mellett. Szerinte Boros Józsefet az igényességéről lehet leginkább megismerni. Éttermei között sem minőségi, sokkal inkább tartalmi, környezeti különbségek vannak, így a magyaros ízekre vágyó vendéget is könnyedén jól lehet lakatni, és az ínyenceknek is akad megfelelő étterem.

GAZDA KEZE. A helyek kialakításába, berendezésébe, és természetesen az étlapba is sok beleszólása van a tulajdonosnak. Sőt, gyakran a kiegészítőket, evőeszközöket is személyesen válogatja ki. Mint mondja, szeret mindenben részt venni. Ez az oka annak is, hogy nem tervez terjeszkedést, megmarad Debrecenen belül, hiszen így minden üzletét személyesen felügyelheti, még ha nem is könnyű a feladat. A fejlődésben nem áll meg, manapság éppen hotelépítés a terv, igaz, ez még inkább csak távlati. Elsősorban attól függ a megvalósítása, hogy az EU-csatlakozás után élénkül-e az utóbbi években visszaesett turizmus. Ha igen, érdemes lenne szálloda üzemeltetésébe belefogni. A cél nem egy régi épület felújítása vagy bérlése, hanem saját szálloda építése, ehhez még a telek hiányzik, ez ügyben az önkormányzattal kell megegyezni.

A szerteágazó tevékenységek, a több mint tíz étterem, és további tíz kisebb-nagyobb kocsma ügyeinek intézése mellett marad idő a hobbira is. Ezek közül a leglátványosabb a kisüveges italok gyűjtése, amelyekből csinos kiállítás várja az érdeklődőket a Városháza Étterem előterében. A közel ötezer darabos gyűjtemény folyamatosan bővül, akárcsak a Boros-vállalkozások száma.