Nem biztos, hogy a „helyes fiú, helytelen hozzáállással” image Robbie Williamsnek állt a legjobban, viszont ő vitte abszolút sikerre – jut eszünkbe a popművész karácsonyi portékájáról. A két borítóval is forgalomba hozott CD közül nekünk a „félmeztelen felsőtestes” verzió jutott. Nyilván, ez tetszik jobban az ország aprajának.
Közhasznú sláger-popot is lehet intelligensen elkészíteni – ezt Robbie Williams már a szólókarrierje első éveiben is bebizonyította. Meglepő magabiztossággal tett szert a szórakoztatóipar kötelező manírjaira, sőt a videoklipjeit is nem várt minőségben gyártatta le. A klipeknek stratégiai szerepük volt a Take That nevű „fiúzenekarból” érkező Williams „kimosdatásában”. Azok, akik megszokták RW professzionális kisfilmjeit, nehezebben tudnak a „csupasz” dalokra hangolódni, mert ezek a slágerek csak klipekkel együtt élnek igazán.
Az erős pop-kulturális utalásrendszerrel dolgozó, a sport univerzumára is reflektáló művészt imponáló öniróniájának köszönhetően már nem akarjuk halálra kövezni vagy kerékbe törni. Sőt, kijelenthetjük: kellemes hallgatni a bevásárlóközpontokban, egy padon újságot olvasva, míg nőnk csizmát próbál valamelyik üzletben. Azt már nem állítanám, hogy a földszinti étteremsor asztalainál ülve, evés közben meghozná az étvágyunkat, de tudomásul kell venni, hogy korunk Frank Sinatrája mindent tud a szakmájáról, és nem akar mást, csak szórakoztatni, mint ahogy a Let Me Entertain You című – talán legjobban sikerült – számában ezt be is vallja. Szerzeményei bizonyára úgy hatnak a tinikre, ahogy harminc éve Tom Jones Pussycat, Pussycat, I Love You-ja hozta lázba apáinkat. Végül is, miért ne? Úgy kereskedelmi-rádiós módra: „küldjük mindenkinek, aki szereti”.
Robbie Williams: Greatest Hits EMI • 79 perc, 19 szám. Poptőzsdei árfolyam: *** és fél
