Ön a napokban családi vállalkozásán, a Kafijat Kft-n keresztül 64,6 százalékos tulajdont szerzett az ÁÉB-ben. Ez nem kis meglepetés volt a piac számára, hiszen nyolc évvel ezelőtt, amikor megvásárolták a bankot, a főszerepet a Gazprom játszotta, és gyanítható, hogy akkor nem pontosan egy ilyen végkifejlet állt a forgatókönyvben.
megvásárolta az ÁÉB részvényeit, még természetesen mások voltak a tervei a bankkal. A Gazprom régi vezetősége, amelynek tagjaival több mint 30 éven át dolgoztam együtt, Magyarországot – gazdasági potenciálja, földrajzi elhelyezkedése, valamint a területén áthaladó földgázvezetékek alapján – stratégiai országként, a Molt pedig stratégiai partnerként kezelte a gázértékesítés terén az egész régióban. Abban az időben kormányzati szinten is több nagy volumenű nemzetközi projektről is megállapodtak. Pontosan ezen elképzelések miatt született meg a döntés, hogy megvásároljuk az ÁÉB-t, s e célok megvalósítása érdekében érkeztem én is 1994-ben ide. Előbb a Mol és a Gazprom vegyes vállalata, a Panrusgáz vezérigazgatója voltam, e pozíció 1996-ban egészült ki az ÁÉB elnök-vezérigazgatói tisztével. Mindezek után azonban a Gazprom új vezetősége sajnos megváltoztatta a cég Magyarországra és a régióra vonatkozó beruházási stratégiáját. A korábban prioritásként kezelt tervek háttérbe szorultak, így az anyavállalatot sem fűzték többé olyan pénzügyi érdekek a bankhoz, mint korábban.
– Ennek köszönhető tehát, hogy Önnek ilyen tetemes tulajdonrészt sikerült szereznie az ÁÉB-ben?
MEGDET RAHIMKULOV
•1945. október 16-án, Moszkvában született. A moszkvai pénzügyi-közgazdasági egyetem és az Ordzsonikidzéről elnevezett vezetőképző egyetem elvégzése után, 1969 óta a gázipari szektorban dolgozott. Tíz évig, 1979 és 1989 között a legnagyobb gázipari tudományos-termelési egyesülés, a Szojuzgazavtomatika gazdasági vezérigazgató-helyettese. 1989-től 1996 végéig a moszkvai székhelyű Interprocom orosz-magyar gázipari vegyes vállalat vezérigazgatói tisztét töltötte be.
•1994 októberétől hat évig a Panrusgáz Magyar-Orosz Gázipari Rt. vezérigazgatója, és 2002 áprilisáig a társaság elnöke. 1996 októberétől az ÁÉB Rt. elnöke, majd 1997 januárjától elnök-vezérigazgatója.
– Amikor Putyin elnök hatalomra került, és új embereket ültetett a Gazprom vezetésébe, korántsem volt egyértelmű, hogy Ön megőrizheti a pozícióját a bank élén. Miként sikerült ez mégis?
– Ugyan, hol van Putyin, és hol van Rahimkulov?! Köszönöm az összevetést, de ez nem reális. Putyin nyilván nem foglalkozik azzal a szinttel, ahol egy Rahimkulov működik. Ami pedig az elnök hatalomra kerülése után a Gazprom élére kinevezett új vezetőséget illeti, az új vezérigazgató, Alekszej Miller az első beszélgetésünk alkalmával felajánlotta nekem: bár a Gazprom és a Panrusgáz addigi igazgatóságát menesztették, én maradjak továbbra is a Panrusgáz elnöke. Válaszul egy sor kérdést tettem föl neki. Mi a Gazprom magyarországi stratégiája? Milyen perspektívákban gondolkodik a magyar energetikai cégeket illetően? Illetve a Molt változatlanul stratégiai partnerként kezeli-e? Feleletet azonban nem kaptam. Sem pozitívat, sem negatívat. Ezért én azonnal lemondtam a Panrusgáz elnöki tisztéről. A pénzintézet iránt pedig végül is – úgy látom – maga a Gazprom vesztette el az érdeklődését, azaz nem volt számára fontos többé, hogy 100 vagy akár 75 százalékos tulajdonrésze legyen az ÁÉB-ben. Most 25,4 százalékon állnak, amit szintén hajlandóak lennének értékesíteni – hangsúlyozom, az én közreműködésemmel.
– Végül kivásárolják a Gazpromot?
– Számomra a Gazprom zászlaja értékesebb, mint a 100 százalék megszerzése. Ugyanakkor előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy karácsonyig a bank 74,6 százalékos pakettje lesz a Kafijatnál.
– Az új tulajdonosi felállás miként érinti azt a közelmúltbeli megállapodást, amelynek értelmében az ÁÉB és a Gazprombank további három évre megújította a szerződését?
– A Gazprom, mint az közismert, a világ egyik leghatalmasabb vállalata. Kapitalizációja jelenleg több mint 75 milliárd dollár, ráadásul ezzel az összeggel a piac meggyőződésem szerint jócskán alulértékeli a céget. Úgy hiszem, a tényleges érték több százmilliárd dollárra rúg. Azaz nyilvánvaló, hogy egy banknak egyrészt megtiszteltetés, de legalább annyira tekintélynövelő, és persze üzletileg is fölöttébb előnyös, ha egy olyan társaság a részvényese, mint a Gazprom. Az ÁÉB éppen ezért sosem csupán holmi egyszerű bankközi operatív együttműködésre törekedett a Gazprombankkal, hanem hosszú távú stratégiai kapcsolatra. Nem titok, hogy bankunk eredményessége korábban alapvetően a Gazprommal folytatott együttműködéstől függött, és ez a kapcsolat még ma is hatással van rá. A bank közgyűlése tehát jóváhagyta a megállapodás három évre szóló meghosszabbítását.
– Mit jelent az, hogy a Gazprom-kapcsolat ma már csupán „hatással” van az ÁÉB eredményességére?
– Míg korábban az üzletmenetünk mintegy 70 százaléka kötődött a Gazpromhoz és a Gazprombankhoz, addig ma hozzávetőleg 8-10 százalékról beszélhetünk.
– Ezek után ma kik a meghatározó ügyfelek? Kikből él a bank?
– Meghatározó üzleti partnereink között van mintegy tíz magyar, illetve orosz nagyvállalat, amelyekkel évek óta hosszú távra szólóan együttműködünk. A magyarok között elsősorban a BorsodChemet emelném ki, továbbá a Molt, a Matávot vagy a nagykanizsai DKG-East gépgyárat, míg az oroszok közül a Gazpromot, a szénbányászattól a műtrágya-gyártásig számtalan területen jelen lévő MDM-csoportot, illetve a bankok közül a Gazprombankot, a Zenit Bankot vagy például a Nyikoil pénzügyi csoportot. Egyúttal természetesen számos közepes és kisebb méretű társasággal is együttműködünk. Az ÁÉB-nek ma több mint 30 ezer ügyfele van, 70 százalékuk lakossági, 30 százalékuk pedig vállalati partner.
– Szavaiból az derül ki, hogy a bank alapvetően ma is az oroszországi kapcsolatokból él. Ha nem is a Gazpromból, de az orosz ügyfelekből.
– Ez kétségtelenül igaz. Ezzel együtt – figyelemmel a fejlődő országok kötvényeivel folytatott kereskedésre – hadd mondjak el még néhány számadatot a bankról. Az ÁÉB céltartalék-képzés előtti nyeresége az idei első kilenc hónapban 81,5 százalékkal javult a múlt év azonos időszakához képest, és elérte a 18,4 milliárd forintot. Az adózott profit ugyanebben az időszakban megduplázódott. Azaz míg tavaly 8,5 milliárd forint volt az első háromnegyed évi nyereség, az idén 17,3 milliárd forintra ugrott. Végül a bank saját tőkéje az év végére hozzávetőleg 80 milliárd forintot tesz majd ki.
– A többi magyarországi bank is igen látványosan fejlődött az elmúlt hónapokban, többnyire a lakáshiteleknek köszönhetően. Az ÁÉB esetében mi dominált az ugrásszerű növekedésben?
– Elsősorban az oroszországi cégekkel folytatott együttműködés és az említett értékpapír műveletek. Emelett, bár mi viszonylag későn kapcsolódtunk be a lakáshitelezésbe, illetve általában a lakossági hitelezésbe, ez a szegmens is meglehetősen nagy ütemben indult fejlődésnek. Van azonban egy mozzanat, amelyet mindenképpen ki kell emelnem: azt a többletet, amely lehetővé teszi, hogy ilyen eredményeket érjünk el, azok az ismeretek jelentik, amelyekkel személyesen én, illetve munkatársaim rendelkezünk az oroszországi piacról, az orosz ügyfelekről. Lekopogom, de bankunk 1996 óta egyetlen forintnyi, egyetlen dollárnyi veszteséget sem produkált – még az 1998-as oroszországi rubelválság idején sem.
– Van a magyarországi bankok között olyan, amely az ÁÉB-nek érdemben vetélytársa az oroszországi piacon?
– Úgy gondolom, Magyarországon nincs ilyen. Nem azért, mert hiányzik a szándék, vagy esetleg képtelenek volnának rá, hanem egyszerűen azért, mert az itteni pénzintézetek többsége német, osztrák és más országbeli anyabankok kezében van. Ez utóbbiak pedig közvetlenül maguk dolgoznak Oroszországgal és az ottani cégekkel .
– Az ÁÉB tehát más, mint a magyarországi bankok többsége. Mégis, miben látja a legfőbb különbséget?
– Mindenekelőtt az üzleti struktúrában, az irányítás hatékonyságában, hiszen itt a tulajdonos is ott ül az asztalnál, és egy személyben vezeti is a bankot. Igaz, így volt ez akkoriban is, amikor még a Gazprom volt a főtulajdonos: felhatalmazásom volt arra, hogy az igazgatóság nevében egyszemélyi döntéseket hozzak, amelyeket aztán az irányító testület – egyetértése esetén – utólag jóváhagyott. Míg Magyarországon egy fajsúlyosabb döntés – az anyabankok bürokratikus gépezetében lerótt kötelező körök miatt – több hónapot vesz igénybe, nálunk néhány hetet. Hatékonysági mutatóink, az egy főre jutó nyereség és az egy főre jutó költség 2-3-szorosan jobb a magyar bankok hasonló mutatóinál.
– A hatékonyság növelése volt a fő motiváció, ami miatt a pénzintézetet szerette volna megvásárolni magának?
– Jól keresni – ez volt a fő motiváció.
– Ön nemcsak a bankjában igen aktív, hanem a magyarországi cégvásárlásokban is. Lát-e most olyan vállalatot, amelyet szívesen megvenne?
– Pontosítanék: az elmúlt 5-6 évben egyedül a Zalakerámiát vásároltuk fel, a többi cégben csupán pénzügyi befektetők vagyunk. Véleményem szerint egyébként a magyar cégek és bankok igen magas ráfordítással dolgoznak, és inkább a költségnövekedés megindoklásán fáradoznak, semmint a termelés és a hatékonyság növelésén. A veszteséges Zalakerámia működését például egyetlen év alatt nyereségesre fordítottuk, csupán az önköltség csökkentésével. Egyébiránt nem szerepel a terveim között, hogy a közeljövőben akár itt, akár a szomszédos országokban vagy éppen Oroszországban céget vásároljak. Ez persze nem zárja ki, hogy vezető magyar részvényeket vegyünk, mint például Mol- vagy Matáv-papírokat.
– És a gázüzletág? Korábban többször is kifejezésre juttatta, milyen jó üzletnek tartaná a megszerzését.
– Valóban azon a véleményen voltunk a Gazprom vezetésével, hogy jó lenne a Molban meghatározó tulajdoni hányadot, a gázüzletágban pedig akár 100 százalékos részesedést szerezni. E közös tervek azonban csak 2000-ig voltak érvényesek, ma már nem olyan a kapcsolatom a Gazprom e döntésekért felelős csapatával, mint régen. Ugyanakkor ma is az a véleményem, hogy a Mol nagyon perspektivikus és alulértékelt társaság. Ha engem kérdeznének a vásárlásról, azt mondanám: minél előbb, annál jobb.
– Korábban Ön úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány helyében nem adná el e stratégiai üzletágat. Ez csak az orosz vevőkre, vagy más befektetőkre is érvényes?
– Nem szabad hagyni, hogy a kitermelés, a szállítás és a kereskedelem egésze egyetlen külföldi cégben összpontosuljon. Ezért a gázüzletág eladása kockázatos lenne minden olyan cégnek – legyen az orosz vagy külföldi -, amelynek gázkitermelése jelentős volumenű és kiterjedt gázvezetékhálózattal rendelkezik.
– Ha már itt tartunk: közeli viszonyban áll a magyar politikai elittel?
– Elvből nem ápolok ilyen kapcsolatokat. Jóllehet, tíz éve még előfordult, hogy a politika prominensei jelezték, megvitatnának velem – mint a Gazprom felhatalmazott képviselőjével – bizonyos gazdasági jellegű kérdéseket, de vallom, hogy a külföldieknek nem szabad beavatkozniuk Magyarország politikai életébe.
– Jól érzi magát Magyarországon?
– Hogyne, természetesen. Ha ez nem így lenne, már rég hazautaztam volna, és Oroszországban foglalkoznék az üzlettel.
– Milyen kapcsolatban áll a magyar üzletemberekkel?
– Több nagy formátumú üzletemberrel – például Csányi Sándorral, Erdei Tamással, Kovács F. Lászlóval, Hernádi Zsolttal – rendszeresen találkozunk, hogy megvitassuk az aktuális kérdéseket. De az üzleten kívül is vannak kapcsolataim, van néhány olyan magyar barátom, aki ott volt az ötvenedik születésnapomon, és részt vesz a hatvanadikon is.
– Mi a véleménye a magyar üzletemberek üzleti kultúrájáról?
– Akikkel kapcsolatban vagyok, jó intellektusú, modern gondolkodású, egyszóval nagyszerű emberek, ügyes vállalkozók. Semmivel sem rosszabbak a csúcsvezetői szintet képviselő amerikai, szingapúri, német, angol tárgyalópartnereimnél.
– Ön a magyar vegyipar megszerzésében vallott kudarcot egyfelől azzal magyarázta, hogy pár éve még nem mertek nyíltan fellépni a piacon. Javult azóta az orosz tőke magyarországi megítélése? Ma már vállalja-e, hogy a saját nevével, nyíltan kössön üzletet?
– Elöljáróban leszögezném, hogy üzletileg nem volt sikertelen ez a próbálkozás. Sem én, sem az általam képviselt cég nem került ki ebből az ügyből vesztesen. Ami a kérdését illeti, úgy látom, nőtt az orosz üzletemberek itteni elfogadottsága, ám így is nagyon hosszú utat kell még bejárniuk, ha a magyar csúcsvezetők szintjére akarnak jutni.
– Miután a bank optimális részét megszerezte, mik a távlati tervei?
– Valójában 2007-ben bank elnök-vezérigazgatói minőségemben szeretném befejezni magyarországi ténykedésemet, és hazamenni Oroszországba. Éppen azon dolgozunk, hogy 2005 végéig sikerüljön felállítani 300 millió dollár, majd a későbbiekben 500 millió dollárra emelt alaptőkével egy olyan pénzügyi holdingot, amely befektetésekkel foglalkozik a közép- és kelet-európai régióban. Már folynak a tárgyalások magyar, orosz és nyugat-európai partnereimmel. Ehhez nemcsak felkészültnek érzem magam, folyamatosan figyelemmel kísérem a hazai és nemzetközi folyamatok alakulását, de – miként azt barátaim és partnereim is mondogatni szokták – kitűnő intuícióim is vannak a tőzsdei árak várható alakulását illetően. Ehhez van továbbá egy velem együtt gondolkodó, jó csapatom is.
– A bankot a fiaira hagyja? Úgy tudjuk, egyikük az ÁÉB-ben dolgozik.
– Ez korántsem ilyen egyszerű kérdés. Egy bank irányításához nem elég, hogy valaki egy bankár fia legyen sok pénzzel. Neki is „meg kell őszülnie” ahhoz, hogy képes legyen a bankot továbbfejleszteni és nem csődbe vinni. Noha én sem vagyok profi bankár, viszont gazdasági vezetői tapasztalatom hozzájárult az ÁÉB-nél elért sikereimhez. Hogy a fiaim milyen utat választanak maguknak, még nem dőlt el, erre van még pár évük. Egyelőre az a legfontosabb, hogy fejlesszék elméleti és gyakorlati tudásukat.
– Nem bánja, hogy a gyermekei némileg asszimilálódtak Magyarországon?
– Bár szeretek itt élni és dolgozni, legközelebbi rokoni kapcsolataim Oroszországhoz kötnek. Fiaim viszont, akik 16-17 évesen kerültek ide, nagyon erős gyökerekkel kapaszkodnak a magyar földbe. Mindegyikük itt végezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemet. Egyikük magyar lányt vett feleségül, s két gyerekük született, akik közül az egyik már magyarul és oroszul is beszél. Ugyanakkor a fiaim több nyelven folyékonyan beszélnek, így a világ bármely részén – Magyarországon, Oroszországban, Angliában, Amerikában – boldogulnának; nem tudni, mit hoz a jövő.
– Ha Ön hazamegy 2007-ben, vajon hova fog tartozni az üzleti és társadalmi elitben?
– Mindenki tudja, hogy nincsenek anyagi gondjaim, de én egyszerűen csak üzletember vagyok. Amíg ilyen jól fog az agyam, otthon is dolgozni fogok az említett alappal. De tervezem, hogy nyugdíjas éveim alatt megírom egy könyvben, miként csináltunk virágzó bankot abból az ÁÉB-ből, amely egy szétvert, szétlopott, lerabolt intézmény volt, amikor mi átvettük. És ebben a könyvben írni fogok Magyarországról, ahol több mint 10 éve élek, és amelynek gazdasági fejlődését 25 éve kísérem figyelemmel.
