Nemcsak a futballban érvényes az a megállapítás, hogy a sikerhez elengedhetetlen a csapatjáték. Ugyanez a gondolat fogalmazódott meg Hans Eichel német pénzügyminiszter fejében is, amikor az elmúlt időszakban a 2005. évi büdzsén dolgozott. A feladat ugyanis a korábbiaknál is összetettebb volt: nem csupán a gazdasági növekedést – és így a bevételek alakulását – kellett figyelembe vennie, hanem a szociáldemokrata–zöld kormányzat megszorító csomagjának fontolva haladó stratégiája miatt az egyenletbe ezúttal a kiadáscsökkentés bizonytalanságát is bele kellett kalkulálnia. Tovább bonyolította a képletet az európai környezet, nevezetesen az Európai Bizottság intelme, miszerint jövőre már biztosan bírságot kell fizetnie Berlinnek, ha újfent túllépi a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt. Mindezek tetejébe a német alkotmányos előírások is kötik a pénzügyminiszter kezét, aki hiteleket legföljebb a beruházások mértékéig vehet fel.
KORMÁNYVITA. Mindezek után Eichel a költségvetés egyensúlyát elsősorban a klasszikus kiadáscsökkentés módszerével igyekezett megoldani. Az infrastruktúra fejlesztésére fordítható összegek befagyasztása és a védelmi reform elhalasztása azonban kisebbfajta „hadiállapotot” idézett elő a tárcák között. A kiadások lefaragásában a pénzügyi tárca élén álló Eichelt nem segítették sem minisztertársai, sem a kancellár, Gerhard Schröder – miután a kormány többi tagja még megmaradt támogatottsága elvesztésétől félve továbbra is az „egy lépés előre, egy hátra” politikájával képzeli el az államot rendkívül megterhelő szociális és támogatási rendszer megnyirbálását. Való igaz, a német nyugdíjas ma már csak korlátozott mértékben részesülhet utazási támogatásban, Eichel azonban joggal gondolja úgy, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet drasztikusabb megszorításokat igényelne ennél az óvatoskodó féleredménynél.
A kancellária és a pénzügyi tárca között egyetértés egyedül az oktatás kérdésében alakult ki, amelyet az Európai Unió lisszaboni gazdaságfejlesztési stratégiájából kiinduló kormányprogram kiemelt területként kezel, és ahol a kutatás és fejlesztés támogatásától várt modernizáció pótlólagos növekedési forrást ígér. Ám csak hosszú távon. A jövő évi kiadások a jelenlegi állás szerint még mindig igen magasak, azaz a költségvetés tekintetében egyelőre az oktatás is csak viszi a pénzt.
A pénzügyminiszternek azonban szerencséje is volt: segítségére sietett a konjunktúra. Az évek óta betegeskedő német gazdaság az elmúlt hónapokban végre kilendült a holtpontról, olyannyira, hogy az előrejelzések szerint 2004-re várt 1,6–1,8 százalékos növekedést a következő három évben akár 2 százalékos bővülés is követheti. Csakhogy ez a felfutás elsősorban nem belső, hanem külső tényezők függvénye. Az amerikai konjunktúrának hála, szárnyal az export, a belső beruházások és a fogyasztás viszont mélyponton vannak. Mindez fölöttébb sebezhetővé teszi a gazdasági folyamatokat. A strukturális reformok késlekedése következtében változatlanul felfelé kúszik a munkanélküliség – az állástalanok létszáma márciusban már a 4,6 milliót is meghaladta –, és továbbra is mindennaposak a vállalati csődök. A kiskereskedelmi szektor kilátásai szintén egyre borúsabbak: a lakossági fogyasztásnál növekedése helyett 2004 első felében egyenesen a forgalom 1–2 százalék közötti visszaesésével számolnak. Mindezek nyomán az adóbevételek meglehetősen bizonytalan alapokon állnak, azaz fölmerül a kérdés, vajon a tervezett adócsökkentéstől várt növekedési impulzus kellő mértékben kompenzálja-e majd a kiesést.
OSZTÁS-SZORZÁS. Hans Eichel igyekezett az idén is hitelfelvétellel egyensúlyba hozni a költségvetést. A beruházások alacsony szintje miatt azonban ez az összeg 2008-ig nem haladhatja meg az évi mintegy 20 milliárd eurót. Az „osztás-szorzás” végeredménye: az államháztartási hiányra vonatkozó, a GDP 3 százalékánál meghúzott maastrichti határ betartásához Berlinnek még 18 milliárd eurót kellett előteremtenie. Jöjjön hát a családi ezüst! – sóhajtott fel Eichel, és a költségvetésben 2005-re 15,45 milliárd euró összegben privatizációs bevételeket tervezett be. Ez a posta, azaz a Deutsche Post, valamint az – egyebek mellett a Matávban is többségi tulajdonos – Deutsche Telekom távközlési társaság állami tulajdonrésze mintegy háromnegyedének az értékesítéséből folyna be, amennyiben sikerül azokon a jelenlegi piaci áron túladni. A német állam a Deutsche Postban az 1999-es privatizáció óta csupán 20 százalékos közvetlen tulajdonnal vesz részt, a posta részvényeinek több mint 30 százaléka ma már a tőzsdén forog, míg 49 százalék a szövetségi állami, illetve tartományi tulajdonban lévő KfW Bankengruppe tulajdona. A Deutsche Telekomnak a kilencvenes években több részletben zajló privatizációja nyomán az állam ma már a távközlési cégben is kisebbségi tulajdonos, de súlya még mindig mintegy 43 százalékos.
„A vállalatértékesítéssel a célunk kettős. Egyrészt bevételhez szeretnénk jutni, másrészt viszont ezeket az állami óriásvállalatokat is segíteni akarjuk a modernizációban, versenyképességük javításában” – szögezte le a büdzsé tervezetét ismertetve Eichel. Az időközben elfogadott költségvetésben felvázolt privatizációs stratégiát mellesleg a gazdasági elemzők sem tartják rossznak, annak időzítését viszont annál problematikusabbnak vélik. „Rendkívül kockázatosnak tartom egy ekkora összegű értékesítés lebonyolítását szűk egy év alatt” – értékelte a bejelentést a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozva Werner Sinn, a tekintélyes müncheni Ifo intézet igazgatója. „Ez egy szerencsejátékos költségvetése, amely nem veszi figyelembe azt, hogy a részvényárfolyamok jelenleg mélyponton vannak” – foglalt állást Dietriech Austermann, a június közepi európai parlamenti választásokat a kormánypártokkal szemben biztosan nyerő ellenzéki kereszténydemokraták költségvetési szakértője is. S bár a szavazáson nem voksoltak ellene, nem is helyeselték egyértelműen a javaslatot a koalíciós partner Zöldek sem. Pénzügyi szakértőjük, Franziska Eichstätt-Bohlig a következőképpen érvelt: „Nem szabad elfelejteni, hogy itt csak egyszeri bevételről van szó, hiszen egy család is csak egyszer bocsáthatja áruba a családi ezüstöt.”
