Hiába várták a Párizs melletti Le Bouriget-i légi show nézői a múlt héten, hogy a legújabb gyártmányú amerikai vadászrepülőgépek elsüvítsenek a fejük felett. A kétévente megrendezett, a „repülés ünnepének” is kikiáltott rangos nemzetközi seregszemlén nem lehetett nem észrevenni, milyen mérsékelt volt az amerikai jelenlét. A Pentagon alaposan megnyirbálta a franciaországi eseményre átrepülő amerikai küldöttség büdzséjét. Ezredesnél magasabb rendfokozatú katona nem volt jelen Le Bourget-ban, ráadásul a légierőnek csupán feleannyi gépét mutatták be, mint a legutóbb. Visszafogottan képviselték magukat a repülési ipar óriásai is: a szakma krémjét felvonultató nemzetközi rendezvénytől a Lockheed Martin és a Boeing első embere is távol maradt. Szintén a tengerentúli tartózkodást jelzi, hogy az amerikai repülési vállalatok a 2001-es 350 kiállítási helyhez képest az idén csak 270-et béreltek.
Ütközőpontok
A „taktikai”, kereskedelmi nézetkülönbségek sokszor a stratégiai egyetértést is megkérdőjelezik az Egyesült Államok és az Európai Unió között.
ACÉLVÁMOK. A tavalyi amerikai acélvám-emelés után még mindig tart a vámháború.
NYITOTT ÉGBOLT. Egyelőre csak szándék van, megegyezés nincs a civil repülés transzatlanti liberalizációjáról.
AGRÁRSZUBVENCIÓK. A két fél kölcsönösen egymást vádolja azzal, hogy „túltámogatja” a mezőgazdaságot.
ADÓK. Európa azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy tiltott exportszubvenciókat alkalmaz a külkereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok védelmében.
GÉNTECHNOLÓGIA. A szabályozás eltér az óceán két partja között, ami visszafogja az Európa irányuló amerikai exportot.
POLITIKAI STÍLUS, HANGNEM. Európa egyoldalúsággal (unilateralizmus), a nemzetközi szervezetek figyelmen kívül hagyásával vádolja az Egyesült Államokat; a tengerentúli vád szerint azonban Európa nem eléggé veszi ki a részét a terrorellenes harcból.
IZRAEL. A palesztinok autonómia-törekvéseit az EU-ban jobbára megértőbben szemlélik, mint Amerikában.
Az Egyesült Államok és Európa politikai és gazdasági kapcsolatainak kiterjedtségéhez képest persze apróság a fenti eset (és Franciaország nem is azonosítható az EU-val), mégis lakmuszpapír-szerűen jelzi, hogy az utóbbi hónapokban a bizalom helyett a bizalmatlanság lett úrrá a transzatlanti kapcsolatokban. Irak megtámadása szakadást idézett elő a nyugati szövetségesek között, részben az Egyesült Államok és az Európai Unió, részben pedig az unión belül, a háborúellenes francia-német tengely, illetve a brit-olasz-spanyol „atlantista” hármas között.
Mivel Párizs ellenezte a legvehemensebben az Egyesült Államok Irak elleni katonai fellépését, néhány héten keresztül még a párbeszéd is megszakadt a két ország legfelsőbb vezetői között. Az Irakban aratott gyors amerikai siker után aztán valamelyest megenyhült a viszony – de csak a politikai deklarációk szintjén.
Robert B. Zoellick. Európa válaszára vár az amerikai kereskedelmi főmegbízott.
A konkrét, főleg gazdasági, kisebb részt politikai kérdésekben azonban nehéz áttörni a nemrégiben emelt falakat. Többen emlékeznek arra, hogy a francia borokat – az ország harmadik legfontosabb Amerikába tartó exportcikkét – néhány hónapja még valósággal kinézték az Újvilágból.
A gazdasági és politikai feszültségek által sújtott transzatlanti kapcsolatokat ezekben a hetekben próbálják meg kibillenteni a holtpontról. Brüsszelben dolgozó amerikai kormányzati tisztviselők elismerik, hogy az amerikai külpolitika „drámaian megváltozott” 2001. szeptember 11-e óta. A terrorellenes harc háborúba torkollott. Egy, az Egyesült Államok EU-nagykövetsége által szervezett brüsszeli tanácskozáson amerikai diplomaták egyértelműen érzékeltették: Európa egységét az Egyesült Államoknak nincs szándékában megkérdőjelezni, jóllehet néhány országot a többieknél jobb transzatlanti partnernek tartanak. „Nincs szükség arra, hogy akár az új, akár a régi uniós tagoknak választaniuk kelljen Európa és Amerika között” – szögezték le. Donald Rumsfeld hadügyminiszter az iraki háború hevében fogant mondása Európa megosztásáról, új és régi Európáról pedig nem különösebben „szigorú elméleti alapokon nyugszik” – igyekeztek tompítani amerikai illetékesek a nagy vihart kavart kijelentés élét.
A kibékülésre az Atlanti-óceán két partja között számos esemény kínálkozik. Legújabban például a héten – lapzártánk után – megrendezett washingtoni csúcstalálkozón George W. Bush amerikai, illetve Romano Prodi bizottsági elnök és Kosztasz Szimitisz, az EU soros elnökségét betöltő Görögország kormányfője kísérli meg áthidalni az ellentéteket. Az unió minél egységesebbé tételén fáradozó, az EU „kormányának” aposztrofált Európai Bizottság részéről a csúcs előtt azt hangsúlyozták: a viták ellenére a stratégiai célok megegyeznek az óceán két partján. „Vannak ugyan egyes kérdésekben taktikai különbségek közöttünk, de stratégiai szempontból azonosak a céljaink” – mondta a Figyelőnek Chris Patten külkapcsolatokért felelős bizottsági tag szóvivője. A bizottságban abból sem csináltak titkot, hogy úgy gondolják: az egyelőre nem sok eredményt felmutató közös kül- és védelmi politika terén először Franciaország és Nagy-Britannia egységét kell elérni. „Francia-brit kooperáció nélkül nincs egységes európai külpolitika” – vélekednek a bizottságban, ahol azt is egyértelművé tették, hogy ez a közös kül- és védelmi politika nem irányulhat az Egyesült Államok ellen. Az unió vezető politikusai szerint Európa és Amerika egyike sem „omnipotens”, ezért a két régió egymásra van utalva.
Két bába közt
Egyre gyakrabban foglalkozunk azzal, miként hat az uniós tagjelölt országokban megtelepedett amerikai vállalatokra az EU-csatlakozás – mondták a Figyelőnek brüsszeli amerikai kormányzati tisztviselők. Egy-egy amerikai tulajdonú vállalatra akár negatív hatást is gyakorolhat Magyarország jövőre esedékes EU-tagsága. Mindemellett az amerikai kormány a bővítést semmilyen formában nem kívánja megkérdőjelezni, már csak azért sem, mert az Egyesült Államoknak nagy szerepe volt abban, hogy az öreg kontinens elinduljon az egységesülés irányába – emlékeztetnek brüsszeli és budapesti források a transzatlanti elhidegülés hónapjaiban kissé elfeledett tényre. Magyarország uniós csatlakozása pozitív fejlemény az Egyesült Államok számára – állítják a diplomaták, és sorolják, hogy nagyobb exportot, a külföldi tőkeáramlás felgyorsulását, az egységes piac szabályainak hatékonyabb érvényesítését várják a bővítéstől. Az ipari vámtarifák a belépés után alacsonyabbak lesznek Magyarországon a harmadik országokkal, így az Egyesült Államokkal szemben is, ami kedvező hír az ide exportáló amerikai cégek számára.
Ám nem véletlen az sem, hogy a lobbizás uniós ügyekben egyre fontosabb a tagjelölt országokban – valamint Brüsszelben – működő amerikai követségeknek. Christina Tomkinson, a budapesti amerikai nagykövetség gazdasági tanácsosa például nem titkolja, hogy feltűnő volt, amint a médiatörvény hazai módosításakor a magyar kormány az unió elvárasait is túlteljesítve szorította vissza a tengerentúli műsorok arányát. A mezőgazdasági vámok esetében pedig – szemben az ipari kereskedelemkorlátozó eszközökkel – inkább árnövekedésre, mint árcsökkenésre lehet számítani a csatlakozás utát. Nem feltétlenül kedvez az Egyesült Államokból nálunk befektető cégeknek az sem, hogy a környezetvédelmi normák a belépés után szigorodnak majd. A magyarországi adókedvezmények ügyében Washington nagyra értékeli, hogy a magyar kormánynak sikerült a csatlakozási tárgyalásokon kompromisszumot kötnie az unióval, ám ez a megoldás „még mindig nem olyan jó, amilyen korábban volt”.
Az amerikai politika a szabadpiaci versenyregulák mellett száll síkra, és azon a néhány területen, ahol a tagjelöltek korábban az unióénál liberálisabb szabályozást honosították meg, visszalépésnek értékeli az unióhoz való igazodást. Kétségtelen, hogy a szigorodó biotechnológiai regulák vagy a növekvő mezőgazdasági támogatások esetében a magyar szabályozás a csatlakozást követően eltávolodik majd az amerikaitól.
Az unió azonban az óvatosság híve, kereskedelmi szempontok helyett a népegészségügyi érveket helyezi előtérbe. Elemzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a szabályozás „filozófiája” más az Ó-, valamint az Újvilágban. Az európai szabályozás az elővigyázatosságra, a „jobb félni, mint megijedni” elvre épül, míg az amerikai a megengedésre és a kockázatok figyelembevételére.
Az élelmiszervita azonban csak az egyik az olyan a transzatlanti nézeteltérések sorában, amely megnehezíti a kapcsolatokat. A háttérben késhegyre menő küzdelem folyik az acélvámok, a mezőgazdasági szubvenciók, illetve az amerikai vállalatok külföldi tevékenységére kiszabható adók csökkentése miatt (lásd külön). „Még soha annyi peres eljárás nem volt folyamatban, mint manapság” – fejtette ki a The New York Timesnak egy washingtoni kereskedelmi jogász, aki szerint az Egyesült Államok és Európa közötti kapcsolat „szélsőségesen pörlekedő”.
Ennek, a politikai és gazdasági feszültségek által gerjesztett „adok-kapok” hangulatnak kívánt véget vetni a szerdai amerikai-európai csúcs. Hosszabb idő után válik el, hogy milyen sikerrel.
