Völgymenet

Márta István zeneszerző 1984-ben, Budapestről Keszthelyre autózván, nem a Balaton-parti, hanem a Veszprém-Tapolca útvonalat választotta. Menet közben lenyűgözte a táj szépsége, meg is állt nézelődni, és nem sokkal később megvásárolt a családjával egy parasztházat az egyik ottani faluban, Kapolcson. A falusiak méltányolták, hogy ez a pesti „gyöttment bohémember” több év munkájával rendbehozta a romos építményt, és befogadták. „A család nagyon élvezte a természetközeliséget” – meséli Márta István, aki azóta az Új Színház igazgatója lett. „Csak az volt elkeserítő, hogy még a nyolcvanas évek végén is elmaradott, szinte halott volt az a vidék.”

Aztán egyszer egy közeli, szabálytalanul telepített halivadék-tenyésztő miatt még a víz is elszökött az Eger patakból. Márta István kapolcsi magánemberként hiába próbált protestálni a különféle intézményeknél, elzavarták. Ekkor feltüzelte a helybélieket, és 1989-ben megalapították a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egyletet. Jogi személyként már felelősségre vonhatták a hatóságokat, és két év alatt elérték a halivadék-tenyésztő bezárását. Igaz, a víz az addig okozott ökológiai károk miatt azóta is csak időszakosan tér vissza. Az egylettel azonban egyéb dolgokba is belevághattak, hogy felrázzák a falut…

Márta István akkoriban a Nemzeti Színház zenei vezetője volt, s megkérte az akkori igazgatót, Csiszár Imrét, csináljanak már valamilyen nyári színházi előadást Kapolcson. Kitalálták, hogy Csiszár megrendezi Csokonai Karnyónéját, de ha lúd, legyen kövér, szerveztek még kiállítást is, a Mandel-quartett pedig templomi koncertet adott. Így jött létre 1989-ben az egylet szervezésében a Kapolcsi Művészeti Napok elnevezésű rendezvény.

A hőskorszak szép volt és olcsó. A művészek ingyen léptek föl, a helybéliekkel együtt csinosították a falut, ácsolták a színpadot. Kétszáznegyvenezer forintért megvásároltak egy XVIII. századi lerobbant kovácsműhelyt is, hogy abból majd múzeumot csinálnak. A szervezésekkel, háztatarozásokkal, szállításokkal, anyagokkal, kellékekkel együtt a rendezvény 800 ezer forintot emésztett fel, amit a Soros Alapítványtól, az Eötvös Alapítványtól, az Állami Ifjúsági- és Sporthivataltól valamint a Veszprém Megyei Tanács művelődési osztályától kalapoztak össze. A falubeliek számára maga volt a csoda, hogy a pajtában igazi színielőadásnak lehetett tapsolni, a templomban koncertet is hallgathattak, és az országos hírű művészek az ő házaikban laktak. Egyikőjük meg is kérte Nemcsák Károlyt, ásná ki neki a kertben a vízóra-aknát. Aztán szeptembertől sorra érkeztek a kis csomagok Nemcsák nevére a Nemzeti Színházba almával, dióval, süteménnyel…

FORRÁSOK. Ez év tavaszán, amikor 15. alkalommal készültek a fesztivál megrendezésére – amely időközben Kapolcson kívül öt másik szomszédos falura, Monostorapátira, Vigándpetendre, Taliándörögdre, Öcsre és Pulára is kiterjedt, és a Művészetek Völgye zengzetes elnevezést kapta -, Márta István állítása szerint, egyetlen órán múlott, hogy nem kellett lemondaniuk a rendezvényt. A költségvetésüknek még májusban is mindössze a 25 százalékára volt fedezet, a többi beígért pénznek semmi nyoma nem volt. Ha Hiller István kulturális miniszter nem ajánlja fel, hogy elvégzi az érintett minisztériumok közötti koordinációt, és nem vállal garanciát arra, hogy a hiányzó állami pénzösszegeket valóban megkapják a szervezők, akkor nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhettek volna.

A sajátságos szituációt feltehetően az idézte elő, hogy a kezdetben szinte baráti együttlétnek tekinthető kulturális rendezvény az eltelt másfél évtized alatt túlnőtte a kereteit. Évről évre több programot kínált, és egyre látogatottabb lett. Míg eleinte csak a falubeliek, rokonok és művészbarátok vettek részt az előadásokon, 1998-ban már 36 ezer látogatója volt, az idén pedig napi 15-18 ezer emberre, összességében mintegy 180 ezer vendégre számítanak az egyébként 3200 lakosú völgyben.

Márta István és Galkó Balázs. Szeretnék megőrizni a fesztivál családias jellegét.

A sűrűsödö programokkal a fesztivál költségei is egyre nőttek. Az összeszokott stáb – Márta István mellett Pallagi Anikó műsorigazgató, Galkó Balázs ötletember és néhány társuk – egyre merészebb fantáziával alakította ki a programot, hogy helyet kapjon benne a színháztól kezdve a népzenén, a jazz valamennyi ágán, a filmvetítéseken és performanszokon keresztül a táncig és a gyermekprogramokig százféle színvonalas produkció. Ugyanakkor Hegedűs Miklósné gazdasági vezetőnek egyre nagyobb gondot okozott forrásokat találni mindehhez, hiszen a működési forma ugyanaz maradt: máig egy tőke nélküli civil szervezet működteti az immár országossá vált, 137 milliós költségvetésű fesztivált. Pályázatok útján, és a menet közben kiépített szerteágazó kapcsolatrendszer, barátok, támogatók segítségével sikerült mindig előteremteni a szükséges összegeket. Ahogyan nőtt a fesztivál presztízse, támogató is akadt szép számmal, holott a szponzoroknak nincs könnyű dolguk a Völgyben. A szervezők ugyanis semmiféle helyi reklámot, plakátot, molinót nem engedélyeznek, ezt „vizuális környezetszennyezésnek” tartják. Vannak persze hirdetési felületek, például az internetes honlapon, a 90 ezer példányban megjelenő Pesti Súgó különszámában és a fesztiválújságban, a Völgyfutárban, továbbá a szponzorlistát eljuttatják más médiumokhoz is. Bizonyos támogatók pedig megnövekedett termékforgalmat remélhetnek a fesztivál idején, így például a Borsodi Sörgyár is, hiszen sörei valamennyi helyszínen „fellépnek”. Mégis elsősorban a rendezvény presztízse az, ami miatt a vállalatok hajlandók támogatást nyújtani. A Citroën Hungária például 6 millió forintot és a fesztivál idejére néhány autót adott, de az idén az intézményeken és a magánszemélyeken kívül húszon felüli a kisebb-nagyobb szponzorcégek száma.

FELVIRÁGZÁS. Bár a völgybe költözött városiak a maguk „szelíden erőszakos” módján nyüzsgést szabadítottak rá a békés tájra, és akadnak külső szemlélők, akik megalomániával vádolják Márta Istvánékat, a helybéliek 95 százaléka kedveli a fesztivált. Nem elhanyagolható szempont, hogy a rendezvény infrasturkturális fejlesztéseket és többletbevételt is hozott a falvaknak és az ott lakóknak személy szerint is. Azon kívül, hogy kocsmák, vendéglátóhelyek nyíltak és a házaknál szálláslehetőségeket teremtettek, közel félezer ember talál munkát minden évben a völgyprogram idején. A nyugdíjasok kiállítási teremőrként megkeresik a téli tüzelő nagy részét, a fiatalok, gyerekek pedig az információs központoknál, az útfelügyeleteknél az iskolakezdés költségeit. A falvak önkormányzatai megkapják a jegybevétel összegét (a napi jegy 1200 forintba, a hétvégi 3000 forintba, a bérlet pedig 9000 forintba kerül, és vannak emelt helyárú rendezvények is), de még járulékos bevételekhez is hozzájutnak. Hoffner Tibor, Taliándörögd polgármestere például az idén 2,0-2,5 millió forintot vár a jegybevételből, körülbelül 1,5 milliót a területbérleti díjakból, és több millióra számít a helyi adókból. Ezekből az összegekből járdát javítanak, bekötőutat építenek. De a polgármester azt tartja a legfontosabbnak, hogy a fesztivál hatására megváltozott az emberek gondolkodása, kivirult az élet a faluban. Míg régen ritka ünnepnek számított egy-egy gyermek születése, az idén a fesztivál első napján új iskolát avatnak.

VÁLTOZTATÁSI KÉNYSZER. Nemcsak a kultúrafinanszírozás szempontjából fontos kérdés, miként kezel egy ország egy ilyen sajátos rendezvényt, hiszen itt a kultúrán kívül területfejlesztésről, környezetvédelemről, turizmusról, oktatásról, a teleházak és információs rendszerek kiépítése nyomán pedig informatikai fejlesztésekről és ifjúságvédelemről is szó van. Ráadásul az idén erőteljes Európa-program is beépült a műsorba, s az Európa Parlament elnöke és egyik alelnöke vállalta a fesztivál védnökségét. Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség nemrég megválasztott vezetőjeként is reméli: ha sikerül világosságot teremteni a magyarországi fesztiválok egyelőre műfaj és színvonal tekintetében is átláthatatlan sűrűjében, és elkülönülnek majd egymástól az egész ország vagy egy régió szempontjából is fontos, illetve a helyi jelentőségű rendezvények, akkor talán bizonyos regionális fesztiváltámogatások is beépülhetnek az állami költségvetésbe. A Művészetek Völgye ugyanis továbbra sem szeretne intézményesülni. Meg akarja őrizni ezt a furcsa konglomerátumot, amely a falvakban a fesztivállal kapcsolatos profitorientált vállalkozásoknak is tág teret ad, de az egészet mégis a familiáris, civil gondolkodás tartja össze.