Belföld

Magára hagyja az áldozatokat Magyarország

maszkos-rablo(2)(960x640).jpg (maszk, rabló, betörő, )
maszkos-rablo(2)(960x640).jpg (maszk, rabló, betörő, )

Az ombudsman a bűncselekmények sértettjeinek helyzetét vizsgálta és rengeteg hiányosságot talált.

Lesújtó az állampolgári jogok biztosának véleménye az áldozatsegítésről. Szabó Máté megállapítása szerint nem jut el a bűncselekmények valamennyi elszenvedőjéhez az az információ, hogy élhetnének az állami támogatás rendszerének lehetőségével. Kevés a szakember, nincs mód pszichológusok alkalmazására, nem elég hatékony a rendszer irányítása.

Évente több mint 200 ezer azok száma, akiknek bűncselekmény sérti testi épségét, lelki egészségét, tulajdonhoz való jogát. Szabó Máté alapjogi biztos az áldozatsegítő szolgálat működését vizsgálta, azt, hogy az állam – ha nem is tudta megvédeni polgárait a bűncselekményekkel, bűnelkövetőkkel szemben – milyen módon járul hozzá a jogtalan támadások következményeinek enyhítéséhez. 

Az állami támogatási rendszer működésének kiszámíthatóságához, a jogbiztonság követelményének érvényesüléséhez tartozik, hogy az érintettekhez garantáltan eljusson az információ, amelynek alapján dönteni tudnak az áldozatsegítő szolgálat igénybevételéről.

A rendőrség nem tájékoztat

Az ombudsman mégis azt állapította meg, hogy a rendőrség a jogszabályi kötelezettsége ellenére nem vagy nem megfelelően nyújt tájékoztatást a lehetőségről. Ez magyarázhatja, hogy a szolgálathoz csak a rászoruló sértettek 9 százaléka, a súlyos bűncselekmények áldozatainak csupán 4 százaléka fordul támogatásért.

A vizsgálat szerint a megyeszékhelyeken kívül csak nagy nehézségek árán lehet hozzájutni a támogatásokhoz, ez pedig közvetlenül veszélyezteti az áldozatok esélyegyenlőségének Alaptörvényben biztosított követelményét.

Kevés a szakember

Az ombudsman megállapította, hogy a szolgálat működésének hatékonyságát, így az áldozatok megfelelő színvonalú támogatását több körülmény rontja. Ilyen a szakemberek létszámának csökkentése, a képzésük, szupervíziójuk hiánya, a szakmai irányítás leválasztása a területi szolgálatokról, továbbá a rendszer szervezeti tagolása, közigazgatásba illesztése. Bár a jogszabályok lehetővé teszik, a szolgálatnak nincs módja pszichológusokat alkalmazni, mert erre a költségvetéséből nem telik.

További probléma, hogy az áldozatnak a büntetőeljárás nyomozati szakaszában nincs lehetősége az állam által támogatott pártfogó ügyvédi képviselet igénybe vételére. Az ombudsman álláspontja szerint a tisztességes eljárás követelményének jegyében elvárható, hogy – a jogban járatlan, traumán átesett – áldozatot az állam segítse hozzá az érdekeinek, jogainak érvényesítéséhez, és ahhoz, hogy eleget tegyen a kötelezettségeinek.

Megállapításait az ombudsman megküldte a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, az országos rendőrfőkapitánynak, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal elnökének és a vizsgálatban feltárt problémák orvoslását kérte tőlük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik