A befektetési jegyeket a befektetési alapok kezelői bocsátják ki, a lakossági és intézményi ügyfelektől gyűjtött pénzért cserébe. Az összegyűjtött vagyont azután előre meghirdetett stratégiájuk szerint befektetik, a nyereséget pedig visszajuttatják az ügyfeleknek: vagy hozamfizetés vagy pedig a befektetési jegyek értéke, az úgynevezett egy jegyre jutó nettó eszközérték gyarapítása révén. Ez utóbbi esetben az ügyfél árfolyamnyereségként realizálhatja a növekményt, amikor megválik befektetési jegyétől.
Szabályozás
A befektetési alapokról szóló törvény az egységes tőkepiaci törvény részeként 2001. január elsejétől hatályos. Az új szabályozás sokat egyszerűsített az 1991-ben létrehozott és gyakorlatilag változtatás nélkül tíz éven át regnáló (erősen elavult) őstörvényen. Célja, hogy az alapok kockázatviselését kordában tartsa, és az ügyfelek számára átláthatóvá tegye az alapok működését. A konkrét szabályok ismertetése nélkül a törvény meghatározza, hogy az alapkezelő társaságok milyen tevékenységeket folytathatnak, milyen tőkekövetelménynek kell megfelelniük, mekkora összeggel indíthatnak alapokat, és ami talán a legizgalmasabb, hogy milyen értékpapírtípusból mennyit tarthatnak (az összvagyon százalékában) portfóliójukban.
A megtakarítási piacon mindig lehetnek olyan befektetési lehetőségek, amelyet egy magánbefektető nem, vagy csak hátrányos feltételekkel érhet el. Tipikusan ilyen lehet az ingatlanpiac (hiába van fellendülés mondjuk az ipari ingatlanok piacán, a magánbefektető korlátozott pénzügyi eszközeivel ebből nem képes profitálni), de ilyen lehet a külföldi részvénypiac is, ahol egy magánszemély csak ismerethiányosan, vagy kedvezőtlen jutalékfeltételekkel tud fellépni. Az alapok azonban az összegyűjtött pénzeszközökkel és a professzionális szakemberekkel kellő ismeret és megfelelő vagyon birtokában tudnak befektetni.
További előny az alapok révén elérhető kockázatcsökkentés. Ennek legfőbb eszköze a diverzifikálás, vagyis az, hogy többféle megtakarítási instrumentumban, vagy azon belül is különböző értékpapírokban helyezzük el a pénzünket, így egy esetleges részvénytársasági csőd, egy értékpapír nagyobb árfolyamesése csak korlátozottan érinti teljes megtakarításunk értékét. Az alapok mindig kellőképpen diverzifikálják a portfóliót, viszont ha ezt magunk próbálnánk megtenni jóval kisebb egyedi megtakarításunkkal, akkor a sokféle papír, illetve sokféle piac követése annyi odafigyelést, utánajárást, és egyedi fix költséget jelentene, hogy a tranzakciós költségek messze felülmúlhatnák a kockázatcsökkentés előnyeit.
Alapvető alapfajták
Az alapok palettája már itthon is színesedik, de nyugaton (elsősorban az angolszász országokban) gyakorlatilag minden elképzelhető értékpapírtípusra, ágazatra, régióra, eszközre hoznak létre alapokat, mindenki megtalálja a saját befektetési ötletéhez, kockázatviselési hajlandóságához illő portfóliót.
A magyar törvényi szabályozás egyik alapvető kategorizálása szerint vannak értékpapír- és ingatlanalapok. Másféle besorolás szerint léteznek nyíltvégű és zártvégű alapok.
Ma a piacon szinte kizárólag nyílt végű alapokkal jelennek meg az alapkezelő társaságok, miután ez a konstrukció igen „fogyasztóbarát”. Gyakorlatilag bármikor bármekkora összegért tudunk befektetési jegyeket venni, és azokat bármikor el is tudjuk adni. Az alap nem határozza meg, hogy milyen időtávra fekteti be az ügyfelek pénzét, hanem gazdálkodik a vagyonnal és egy bank (a letétkezelő) minden nap kiszámolja, hogy aktuálisan mennyit is ér az alap birtokában levő portfólió. Az így kapott nettó eszközértéket elosztják a befektetési jegyek számával, így minden nap rendelkezésre áll egy érték, az egy jegyre jutó nettó eszközérték. Ezen az áron vásárolhatnak az új befektetők új jegyeket, illetve ennyiért értékesíthetik sajátjaikat a mindenkori jegytulajdonosok. A jegyek névértéke ráadásul jellemzően egy forint, így praktikusan bármekkora összegért tudunk adni-venni belőlük.
Ez a likviditás és rugalmasság hatalmas előnynek bizonyult a zárt végű formával szemben. Utóbbinál az alapkezelő konkrét futamidőt határoz meg a befektetési alapnak. Az indulás előtt lehet jegyezni az alap jegyeiből, ám az alapkezelő csak a határozott futamidő végén vásárolja vissza a jegyeket. Mivel a zártvégű befektetési jegyeket be kell vezetni a Budapesti Értéktőzsdére, így elvileg ebben a formában is nap, mint nap lehet a másodlagos piacon adni-venni a papírokat, ám a tapasztalatok alapján a tőzsdei kereskedés nem igazán vált be. Korántsem talált egymásra a kereslet és a kínálat, és a jegyek tőzsdei árfolyama így tartósan elmaradt az amúgy indokolt ártól, vagyis az egy jegyre jutó nettó eszközértéktől.
Alapcsaládok: mindent egy helyen
A fenti kategorizáláson túl az igazi különbség a befektetési alapok portfóliója között van. A legnagyobb alapkezelő társaságok jellemzően egy-egy teljes alapcsaládot alakítanak ki, amelyből ki-ki vérmérséklete, vagy éppen a piaci folyamatokról alkotott véleménye alapján tud válogatni.
A „család” leginkább kiszámítható hozamú tagjai a pénzpiaci alapok. Ezek rövid futamidejű állampapírokba, bankbetétekbe, pénzpiaci eszközökbe fektetik az ügyfelek pénzét. A rövid ideig nélkülözhető pluszpénzek lekötésére kíválóan alkalmasak, hiszen a kockázatmentesnek nevezett állampapírpiaci hozamot, esetleg ennél valamivel kevesebbet (a folyószámla kamatánál viszont sokkal magasabbat) realizálhatunk velük, noha egyéb tulajdonságai, likviditása megegyezik a lekötetlen betétekével.
Az állampapíralapok az állam által garantált értékpapírokba fektetnek. Joggal kérdezhetnénk, hogy nem praktikusabb-e közvetlenül magunknak állampapírt vásárolni, elkerülve így az alapkezelői jutalékot. A tapasztalat azonban az, hogy a szakemberek a különböző futamidejű papírok eltérő súlyozásával általában lekőrözik a mezei állampapírpiaci befektetőket. Mindenesetre az állampapíralapok is alacsony kockázatúak és egy jegyre jutó nettó eszközértékük nem ingadozik szélsőségesen.
A kockázati rangsorban azok a kötvényalapok következnének, amelyek nem állampapírokba, hanem vállalati kötvényekbe fektetnek dominánsan. Mivel azonban Magyarországon a vállalati kötvénypiac nem igazán likvid, ilyen alapokról voltaképpen nem beszélhetünk.
A honi kategóriákat meghatározó szakmai szövetség (a BAMOSZ) vegyes alapnak tekinti a portfóliójukba állampapírokat és részvényeket is beválogató és ezek arányát viszonylagos egyensúlyban tartó alapokat. Mivel a részvények árfolyamváltozása már nehezebben kiszámítható, a vegyes alapok kockázata magasabb, ám ezért a hosszú távú idősorokat vizsgálva nagyobb hozam kárpótolja a befektetőket.
Ha a vagyon zömét a részvénypiacon helyezi el egy alap, akkor részvényalapnak nevezzük. Az alapok többféle részvényt tartanak, így egy részvényalap jegyeit megvenni jellemzően kevésbé kockázatos, mint egy egyedi részvényt. A piac látványos esését mindazonáltal meg tudja sínyleni a nettó eszközérték, és természetesen a részvénypiaci fellendülés is erősen hat rá: besszpiacon ezek az alapok érik el a legjobb megtérüléseket.
További típusok: az extra igényekért
Valójában még rengeteg szegmenst meg lehet különböztetni az alapok piacán. A magyar szabályozás három speciális típust külön is kiemel. Az alapok alapja konstrukció olyan befektetési alap, amely más befektetési alapok jegyeiből vásárol.
A származékos termékekbe fektető alap még a részvényalapoknál is nagyobb kockázatot fut, hisz opciókba, határidős termékekbe is fektet, ám Magyarországon több nagy piaci bukás után ilyen alapra most nincsen kereslet.
Végül külön kategória az indexkövető alap, amely nem csinál mást, mint egy piaci szegmenst jól jellemző mutatószámot (ilyen lehet a honi részvénypiacon a BUX, vagy a hazai állampapírpiacon a MAX Composite) igyekszik lefedni. Ahogyan tehát a BUX-indexet különféle részvények különböző súllyal alkotják, úgy az ezt követő alap is megpróbálja ezeket a részvényeket, ezekkel a súlyokkal összeválogatni.
Bár az utóbbi évben a magyar részvény- és kötvénypiac sokkal jobban teljesített, mint a világátlag, egyre többen merészkednek a külföldi tőkepiacokra is. Ha ezt egy alap nagymértékben teszi, akkor devizaalapnak nevezzük. Itt is vannak részvényre, illetve kötvényre szakosodó alapok, nevük eszerint devizarészvény- és devizakötvényalap.
A magyar részvénypiacon nincs túl sok játéktere a részvényalapoknak, gyakorlatilag abból az öt-hat papírból kénytelenek válogatni, amelyek egy alap méretéhez képest is elegendően likvidek.
A fejlettebb tőkepiacokon ezzel szemben jellemzőek a valamely ágazat részvénytársaságaira specializálódott ágazati alapok, vagy a területi alapon befektető regionális alapok. Olyan alapkezelő már Magyarországon is van, amely megkülönbözteti nyugat-európai, amerikai, vagy kelet-közép-európai fókuszú alapját, sőt már ágazati (gyógyszergyárakra specializálódott) alap is elérhető, ám itt még jócskán van tere a kínálatbővítésnek.
A siker díja
A sikerdíj egy részvényalap esetében például úgy határozható meg, hogy amennyiben az alap pozitív megtérülést ér el, úgy a BUX adott periódusra eső teljesítménye feletti megtérülésből az alapot 25 százalék illeti. Vagyis, ha adott időszakban a BUX 10 százalékos megtérülése mellett a részvényalap hozama 20 százalék, úgy az alapkezelő a százalékosan meghatározott díja felett a tíz százalék „extrahozam” negyedére, 2,5 százalékra is igényt tart, a befektető pedig 17,5 százalékos hozamot realizál.
Természetesen a befektetési alapkezelők díjat kérnek szaktudásukért cserébe: általában a nettó eszközérték egy bizonyos százalékát (0,5-2 százalék között szóródnak az éves díjak) teszik zsebre. Hogy semelyik befektető érdeke ne sérüljön, a díjat naponta vonják, tehát egyszázalékos éves alapkezelői díj esetén az alapkezelő minden nap levonja az aktuális vagyonból az egy százalék háromszázhatvanötödét.
Vannak persze ennél komplikáltabb díjstruktúrák is. Az alapkezelő és az ügyfél közös érdekeltségét teremti meg a sikerdíj, amikor bizonyos megtérülés elérése után az alapkezelő nagyobb százalékot kap meg. A legtöbb alap deklarálja, hogy saját teljesítményét milyen mutatószámhoz (bechmarkhoz) méri. A hazai részvényalapoknak ilyen viszonyhozama lehet a Bux, illetve a kifejezetten a befektetési alapoknak kitalált RAX mutató, az állampapírpiacon a MAX mutatócsalád, a nemzetközi alapok pedig rengeteg elismert nyugati mutatóból válogathatnak befektetési célpontjaiknak megfelelően.
Az alapkezelőn kívül díjat kap a nettó eszközértéket is számoló letétkezelő. Szintén általánosnak tekinthető a jegyek megvásárlásánál, illetve visszaváltásánál felszámított fix díjazás. Ennek sokszor kettős a célja. Ha a vásárlásnak ezer forintos fix díja van, azzal a befektetőket a minél nagyobb összegű befektetésre ösztönzik (papírmunka, adminisztráció ugyanannyi van az ötmilliós és az ötszáz forintos jegyvásárlásnál is, ám a fix díjjal a befektetőket el lehet tántorítani a túlságosan kisösszegű tranzakcióktól). Másrészt az ügyfelek hosszabb távú befektetéseit is ösztönzik, oly módon, hogy például a a vásárlást követő évben történő jegyeladás ötezer forint vagy a nettó eszközérték 2 százalékának megfizetése mellett lehetséges csak, egy év után viszont már díjtalanul megtehető.
Mit, mennyiért?
Az alapok közötti választást leginkább az határozza meg, hogy mennyire bízunk az alapot működtető pénzügyi csoportban. A következő döntés az adott alapcsalád tagjai közötti választás, amit már vélhetően az irányít, hogy mennyire szeretjük a kockázatot, milyennek ítéljük aktuálisan a részvény-, az állampapír-, vagy más piac kilátásait. Sokan döntenek a múltbeli teljesítmények alapján is, hiszen a korábbi évek hozamteljesítménye nyomon követhető. Sokszor azonban ez félrevezető, mert olykor éppen az elmúlt években remekül teljesítő piaci szegmens „nyerte túl magát” és máshol várhatók nagyobb megtérülések.
Emellett érdemes még egy-két kisebb szabályt követnünk. Általában kedvező, ha egy alapban sok pénz van (pármilliárd forint feletti összeg), mert feltételezhető, hogy így az alapra terhelhető fix költségek egy jegyre jutó hányada alacsonyabb. Szintén a költségvonzat miatt nem érdemes egy alap befektetési jegyeiből a megalapításnál vásárolni, mert az indulási költségek miatt a hozam várhatóan eleinte igencsak mérsékelt lesz (igaz, ezt az alapkezelő társaságok kiegyenlíthetik).
A befektetési jegyek tulajdonosai, illetve potenciális tulajdonosai több forrásból szerezhetnek információt a befektetési alapokról. Már meglevő alapok egy jegyre jutó nettó eszközértékei megtalálhatók a – naponta megjelenő, közlönyszerű – Magyar Tőkepiacban, de a gazdasági- és a legtöbb országos napilapban is. Igazán kimerítő tájékoztatást a befektetési alapokhoz kötelezően készítendő kibocsátási tájékoztató ad, amelyben minden fontos paraméternek szerepelnie kell (az alapkezelőről, a letétkezelőről, a könyvvizsgáló cégről, az alapnál felszámolt valamennyi költségről, a befektetési stratégia részleteiről, az egy jegyre jutó nettó eszközérték pontos kiszámítási technikájáról). Ezt az olykor száz oldalnál is hosszabb anyagot persze nem szokták a magánbefektetők elolvasni, de az alapkezelők általában rövidített kivonatot is készítenek, amit mindenképpen hasznos lehet átböngészni.
Mivel az alapkezelők zöme nagyobb pénzügyi csoportokhoz tartozik, így befektetési jegyeket jellemzően a bankok fiókhálózatában és a csoporthoz tartozó brókercégeknél is értékesítenek. Mind több alapkezelő üzemeltet internetes oldalt, ahol a jegyek nettó eszközértéke, illetve egyéb hasznos információk mellett minimálmegoldásként az alapcsaládon belüli átcsoportosítás lehetőségét kínálják. Sőt ma már olyan internetes pénzügyi szupermarket is működik, ahol több alapkezelő termékéből lehet válogatni.
