– Hátra van még a második forduló. A Fidesz jelöltjeinek milyen stratégiát javasolt?
– Azt, hogy dolgozzanak. Azt gondolom ugyanis, hogy a sikert csak a munka hozhatja meg. Magyarországon egy jobboldali, polgári érzelmű ember esetében soha nem szokott bejönni, hogy csak úgy eltátja a száját és a sült galamb belerepül. Másoknak talán van ilyen szerencséje, de nekünk nincs. Aki azt gondolja, hogy a második fordulós siker is megvan már, az keservesen csalódhat. El kell mondani a választópolgároknak, hogy az első fordulóban dőlt el az irány, hogy merre haladjon Magyarország. De a második fordulóban egy nagyon fontos kérdés nyitva maradt, ez pedig a felhatalmazás mértéke és az, hogy milyen gyorsan tudunk kilábalni a válságból. Ha úgy tetszik a második fordulóban a nemzeti egység létrejötte a tét. Csupán egyet kell lépni és olyan egység jöhet létre, amilyen nem volt ebben az országban hatvan éve. Úgy gondolom, hogy utoljára 1956 napjaiban lehetett ilyen érzelmi egység.
– Kormányon mi lesz a döntései között az első?
– Mindenkit arra figyelmeztetek, hogy még ne kezdjünk el kormányozni, mert még nem ért véget a választás. Ha úgy fogunk viselkedni, mint az előző kormány, hogy miközben még kint van százezerszám a voks az embereknél, közben már pozíciókat osztogatunk, akkor minket is le fognak váltani, mint ahogyan tették azt a szocialistákkal. Számomra teljesen világos, hogy mit várnak tőlem az emberek. Azt várják, hogy tegyek rendet, de úgy, hogy az életükbe ne avatkozzam be, mert a szabadságot és a rendet egyszerre akarják. Ezt megértem, mert magam is így vagyok ezzel. Tehát én sem azt várom, hogy helyettem valaki más eldöntse az életemet. De azt elvárom: legyen esélyem arra, hogy jó döntéseket tudjak hozni. Az első döntések is ennek a szellemében fogannak majd. Az biztos, hogy a korrupciós csatornákat egy délután alatt el fogjuk rekeszteni. Az indokolatlanul fölvett végkielégítéseket egy hét alatt vissza fogjuk szerezni. A tanácsadói szerződéseket, amelyek mögött nincs tényleges munka, megszüntetjük és a kifizetett pénzt is visszavesszük. Az ország közbiztonság szempontjából elhanyagolt részein pedig két hét alatt rendet teszünk, mert oda fogjuk vezényelni azokat a rendfenntartó erőket, amelyeknek az a dolguk, hogy még a kisebb lopásokat, fosztogatásokat is megszüntessék.
– Az elmúlt nyolc év alatt mi volt az a könyvélmény, ami hatással volt közéleti munkájára? Vagy esetleg megerősítette abban, hogy a politikai pályafutását tovább folytassa?
– Az nem jutott eszembe, hogy befejezzem a pályafutásomat. Úgy vagyok ezzel, mint az asztalos, aki számára egyértelmű, hogy bútorokat kell készítenie. Én a közélethez konyítok, az iskolai végzettségem is efelé terelt. Az már egy másik és bonyolultabb kérdés volt, hogy hol van ebben az egészben a helyem: pontosan hányadik sorban, és hogy nekem kell-e az élre állnom, győzelemre vinni a csapatokat. Ezt nem mindig tudtam. Persze nem csak én döntök ebben, hanem elsősorban a Jóisten és a politikustársaim, akikkel együtt dolgozom. Úgy tűnik, eddig nem hoztunk rossz döntéseket az én személyemre vonatkozóan sem. Ami pedig a könyvélményeket illeti: olvastam egy nagyon érdekes írást a szerencsétlen uralkodópárról, Miksa császárról és a feleségéről, akik Mexikóban hagyták ott a fogukat, egymást követő rossz politikai döntések miatt. Azt a katartikus élményt gyűjtöttem belőle, hogy milyen veszélyt jelent az, ha egy ország irányításáért felelős vezető és szűkebb környezete egy egész más világban él, mint azok az emberek, akiknek segíteni kellene a munkájukkal, valamint, hogy ennek hogyan lesz tragédia a vége. Az utóbbi fél évben újra elővettem Samuel P. Huntingtontól A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvet. Ezt a munkát mindenkinek a figyelmébe ajánlom. Minden, ami benne van a Nyugat lehetőségeiről, Európa jövőjéről, a fölemelkedő ázsiai országokról, a kultúra, a tudás, az oktatás fontossá válásáról, az mind érvényes ma is. Sőt, talán már hatványozottabban érvényes, mint amikor papírra vetette. Elolvastam Esterházy Pétertől az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvet is, mert ez elmaradt még a régi írások közül. Szemben a magyar olvasók tömegével, nem vagyok pozitívan elfogult Esterházy Péter irányába, de ezt a könyvét nagy élvezettel olvastam. Nagyon tanulságos volt a világhírű magyar fotós, Robert Capa könyve is. Ebből idéztem is egyik írásomban a Magyar Nemzetben. Ő mondta: ha valamit nem látsz elég jól, akkor az azért van, mert nem vagy hozzá elég közel.
