Az interjúnak vége
Köszönjük, hogy nálunk követték!
Köszönjük, hogy nálunk követték!
Korszakos közgazdász távozik, utalt Matolcsy Györgyre, Varga Mihály lesz az új jegybankelnök, emlékeztetett Orbán. Nagy Mártonnal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „egy olyan emberről beszélünk, aki nemcsak közgazdász meg szakember, hanem a dolgok megcsinálásának az embere”.
Pénteken Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján. A miniszterelnök szerint ez egy
szakmailag megalapozott és végrehajtható költségvetés.
Orbán szerint a legfontosabb, hogy repülőrajtot vegyünk.
Repülőrajt januárban, ez a siker kulcsa.
Az intézkedések egy része nem a jövőben, hanem már január elején érezhető lesz a magyar családok számára, ígérte Orbán.
Ahhoz, hogy meg tudj oldani egy problémát, ahhoz meg kell tudnod nevezni, mondta Orbán. Brüsszel egy olyan buborék, egy olyan léghajó, ami elszakadt attól a valóságtól, amiben élünk, „itt olyan jogrendszert alkalmaznak, amivel nagyon nehéz hatást gyakorolni a valóságra”.
Az európai politika közelebb került a valósághoz a magyar elnökségnek köszönhetően.
Ha azt akarjuk, hogy az európai emberek jobban éljenek, akkor a versenyképességet javítani kell, szögezte le Orbán. Sikerült egy olyan dokumentumot a tető alá hozni, amit mindenki elfogadott, és ez egy olyan kiindulópont, ahonnan el lehet kezdeni a versenyképesség helyreállítását. Ezt is a magyar elnökség egyik nagy eredményeként értékelte a miniszterelnök.
A mi jövőnknek az a kulcsa, hogy itt Brüsszelben a Patrióták többséget tudnak-e belátható időn szerezni többséget Soros Györgytől, értékelt Orbán.
Erősebb vagy gyengébb lett Európa a magyar elnökség alatt, kérdezték Orbánt, mire elsőre azt felelte:
Európa még megvan.
A magyar elnökség megoldott néhány problémát, közölte, olyanokat, amiket korábban évekig vagy évtizedekig nem sikerült. A befektetett munkáért sok elismerést kaptak, abban osztatlan egyetértés van, hogy ezek nagy teljesítmények. Ezek közé sorolta a romániai és bulgáriai schengeni csatlakozást.
Ukrajna EU-s tagállamok közé való felvételével kapcsolatban megjegyezte, hogy ha bekövetkezik a mezőgazdaságból élők rendezése nélkül Ukrajna gyors felvétele, akkor az európai gazdák tönkre fognak menni.
Akkor nekünk is kapaszkodnunk kell, hogy meg tudjuk menteni a magyar mezőgazdaságot.
A Patrióták között sok olyan állam van, ahol az agrárium erős, olaszok, franciák és lengyelek is vannak – hangsúlyozta.
Orbán szerint a legnagyobb problémák ma Brüsszelben vannak, nem például Berlinben vagy Budapesten.
Washingtonban nagy idők jönnek Orbán szerint, úgy véli, ezek a változások jót tesznek majd nekünk, és a békéhez is közelebb fogunk kerülni, vélekedett. A miniszterelnök szerint Brüsszelben mindenki úgy gondolkodik, hogy mindegy, mi van a fronton, azt kell csinálni, amit eddig.
Orbán úgy érzi, hogy a változásra való nyitottság inkább megvan, csütörtökön is azt mondta mindenki, hogy „Európa ezt a konfliktust nem tudja megoldani”. Az európai nemzeti vezetők érzik a saját választóik nyomását is, hogy a dolgok a béke felé mennek, fogalmazott.
Úgy nehéz fejlődni egy kontinensnek, hogy a határvidékén brutális háború zajlik.
A háború lezárása egy első rendű európai gazdasági érdek is, jelezte Orbán.
Én óvatosabb duhaj vagyok – reagálta arra, mit vár az új amerikai elnöktől. Orbán úgy fogalmazott:
Van még hátra Trump beiktatásáig egy hónap, imádkozzunk, hogy ne essen baja az új amerikai elnöknek és el tudja foglalni a hivatalát. Utána minden mást meglátunk.
A tűzszünettel kapcsolatos stratégiai ellenvetések szerinte elesnek, mivel 2-3 napról van szó, igazából az a kérdés Orbán szerint, hogy gondolkodnak-e már a vezetők a békéről, és úgy véli, hogy egy rövid távon elérhető béke és tűzszünet Európában nem elérhetetlen.
Ezen dolgozom, az orosz elnököt sikerült rávennem arra, hogy ezt fontolja meg, amikor az első békemissziós kört mentem nem volt fogadókészség az egyik oldalon sem, most legalább az egyik oldalon volt.
A miniszterelnök úgy véli, hogy ha az ukránok átgondolják, ők is megváltoztatják az álláspontukat.
Kapcsolják Brüsszelt, az idei utolsó EU-csúcs apropójából beszélgetnek a miniszterelnök. A csúcs első részén ott volt Zelenszkij, aki a hét elején üzent Orbánnak, a tegnapi nap után mekkora esély van rá, hogy megvalósuljon ez a tűzszünet, kérdezték Orbánt.
A miniszterelnök erre úgy felelt, hogy a legfontosabb a stratégiai nyugalom, nem szabad felülni semmilyen provokációnak. Szerinte az ukrán elnök szavait nagyvonalúan kell kezelniük. Orbán azt mondta, futott még egy utolsó kört a békemisszióval, a végén járt Trumpnál, beszélt Putyinnal, és tárgyalt a török elnökkel is, sorolta.
Azon dolgozunk, hogy ha már nagy átfogó béke nem is történik meg ebben az évben, ha egy hosszabb és tartós tűzszünetre sem hajlandóak a felek, akkor legalább legyen egy karácsonyi tűzszünet
– vetette fel a miniszterelnök, aki ezért szeretné ezt tető alá hozni egy nagyszabású fogolycserével egyetemben.
Orbán az EU-csúcs miatt utazott Brüsszelbe, a csütörtök este tartott ottani sajtótájékoztatójáról ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen.