Hogy kerül egy magyar lány a világhírű színészképzésre, ahol anno például Meryl Streep is tanult?
Nagyon hosszú folyamat volt ez, ami számomra a nyelvek iránti érdeklődéssel kezdődött; emiatt vonzott egyáltalán, hogy külföldre menjek. A gimnázium alatt adódott egy lehetőség, hogy ösztöndíjjal kimehessek egy évre egy magániskolába Amerikába, ott tanultam meg angolul. És ott merült fel, hogy egyetemi alapképzésre Abu-Dzabiba, az NYU-ra menjek. Meglepően sok magyar látogatja ezt a kampuszt. Ez is vonzott benne, hogy azért mégsem annyira ismeretlen, távoli ez a hely, mert beszélhetünk egy ismerős nyelven.
Miért gyűlt össze ennyi magyar diák éppen Abu-Dzabiban?
Azt lehet tudni erről az egyetemről, hogy ösztöndíjjal teljesen tandíjmentes oktatást biztosítanak, ráadásul kireptetnek, hazareptetnek, étel, ital, biztosítás, minden benne van az ösztöndíjban. Ez főleg olyan háttérrel rendelkező diákoknak lehet vonzóbb, akiknek anyagilag megengedhetetlen, hogy egy amerikai diplomát szerezzenek.
Itt hallott a Yale-ről?
Igen. Kint töltöttem egy szemesztert az egyetem New York-i kampuszán, és ott hallottam a művészeti továbbképzési lehetőségekről. Van a három nagy egyetem, az NYU, a Julliard és a Yale, amikre az emberek leginkább odafigyelnek, ezeket próbáltam meg az utolsó évemben. De tényleg csak így gondoltam rá, hogy megpróbálom. Szerintem annyira sok mindenen múlik, hogy valaki bekerüljön egy ilyen intézménybe, az emberen kívülálló tényezőkön is. Semmit sem tudtam biztosra, egyáltalán nem hittem el akkor, hogy sikerülhet.
Azt mondja, minden a nyelvekkel kezdődött. De hogy következik a színészet a nyelvszeretetből?
A gimnázium alatt kezdtek el komolyabban érdekelni a nyelvek. A némettel kezdtem, és teljes mértékben belevetettem magam, mindent németül fogyasztottam. Ekkor döbbentem rá, hogy egy nyelvet megtanulni nagyfokú megfigyelési folyamat. Amikor később angolul tanultam Amerikában, megint ezt láthattam: nagyon izgalmas volt megfigyelni, hogyan fejezik ki magukat, hogyan formálják a szavakat, hogyan érződnek a különböző akcentusok. Ez alatt az egyéves ösztöndíjprogram alatt adódott először lehetőségem, hogy színpadra álljak, és az volt a benyomásom, hogy ez a szakma is erről szól: a kulcs a másik emberrel való kapcsolatteremtés, az intenzív, teljes fókusszal történő egymásra figyelés.
Ez számomra egy gyönyörű koncepció; ennyi energiát, koncentrációt egy másik emberre összpontosítani a megértés céljával. Így alakult ki bennem az érdeklődés a színház iránt. Hiszen az emberi lényről, a viselkedésformákról a nyelveken keresztül tanultam először.
Mi volt az első darab, amiben szerepelt?
Egy musical. Mindig is kórustag voltam itt-ott. Szeretek énekelni, de csak másokkal együtt. Egyedül kiállni úgy, hogy mindenki engem néz, elég rémisztő. Ez persze ironikus, ha az ember színész szeretne lenni, de számomra a színjátszás egy privát élmény, egy személyes pillanat, amit megosztok másokkal, de úgy, hogy nem gondolok közben a közönségre. Az énekléssel más az élményem. Azon a téren kevésbé vagyok magabiztos.
Ott el is döntötte, hogy színész szeretne lenni?
Először inkább csak érdeklődtem iránta, egyre intenzívebben. Aztán alapszakon nem színészetet tanultam – a pszichológiát és a filmet választottam. Pont Covid volt, mikor kezdtem, és nem is nagyon tudtam, hogy lesz-e ennek bármi jövője, nem jelentkeztem színművészeti programokra. Aztán kint egyre több lehetőség adódott. Szerintem én mindig kételyekkel fogok tekinteni erre a szakmára, mert borzasztóan nehéz, nagyon sok szerencse és véletlen lehetőség kell hozzá, hogy az ember előre jusson. Semmi sem biztos.
Segített felkészülni ez az alapképzés a színművészetre, van, amit fel tud ebből használni?
A Liberal Arts College-nak tulajdonképpen az a lényege, hogy az ember különböző tantárgyakat és tanulmányi területeket próbálhat ki. Hiába van valakinek egy fókusza, például, hogy businesst vagy pszichológiát tanul, ezek mellé más területekről is kell tantárgyakat választani. Nekem is volt például biokémia órám. Ezen a kurzuson „gondolkodókat” igyekeznek képezni, akik több szemszögből látják a világ működését. Ez egy viszonylag új koncepció, nem tudom még, hogy mennyire működőképes, mert persze ez azt is jelenti, hogy nem feltétlenül mélyedsz el mindenben – én például a biokémiával csak felszínes ismeretségbe kerültem.
Számomra viszont nagyon fontos koncepcióvá vált ez: alkotni az életből kell.
Volt egy tanárom, aki azt mondta, ő színházból nem csinál színházat, tehát nem feltétlenül megy el egy darabra, hogy onnan inspirálódjon, inkább sétál egyet, beszélget valakivel, megnéz egy galériát. Valahogy így gondoltam én is erre a négy évre: bármi, amit tanulok, épít engem, és abból később majd meríteni és alkotni tudok.
A Yale színművészeti mesterképzésére minden évben körülbelül háromezren szoktak jelentkezni, közülük tizenhat embert vesznek fel. Min múlik, hogy ki kerül be?
Valószínűleg sokat számít, hogy miként dolgoznak együtt a felvételizők. Nem feltétlenül személyiségeket vagy karaktereket keresnek, inkább egy olyan csoportot, ami osztályként jól működik majd együtt. Szerintem ez a fő koncepció: az egymással való együttműködés, a közös munka és kevésbé az individuumok kiválasztása. Ez a koncepció engem nagyon vonzott ebben a képzésben, mert számomra ez a szakma egy társas tevékenység. Fontos volt, hogy olyan helyre menjek, ahol alkotótársakra találhatok, és intenzív csoportmunkában tudok dolgozni.
Hogyan kell elképzelni a felvételit?
Ősszel kezdődött a folyamat, először esszék és ajánlólevelek révén próbálták megismerni a jelentkezőket. Itt tényleg az egész komplexumában szeretnék megismerni az embert, például aki írásos formában nem tud annyit felfedni magából, annak van esélye személyesen is bemutatkozni egy interjú formájában. Ez már januárban volt, ide különböző darabokkal és egy dallal kellett készülni. Csupán egy pár perced van a teremben, utána fogalmad sincs, mi fog történni. Órákat várakoztunk, mire kiraktak egy lapot a falra, hogy kik azok, akik a következő körben is megmutathatják, mivel készültek. Aztán van még két forduló, ahol tovább csökkentik a jelentkezők számát, míg a végén egy háromnapos meghallgatási folyamatra már csak harminckét embert hívnak vissza, közülük kerül ki a végső tizenhat.
Milyen anyagokat vitt a felvételire?
Bizonyos mértékig szabadon választható volt, nem adtak egy listát, amiről választani lehet. Annyi volt a követelmény, hogy kettő kortárs, kettő pedig klasszikus legyen, és a klasszikusnak sem kellett feltétlenül Shakespeare-nek lennie, de én abban otthon éreztem magam. A Téli regéből vittem egy monológot, meg a Rómeó és Júliából egyet. Két angol darab volt a kortárs, a dal pedig egy magyar dal, Balázs Fecó Maradj velem című dala volt.
