Szakértői álláspontok
• A költségvetési realitásokból kiinduló szerkezeti, működtetési, finanszírozási reformra egyidejűleg van szükség.
• A fejlesztés nem képzelhető el ma-gántőke bevonása nélkül.
• Elengedhetetlen a biztosítási reform.
• A reform célja a betegségmegelőzés-központú egészség-ügy megteremtése.
• Elengedhetetlen a szocializmusból örökölt „kórháztúl-súlyos” rendszer átszabása.
• Finanszírozási reform: egyszerűbb, fix finanszírozású, takarékosságra ösztönző rendszer bevezetésére van szükség.
• A szolgáltatások igénybevétele és a járulékfizetés között direkt kapcsolatot kell teremteni.
Nem egyszerűen alulfinanszírozott a jelenlegi rendszer, hanem finanszírozhatatlan – írják le egybehangzóan az egészségügyi közgazdászok a szektor állapotát. A terápiás módról azonban nemhogy a pártok, de még az ágazat szakértői között sem alakult ki konszenzus. Nincs egységes válasz például arra, hogy a szektort vajon egészségiparnak kell tekinteni, amelyben érvényesüljenek versenyképességi és profitérdekek, vagy maradjon a közfinanszírozás, az állami szolgáltatás dominanciája.
A szakközgazdászok és egészségügyi teoretikusok abban azonban egyetértenek, hogy nem halogatható tovább a szerkezeti, működtetési és finanszírozási reform, s azokat párhuzamosan, egy időben kell végrehajtani.
Mi a cél?
A hogyanról nem lehet dönteni, amíg nincs válasz arra, mi az egészségügyi reform célja. Az, hogy a romló államháztartási egyensúly helyreállítása végett csökkenjenek az egészségügyi célú közkiadások? Vagy az, hogy hatékonyabb járó- és fekvőbeteg-ellátást működtessen az állam? Avagy az legyen a cél, hogy az egészségnyereség (azaz az emberek egészségben eltöltött ideje) növekedjen?
Ágazati elemzők szerint az átalakításnál a költségvetési realitásokból kell kiindulni, egy betegségmegelőzés-szempontú reformot kell végrehajtani, ám közben fejleszteni szükséges a gyógyító ellátást is. Tőkebevonás nélkül ez nem képzelhető el. Ám ahhoz, hogy a szektor vonzó legyen a működő tőke számára, kiszámítható piaci viszonyokat kell teremteni.
Ma ugyanis az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem valódi biztosítóként működik, hanem állami kifizető, pénzelosztó szervként. A nagyléptékű átalakításhoz a mindenkori kormányzat az uniós büdzséből tud pluszforrásokat szerezni (Magyarország 2007 és 2013 között összesen 24,6 milliárd euró támogatást kaphat). Szükség is lesz rá, mert a hazai egészségügyi infrastruktúra uniós átlagra történő fejlesztéséhez több ezermilliárd forintra lenne szükség, ám egészségügyi célú közkiadásra az ezredforduló óta évente körülbelül 900-1100 milliárd forint jut.
Versenyhelyzet
Egészségügyi szakértői elemzés áll a parlamenti pártoknak az ágazatra vonatkozó programjai mögött is, s még az útirányok kijelölése is nagyjából azonos módon történt. A vízválasztó az, mennyire kívánják piackonformmá tenni a szektort, mekkora teret engednek a versenynek, a magántőkének, s az ellátások terén mennyire engedik érvényesülni a szolidaritás és a közfinanszírozás elvét. A tb-járulék 10 százalékos csökkentésére – ezt a minap ígérte be Orbán Viktor – a Fidesz reményei szerint az új munkahelyek teremtéséből befolyó adók és járulékok nyújtanának fedezetet. Alapvető különbség a jobb- és a baloldal között, hogy míg a Fidesz és az MDF (bár hangsúlyozzák különállásukat) a jelenleginél lényegesen nagyobb költségvetési forrást juttatnának az ágazatnak, addig az MSZP és az SZDSZ a jelenleg rendelkezésre álló forrásokat csoportosítaná át, s különböző mértékben – a liberálisok teljes mellszélességgel, a szocialisták óvatosabban – beengednék a működő tőkét.
SZDSZ: többbiztosítós modell
Az ágazat reformjának alfája és ómegája a többbiztosítós modell bevezetése. Az, hogy ne a beteg versenyezzen az egészségügy kegyeiért, hanem a biztosítók, intézmények a biztosítottakért. A verseny kényszerítené ki aztán azt a minőségi, színvonalbeli emelkedést, amire évtizedek óta vár a társadalom: tulajdonosok és szolgáltatók, orvosok és egészségügyi alkalmazottak, s legfőképpen a betegek.
A szabad demokrata koncepció megtiltja a biztosítóknak, hogy szelektáljanak a biztosítottak között jövedelemnagyság és egészségi állapot szerint. Mindenkit be kellene fogadniuk, aki jelentkezik. A piaci szereplők között kiegyenlítő kassza működne, s súlyozva, a biztosítotti kör korösszetétele és egészségi állapota szerint illetné meg őket a normatíva. Nyereségük nem az alapbiztosításból származna, hanem abból, hogy kiegészítő magánbiztosítási csomagokat (extra szolgáltatásokat) kínálnának ügyfeleiknek. Az SZDSZ koncepciójának lényeges eleme, hogy kiegészítő biztosításokat csak azok a piaci szereplők kínálhatnak, amelyek részt vesznek az alapbiztosításban. Molnár Lajos, a MÁV kórház főigazgatója, a liberális párt egészségügyi szakértője úgy véli, a garantált tartalmú magánbiztosítási rendszer alkalmas csak a hálapénz megszüntetésére. A verseny természetes módon szabályozná a minőséget is, hiszen ha valaki elégedetlen a szolgáltatással, otthagyhatná a biztosítót, s átszerződhetne a konkurenciához.
Az MSZP ráncba szedné az OEP-et
Kökény Mihály, a Medgyessy-kabinet volt egészségügyi minisztere lapunknak nyilatkozva ellenben úgy ítélte meg, a több alapbiztosítós rendszer elviselhetetlenül nagy kockázatot hordozna magában, mert az üzleti szereplők a kisebb betegségkockázatú magasabb jövedelműeket igyekeznék magukhoz vonzani, míg a lakosság túlnyomó többsége az állami rendszerben maradna. Ezért az MSZP a jelenlegi biztosítást szedné ráncba, az OEP működését helyezné piaci alapokra. A magántőkét továbbra sem engedné be az alapbiztosításba. Magyarország kórháztérképét is újrarajzolná az MSZP, ebben a főszerep a régióké, pontosabban a regionális egészségügyi tanácsoké lenne.
Fidesz: titkos megoldás
A Fidesz egészen a közelmúltig titokban tartotta egészségügyi programját, részletek csupán a pártelnök kampánybeszédeiből és a volt fideszes miniszterek sajtóközleményeiből hámozhatók ki. (Lapunk többszöri megkeresésére sem ismertette a vezető ellenzéki párt a programját. Kövér László szekszárdi kampánybeszédében azzal érvelt, nem szeretnék azt a hibát elkövetni, hogy „Gyurcsány Ferenc arcátlanságához szolgáltassanak muníciót, merthogy a jelenlegi kormányfő bármit képes magáévá tenni, lízingelni.”)
Orbán Viktor múlt héten Pécsett beszélt először arról, milyen egészségügyet képzel el a pártja. A tulajdonosi jogok átruházását is magában foglaló kórház-privatizációt ellenzi, mint ahogy azt is, hogy a patikák idegen kézbe kerüljenek. Megszólalt Gógl Árpád, az Orbán-kormány első egészségügyi minisztere is, határozottan leszögezve: az egészség érték, nem pedig áru. Az egészség területe pedig nem piac, hanem szolgálat, ezért meg kell őrizni az állam szolgáltató dominanciáját.
MDF: konszenzusigény
Hasonló álláspontot képvisel az MDF is, amelynek programját Csáky András ismertette lapunkkal. Ő egyedül mondta ki a politikusok közül: társadalmi-politikai konszenzus szükséges az ágazat átalakításához. A jelenlegi bajok ugyanis abból származnak, hogy az 1990-es évek közepén felborult a politikai konszenzus, s a mindenkori kormányok kapkodón, fiskális szempontoknak alárendelten „tűzoltást” folytattak. Csáky szerint olyan nagy volumenű változtatás előtt áll a magyar egészségügy – a kórházbezárások, átszervezések, az egyéni járulékszámla bevezetésével, s azzal, hogy a szolgáltatások csak járulékfizetés ellenében vehetők igénybe -, amelyet nem szabad társadalmi felvilágosító kampány nélkül bevezetni.
Elcsalt járulékfizetés
Egyetértés mutatkozik viszont a pártok között abban, hogy a jelenlegi forrásból nem biztosítható mindenkinek teljes körű szolgáltatás. Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés mögött járulékfizetésnek kell állnia. A tízmilliós lakosságból mindössze 3,7-3,8 millió a járulékfizető, s a szakértők 500-600 ezerre teszik a „potyautasok” számát, akiknek a törvény szerint fizetniük kellene közterheket, de elcsalják azt.
(További részleteket a Figyelő legfrissebb számában olvashat.)
