Szórakozás

A rabszolgafiú, aki nélkül nem ehetnénk ennyi vaníliafagyit

Smith Collection / Gado / Getty Images
Smith Collection / Gado / Getty Images
Edmond Albius csupán 12 éves volt, amikor rájött a módszerre, amit azóta is használnak a vaníliavirágzat beporzására. Rabszolga volt, akit csak évekkel később szabadítottak fel. Bár otthona, az azóta is Franciaországhoz tartozó Réunion szigete vanília-nagyhatalom lett, őt sosem jutalmazták meg a felfedezéséért.

Az orchideafélék közé tartozó vanília a világ második legdrágább fűszernövényének számít, így a legtöbb vanília ízesítésű élelmiszerbe vagy nagyon keveset raknak belőle, vagy mesterséges alternatívával, például vanillinnel pótolják. A Közép- és Dél-Amerikából származó növény még a kontinens felfedezése utáni évszázadokban is sokkal nagyobb ritkaságnak számított, mint ma.

A vanília (Vanilla planifolia) zöldbabra emlékeztető termését először egy amerikai törzs, a totonacok kezdték el használni, majd az általuk gyógyszernek tekintett, illetve rituális célokra használt növényt az inkák és az aztékok is beépítették a kultúrájukba. Immáron fűszernövényként. A vanília Hernán Cortés spanyol hódító közvetítésével, a csokoládéval egy időben jelent meg Európában az 1520-as években, ahol hamar az uralkodóosztály egyik kedvencévé vált: a britek gyarmati terjeszkedését elindító I. Erzsébet királynő például élete alkonyán rendszeresen fogyasztott vanília ízesítésű édességeket. De Észak-Amerikában is népszerű luxuscikknek számított, az Egyesült Államok történetének első vaníliafagylalt-receptje például az alapítóatya és az ország harmadik elnöke, Thomas Jefferson nevéhez fűződik.

Brigitte Merle / Photononstop / AFP Feldolgozás előtti Bourbon-vaníliababok Réunion szigetén.

Az európai hódítók természetesen meg is próbálkoztak a trópusi éghajlatú gyarmataikon a fűszernövény meghonosításával, de nem jártak sikerrel, hiszen az aztékok nem osztották meg velük a vaníliatermesztés titkait. Így hiába ültették el bárhol a világon, a növény kifejlődött, de a virágzata sehol nem alakult át terméssé, csak ott, ahol őshonos volt. Természetes úton mind a mai napig csak Belize, Brazília, Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, Mexikó, Nicaragua, Panama területén szaporodik a vanília, így a ma is használt beporzási eljárás 1841-es felfedezéséig főként Mexikóból exportálták a hosszas előkészítés után fűszerré váló növény termését a világ többi részére.

Aztán jött egy 12 éves rabszolgafiú, Edmond Albius – akit ekkor még csupán Edmondnak hívtak, mivel rabszolgaként nem járt neki vezetéknév –, és felfedezte azt a kézi beporzásos módszert, ami nélkül nem létezhetne a modern vaníliaipar.

Le geste d’Edmond

Az egész életét a Bourbon nevű francia gyarmaton – az Afrika délkeleti partjainál található Réunion szigetén – leélő Albius 1829-ben született egy rabszolga gyermekeként. Az édesanyja a fiú születésekor meghalt, az édesapját pedig soha nem ismerte. Ugyanakkor a gazdája, a lakhelyéül szolgáló Bellevue nevű ültetvényt is birtokló Ferréol Bellier-Beaumont nagy érdeklődést mutatott a botanika iránt, és mivel a fiatal Edmondot is hasonlóan érdekelte a kertészet, ezért a férfi maga mellé vette a gyereket, és gondoskodott róla, hogy megfelelő ismereteket szerezzen.

Bellier-Beaumont még jóval Albius születése előtt szerzett némi vaníliát azzal a céllal, hogy a fűszernövény termesztésébe kezdjen, azonban a kertjében ültetett vaníliák virágai nem akartak vaníliababbá változni, mivel nem élt olyan rovar a környéken, ami be tudta volna porozni a bibéit. (Arra csupán a 20. században jöttek rá a tudósok, hogy az eredeti élőhelyén is egyetlen méhfaj egyedei tudják beporozni a vanília virágát.)

Mígnem egyik sétájuk alkalmával fel nem fedeztek két kezdődő vaníliababot az egyik, akkor már 22 éves futónövényen.

Az ültetvényes megdöbbenését aztán tovább fokozta, amikor a fiatal rabszolgája elárulta neki, hogy ő porozta be a vaníliavirágokat egy olyan módszerrel, amihez csak a hüvelykujjaira, és egy botra vagy egy fűszálra van szükség.

A 12 éves fiú azt mondta a gazdájának, hogy miután pár hónappal korábban megmutatta neki, hogyan kell kézzel beporozni a görögdinnye virágát, elkezdett kísérletezni a 22 éves vanílianövényen, és végül sikerült is megtalálnia a porzóját és a bibéjét. De ami még fontosabb, felfedezte, hogy a virág két részét egy kis lebeny, a rostellum választja el egymástól, amit egy bottal nyitva lehet tartani, amíg az ember elvégzi a beporzást.

Bellier-Beaumont nem hitte el, amit hallott, ezért arra kérte a fiút, hogy porozzon be még pár virágot a szeme láttára. Albius ezt meg is tette, a frissen beporzott vaníliavirágok pedig hamarosan vaníliababokká váltak. A férfi ezután megírta a sziget többi ültetvényesének a jó hírt, majd körbeküldte a 12 éves fiút, hogy megtanítsa a több rabszolgát a módszerre.

És egy csapásra megszületett az indiai-óceáni vaníliaipar.

A vaníliavirágok jelenlegi ismereteink szerint egyetlen gyors és hatékony beporzási módszerét pedig azóta is úgy hívják franciául, hogy Le geste d’Edmond – azaz Edmond mozdulata.

1841-ben még nem exportáltak vaníliát a szigetről, 1848-ban már 50 kilogrammal küldtek belőle Franciaországba; ötven évvel később pedig már 200 tonna vaníliát exportáltak a francia gyarmatról – írja a National Geographic Edmond Albiust bemutató cikke. A fűszernövény történetét bemutató könyvében a BBC munkatársaként dolgozó Tim Ecott szerint

Réunion ekkorra megelőzte Mexikót, és a világ legnagyobb vaníliatermelőjévé vált.

(Bár az azóta is Franciaország tengerentúli megyéjének számító Réunion szigete még mindig vanília nagyhatalomnak számít, az Afrika partjainál húzódó földnyelv „nagytestvére”, Madagaszkár időközben átvette ezt a szerepet. Itt terem ugyanis a világban értékesített vanília 80 százaléka.)

Még egy mezítlábas szobrot is kapott Réunion nemzeti hőse

Bár a gyarmat gazdaságát gyökerestül felforgatta a Bourbon-vanília beporzásának nyitjára rájövő fiatalember, a saját élete nem lett sokkal édesebb a felfedezéstől.

19 évesen ugyan szabad emberré vált – egyes források szerint Bellier-Beaumont szabadította fel, mások szerint akkor szabadult fel, amikor Franciaország 1848-ban megszüntette a rabszolgaság intézményét a gyarmatain –, és a vanília orchidea színére utalva fel is vette a latin Albius vezetéknevet. De a felfedezéséért annak ellenére nem részesült semmilyen jutalomban, hogy a (tanító)mestere még levelet is írt a gyarmat kormányzójának, amiben azt kérte, legyenek szívesek honorálni a sziget életét megváltoztató mezőgazdasági újítást.

RIEGER Bertrand / hemis.fr / AFP Fotovoltatikus panelek alatt zajlik a vaníliatermesztés Bellevue-ben napjainkban. Az épületet díszítő képen Edmond Albius és pár vaníliavirág látható.

Sőt egy francia botanikus, Jean Michel Claude Richard azt állította, hogy ő már pár évvel korábban rájött a vanília beporzási módszerére Párizsban, majd 1838-ban Réunionra utazott, hogy megmutassa egy kis csoport kertésznek, hogyan kell csinálni. Az egy időben a sziget botanikuskertjét vezető szakember úgy gondolta, hogy az akkor nyolcéves Edmond ott volt a szobában, és egyszerűen ellopta tőle a módszert.

Azonban az egykori gazdája, Férréol Bellier-Beaumont ekkor is védelmébe vette pártfogoltját, és levelet írt Réunion hivatalos történészének, amelyben Edmondot nyilvánította a valódi feltalálónak. És egyúttal azt állította, hogy a botanikusnak rossz a memóriája, hiszen rajta kívül senki sem emlékszik arra, hogy megmutatta volna a szigeten elő botanikusoknak, hogyan kell megtermékenyíteni az orchideákat.

Azt viszont senki nem felejtette el, amikor Edmond körbeutazta a szigetet, hogy megmutassa a technikát a többi ültetvény rabszolgáinak.

Albius élete a rabszolgasorból való felszabadítás után nem fordult sokkal jobbra. A sziget fővárosába, Saint-Denis-re költözött, ahol előbb fizikai munkásként, majd konyhai cselédként dolgozott egy előkelő családnál. Itt végül egy ékszerrablási ügybe keveredett, ami miatt tízéves börtönbüntetésre ítélték.

„Az önök együttérzésére apellálok egy kényszermunkára ítélt fiatal fekete fiú ügyében. (…) Ha valakinek joga van a kegyelemhez és teljesítménye elismeréséhez, akkor az Edmond. (…) Teljes mértékben neki köszönheti ez az ország az ipar egy új ágát – hiszen ő volt az, aki először fedezte fel, hogyan lehet kézzel megtermékenyíteni a vanílianövényt” – kelt Albius védelmébe ismét Férréol Bellier-Beaumont egy másik levélben.

A sziget kormányzója végül 5 év után kegyelmet adott neki, tekintettel a vaníliatermesztéshez való hatalmas hozzájárulására.

Szabadulása után Edmond Albius visszatért, hogy Beaumont ültetvényének közelében éljen, és megnősült. 1880. augusztus 9-én, 51 éves korában halt meg szegénysorban egy Sainte-Suzanne-i kórházban.

Életében ugyan soha nem részesült semmilyen jutalomban a felfedezéséért, a halála után mégis Réunion nemzeti hőse lett. Egy utcát és egy iskolát is elneveztek róla, több szobrot is kapott a szigeten. A legismertebb közülük úgy van felöltöztetve, mint egy pincér, keskeny csokornyakkendővel és zakóval. De mezítláb van, ugyanis a rabszolgák nem viselhettek cipőt vagy kalapot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik