Lee Jun-fan – vagy ahogy az egész világ ismeri, Bruce Lee – 1940. november 27-én született San Franciscóban, egy Egyesült Államokban turnézó operaénekes népes családjába. A népes család – a szülők, három fiuk és két lánygyermekük – Hongkongban élt, ahol Bruce már hatévesen filmszerepet kapott, és egész gyerekkorában nem hagyott fel a színészettel.
Gyerekként elkezdett wing tsun kungfuzni is – a stílus legnagyobb modernkori mesternének, Jip Mannak (másnéven Ip Mannak) a tanítványaként –, ami nemcsak a természete miatt járt azzal, hogy hamarosan egy bárkivel bármikor kiálló csibésszé vált, hanem azért is, mert a rivális iskolák növendékei rendszeresen összemérték az erejüket Hongkong háztetőin. Egy ilyen alkalommal Bruce Lee annyira súlyosan megsebesítette az egyik ellenfelét, hogy annak szülei feljelentették a rendőrségen.
Ráadásul az ekkoriban brit gyarmatsorban lévő városállamban a szervezett bűnözői csoportok – az úgynevezett triádok – rajta tartották szemüket a különböző harcművészeti iskolákon, amiket gyakran még finanszíroztak is az utánpótlás biztosítása érdekében.
A csibészéletű Bruce Lee-t végül a szülei a nagyobb bajtól tartva az Egyesült Államokba küldték egy rokonhoz. De a már ekkor is világsztárságról álmodozó Lee a hatvanas évek Amerikájában nagyrészt csak sztereotip kínai karaktereket játszhatott mellékszereplőként, miután filozófiát és színészetet hallgatott a Seattle-ben található Washingtoni Egyetemen.
Így jobb híján a hollywoodi sztárok kungfumesterévé vált, akiknek a saját maga által kifejlesztett jeet kune do nevű stílust oktatta. Tanítványa volt például a teljesség igénye nélkül Steve McQueen, Roman Polanski, vagy utóbbi tragikus sorsú felesége, Sharon Tate.
De így került barátságba a kosárlabda történetének egyik hozzá mérhetően nagy alakjával, Kareem-Abdul Jabbarral is.
Amikor a tévés sikert elhozó, 1966-ban bemutatott Zöld Darázs című sorozatot – amiben Katót, a címszereplő harcművészetekben jártas jobbkezét játszotta – egy évad után elkaszálták, hazaköltözött Hongkongba, ahol összeállt a helyi producerpápának számító Shaw-testvérekről éppen akkor leváló Raymond Chow-val. És a Golden Harvest stúdió égisze alatt elkezdtek kungfufilmeket gyártani.
Az együttműködés olyan jól ment, hogy Bruce Lee-ből egy csapásra a legnagyobb sztár lett Hongkongban, a negyedik közös filmjük, A sárkány közbelép elkészítésébe pedig már a Warner Bros. is beszállt.
De a globális sikert már sajnos nem élhette meg. A filmet, ami világszerte a harcművészetek arcává tette, 1973. július 26-án mutatták be Hongkongban – hat nappal azután, hogy július 20-án, az év legforróbb napján fejfájásra panaszkodva este fél nyolc körül Bruce Lee lefeküdt aludni egy kolléganője lakásában a vacsora előtt, és soha többé nem kelt fel.
(A legenda kalandos pályáját részletesen a 80. születésnapja alkalmából megjelenő Jobban verekedett, mint bárki, de félistenné csak halálában vált című portrénkban mutattuk be.)
Hongkong legnagyobb botránya
Mivel a házas Lee a szeretőjével, egy Betty Ting Pei nevű színésznővel töltötte a napot, ezért üzleti partnere és jó barátja, Chow – aki a délután nagy részében szintén velük volt, és a hírre, hogy Lee-vel valami baj van, azonnal vissza is ment a lakásba – habozott értesíteni a hatóságokat, és mire a lakásba érkezett a nő orvosa, Lee-t már nem lehetett megmenteni.
De a filmproducer azt gondolta, hogy a családja jó hírét még meg lehet menteni. Ezért a kórházban, ahova Bruce Lee-t végül elszállították, elintézte, hogy a halála beálltának időpontját a valóságtól eltérően vegyék hivatalosan nyilvántartásba.
Azonban a hazugságra pár napon belül fény derült, így Hongkong hősének halálából a városállam történetének legnagyobb botránya kerekedett. Ráadásul a titkolózás miatt rögtön megjelentek a hivatalos magyarázatokkal kapcsolatos kételyek, és a különböző összeesküvés-elméletek is.
Az ötven évvel ezelőtti haláleset még a családtagok számára is akkora rejtély, hogy Bruce öccse, Robert Lee Jun-fai pár évvel ezelőtt egy tévéstáb segítségével próbált tiszta vizet önteni a pohárba. Ebben egy gyerekkori barátja, egy bátyja halálakor a hongkongi alvilág ellen rendőrként harcoló magánnyomozó, Philip Chan, és a Mátrix-filmek Morpheusa, Lawrence Fishburne volt a segítségére.
A History Channel – Morpheus által vezetett – Rejtélyek nyomában című, 2020 óta futó műsorának szóban forgó epizódjában a mindaddig titkosan őrzött halottkémi jelentésbe, és más, Lee halálával kapcsolatos dokumentumokba is betekintést nyerhetünk. Miközben a halálról szóló hazugságot elsőként megcáfoló újságíró, egy heroinbáró testőreként is dolgozó, de a triádoknak búcsút intő színészkolléga, valamint Bruce Lee egykori kaszkadőre, és orvosszakértők segítségével cáfolják meg a legnépszerűbb tévhiteket.
Mérgezés, átok, alvilági bosszú
Természetesen a nyomozás első számú gyanúsítottjai a titkolózásuk – és az alvilággal ápolt kapcsolataik – miatt kezdetben Raymond Chow és Betty Ting Pei voltak.
Chow neve azért merült fel, mert nem sokkal korábban konfliktusa volt Bruce Lee-vel. A színész ugyanis elkezdte úgy érezni, hogy nem részesül eléggé a pénzből, amit az arca hoz a konyhára– miközben ebben az időszakban a Golden Harvest bevételeinek 80 százalékát az ő filmjei termelték. Azonban az anyagi természetű konfliktust, ami Chow indítéka lehetett volna, kizárhatjuk, hiszen ki akarná megölni a világsztárság előszobájában az aranytojást tojó tyúkját?
Ting Pei pedig azért volt gyanús, mert zűrös éjszakai életet élt – ami az italozás és a gengszterekkel lógás mellett szerencsejátékokkal felhalmozott tartozásokat is jelentett. 1973 nyarán például egyszer Bruce Lee egyenlítette ki az egyik tartozását egy sikátorban, a behajtó pedig valami olyasmit mondott neki, hogy
na, látod, még a nagy Bruce Lee sem ússza meg, hogy pénzben rója le a tiszteletét a triádoknak.
Amire a színész válaszul az egyik ujjával kilyukasztott egy bontatlan doboz kólát, és lefröcskölte a beszólogató gengsztert. (Vannak, akik szerint ilyen személyes konfliktusok is állhattak a harcművész halála mögött.)
Ting Pei életvitele miatt pedig akár az is felmerülhetett, hogy egy tartozása kiegyenlítése fejében kérték meg rá, segítsen eltenni láb alól Bruce Lee-t. A mérgezésről szóló különböző elméletek között olyan is van, miszerint a hasis, amiből – a hongkongi elit akkori szokásához híven – aznap is evett, fel volt ütve valamilyen méreggel.
Rajtuk kívül a hongkongi filmvilág egy másik fontos szereplője, a Bruce Lee első kungfufilmjeit rendező Lo Vej neve is gyanúba keveredett. A két nagy egóval megáldott férfi ugyanis annyira nem szívlelte egymást, hogy az 1971-ben, és 1972-ben bemutatott A nagyfőnök, és a Tomboló ököl elkészítése után el is váltak az útjaik. Bruce Lee a halála előtt nem sokkal még a mindig a zsebében lévő rugós késsel is megfenyegette az irodájában – bár Vej szerint csak viccből.
Ráadásul a filmrendező ugyanúgy rendelkezett alvilági kapcsolatokkal, mint Chow és Ting Pei. De nem ezért terelődött rá a gyanú. Hanem azért, mert tíz nappal a tragédia előtt annyira összekapott Bruce Lee-vel egy film premierjén, hogy a balhéról, ami a rendőrök közbeavatkozása nélkül valószínűleg tömegverekedéssé fajult volna, másnap a helyi lapok is beszámoltak.
Az efféle történetek miatt az sem meglepő, hogy a mérgezés mellett egy olyan elmélet is elterjedt, miszerint Bruce Lee valójában nem a szeretője ágyában halt meg, hanem a lakása mellett egy játszótéren, egy vascsövekkel felfegyverkezett gengszterektől kapott súlyos verés után.
Illetve az az elmélet is elterjedt, hogy a kínaik nem nézték jó szemmel, ahogy Bruce Lee kiárusítja a harcművészetüket. Ennek egyik változata szerint Lee-t megátkozták, és ezért halt meg. A teória hívei szerint szintén tragikus sorsú fia, az 1994-es A holló forgatásán egy – véletlenül az egyik felvételekhez használt fegyverben maradt – éles lőszerrel megölt Brandon Lee halála is emiatt volt, hiszen az átok a Lee-család minden férfi tagját sújtotta. Ennek azonban ellentmond, hogy Bruce Lee fiútestvérei, Robert és Peter szép kort éltek meg.
Az elmélet másik változata szerint pedig a kínai alvilág orrolt meg rá a kungfu kiárusításáért annyira, hogy eltették láb alól. Azonban a műsorban nyilatkozó, szintén kungfufilmeken edzett veterán, Michael Wai-Man Chan – aki saját bevallása szerint sokáig volt az egyik legnagyobb hongkongi heroinbáró, Fat Boy Kwun személyi testőre – azzal oszlatta el ezt a gyanút, hogy szerinte Bruce Lee-t még a triádok tagjai is tisztelték, és felnéztek rá. Illetve büszkeséggel töltötte el őket, hogy micsoda sztárrá vált ázsiai férfiként.
Talán kevesen ismerhették annyira a halála előtti időszakban, mint a kaszkadőre, akire azért volt szükség, mert Bruce Lee bármennyire is jól harcolt, nem volt elég akrobatikus. Így a szaltókkal például meggyűlt a baja. Utolsó kaszkadőre, Yuen Wah ellenben jártas volt az akrobatikus mozdulatairól híres pekingi opera művészetében, és meg tudta csinálni azokat az ugrásokat, amik túl nehezek voltak a harcművésznek. A tévéműsor kamerái előtt is büszkén mesélte el, hogy A sárkány közbelép nyitócsatájának végén például csak egyszer kellett felvenniük, ahogy diadalittasan hátra szaltózik.
Az egykori barát úgy emlékszik, hogy Bruce Lee-nek senkivel nem volt igazán komoly konfliktusa a forgatások alatt, ami miatt bosszút akartak volna állni rajta.
Viszont maximalista volt. Azt akarta, hogy minden tökéletes legyen, ezért az első hollywoodi filmje után már a következőre készülve olyan nagy lángon égett, hogy a teste nem bírta a tempót. Így közvetlenül azelőtt égett ki végleg főnixmadár módjára, hogy az álmait igazán elérte volna.