Rideg, katonás tereket, hideg színeket ellenpontoz a vad vörösek kontrasztja már a nyitányban – ha nem tudnánk, hogy – Shakespeare-klasszikust nézvén – mire számítsunk, akkor is rájöhetnénk, hogy nagy amplitúdókra számíthatunk Székely Kriszta Othello-rendezésétől. Az is hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez a történet most egyértelműen Jago kitekert jutalomjátéka lesz, akinek machinációihoz mindenki más csak eszköz vagy háttérszereplő. Már a nyitó zenekarjelenetben is kirí a bandából, látszik, ő valami más, eredendő különutas, aki eléri, hogy rá figyeljenek, hogy ő irányítsa, ki mit hogyan hall. Jól fog ez jönni később ahhoz a manipulációs esettanulmányhoz, amit Othellóval végigvisz.
Jago, legalábbis elmondása szerint, épp sértett becsvágyának sebeit nyalogatja: nem őt nevezték ki az ezredesi pozícióra, amire vágyott, hát bosszút esküszik tábornoka, Othello ellen. Első próbálkozása még félresiklik, hiába próbálja nemi erőszakkal vádolni „a négert”, hamar kisül, hogy a nevezett aktus nemhogy nem erőszak, de hivatalos, törvényes házasság elhálása, Othello és Desdemona között ugyanis szenvedélyes szerelem szövődött, amit a frigy hivatalossága sem hűtött le, a dolog tisztasága pedig olyan tagadhatatlan, hogy abba belekötni nem lehet, jobb híján muszáj tehát jó képet vágnia hozzá mindenkinek. Egyvalakinek nem megy ez, Rodrigónak, aki magáénak akarja Desdemonát, így megbízza Jagót, hogy valahogy játssza a kezére a nőt – mert az csak így megy, ugye. Akárhogy is, Jagónak magának is kapóra jön a megbízás, hisz Desdemona irányából Othellón is épp bosszút tud állni.
A kezdeti célra tartás viszont, ahogy Jago elkezdi szövögetni intrikái hálóját, hamar elfelejtődik-feloldódik abban az ellenállhatatlan kéjben, amit Jagónak a szálak összegubancolása, a háttérbe húzódó szarkavarás nyaktörő tánca okoz. Egyszerűen túlságosan élvezi hazugságainak sikerét, és vele önnön, végre megtapasztalt fontosságát ahhoz, hogy mértéket tartson benne – melynek révén, ugye, bár kisebb csinnadrattával, de ugyanígy célt érhetett volna, azzal a különbséggel, hogy akkor meg is úszhatta volna bűneit. Ez a Jago azonban a hatalomtól a szemünk láttára részegül meg annyira, hogy már ne tudjon a látszatra se ügyelni – szépen rímel ez a honi közéletre, ugye. Ahogy az is, hogy Jagónak erősen kapóra jött az az inherens rasszizmus, aminek szűrőjén át a fekete Othellóra, ha titokban is, de környezete néz.
Othellónak ez az idegensége, örök kívülállása ad alapot ahhoz a gyanakváshoz is, ami, Jago ügyes hazugságai révén lassan úrrá lesz rajta, s végül, mint ismeretes, tragédiába torkoll. Jago mesterien szövi a hálót, ez tagadhatatlan, mégis érezni a kimondatlan igazságot, hogy hazugságai termékeny talajra hullottak egy olyan emberben, akit minden eredménye, érdeme ellenére másodrendű polgárként kezel a környezete. Milyen szép áthallás, hogy Othellót itt Bányai Kelemen Barna alakítja, aki erdélyi magyarként vélhetőleg maga is jól ismeri ennek a kívülállásnak egy másféle, de azért hasonló formáját, és akit, fehér bőrű európai vonásai ellenére aligha csak jól hasznosítható göndörsége miatt alkalmaznak máshol is színesbőrű, bevándorló kisebbségi szerepben. Bányai ugyanis az Átrium megrendítő A félelem megeszi a lelket című előadásában Európába szakadt arab vendégmunkást alakít, és ahogy abban a szerepben, úgy itt is ingatagnak bizonyul az első látásra oly stabilnak tűnő, alfahím-önbizalom: Othello könnyen csúszik bele Jago csapdájába, miután az jó érzékkel tapint rá a gyenge pontjára.
Bányai Kelemen Barna a Katona egyik legkiválóbb színésze – olyan Bánk bánt játszik ugyanitt, hogy haláláig nem felejti, aki látta –, így nem meglepő, hogy itt is óriásit alakít. Rujder Vivien Desdemonája is csodálatos, ám az igazi főhős itt valójában a Jagót alakító Kovács Lehel. Egészen elképesztő, amit Kovács ebben az előadásban csinál, felvonul színészi eszköztárának teljes skálája, a finoman mért rezdülésektől az őrületes majommakogásig, mindez olyan virtuóz fizikalitással, amivel gyakorlatilag kortárs intrikabaletté emeli az előadást. Kapóra jön, hogy online nézzük a darabot, mert ráadásul a kamerák közelijeinek köszönhetően biztosan nem is maradunk le alakításának egyetlen nüanszáról sem. Kár is lenne. Székely Kriszta rendezőként kettős teljesítményt mutat fel a darabbal: egyszerre rajzolja meg a burkolt és kevésbé burkolt rasszizmus, a nőgyűlölet, az ostoba, életveszélyes sztereotípiák fesztiválját, és a mesterien űzött, ám végül saját magát is felzabáló hazudozás és intrika esettanulmányát, mindkettőt anatómiai pontossággal.
A Katona József Színház 2020 októberében bemutatott, ám színpadon már nem látható Othello előadása a SzínházTV műsorán nézhető október 23-ig.
