Gazdaság

A tőzsdézés bonyolult, de megéri

Nem feltétlenül kell mindenkinek tőzsdéznie, de aki rászánja az időt és a befektetni kívánt összeget, nagyon jól járhat. Az alábbiakban áttekintjük, hogy mire kell odafigyelni, ha tőzsdézésre adjuk a fejünket.

Azt előre érdemes leszögezni, hogy a részvénybefektetés kockázatosabb, mint más befektetési formák, ezért csak annak ajánljuk, aki ezt a kockázatot vállalja a magasabb hozam reményében.

Ha jó döntést hoztunk és szerencsénk van, rövid idő alatt jelentős nyereséghez is juthatunk. Ha azonban a piaci folyamatok, vagy a részvényt kibocsátó vállalat gazdasági helyzete kedvezőtlen irányba változik, szélsőséges esetben (pl. a vállalat csődje) akár befektetésünk teljes értékét is elveszíthetjük.

Fontos kérdés tehát, hogy hogyan csökkenthetjük befektetéseink kockázatát. Kertai Katalint, a CIB Bank Részvény-értékesítési vezetője szerint, ha a befektetésre szánt összeget több részvény között osztjuk meg, kevesebb rizikót vállalunk.

Azonban a kockázatmegosztó stratégia sem garantálja, hogy nem veszítjük el pénzünket, vagy annak egy részét. A rizikó mellett a döntés előtt át kell gondolnunk, hogy mi a befektetésünk célja, és mennyi időre tudjuk nélkülözni a befektetetni kívánt összeget. Kertai szerint, ha már tudjuk, hogy mely vállalat részvényeit tartjuk megfelelőnek céljaink megvalósításához, érdemes áttekinteni, hogy milyen rövid és hosszú távú növekedési kilátásai vannak. Ugyanúgy fontos tekintettel lenni a szektor helyzetére és az értékpapírpiac állapotára.

„Ha még nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel és kellő tapasztalatokkal az egyedi részvénybefektetések terén, de megtakarításaink egy részét szeretnénk a tőzsdén keresztül befektetni, első lépésként érdemes a részvényekbe fektető befektetési alapok közül választani” – hangsúlyozta a szakértő, aki hozzátette, hogy annak, aki tőzsdére viszi a pénzét, szükségszerű nyomon követni az általános gazdasági híreket. De nem csak azokat. Figyelnie kell a szektort, illetve a cég specifikus információkat, valamint, nem utolsó sorban, fontos figyelembe venni az aktuális piaci, tőzsdei trendeket is. A befektetési célpontok kiválasztásában nagy segítséget nyújt a Budapesti Értéktőzsde honlapja (www.bet.hu), ahol a tőzsdén szereplő cégek árfolyamáról szóló statisztikák mellett a legfontosabb adatok, közlemények is naprakészen elérhetőek.

Kisokos

Egy részvénytársaság a részvények kibocsátása szempontjából alapvetően kétféleképpen működhet: zártkörűen illetve nyilvánosan. A zártkörűen működő társaság részvényei csak előre egyedileg meghatározott befektetői kör számára hozzáférhetőek, míg a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényei részben vagy egészben nyilvánosan kerülnek forgalomba, tehát bárki számára megvásárolhatók. A nyilvánosan működő részvénytársaságok papírjai ugyanis bevezethetők a tőzsdére.

A tőzsdei kereskedés szigorú szabályozottsága miatt a kereskedésben a befektetők közvetlenül nem vehetnek részt, csak befektetési szolgáltatókon (brókercégek, bankok) keresztül, tőzsdei kereskedési jogot csak ezek az intézmények szerezhetnek. A befektetők tőzsdei tranzakciót a befektetési szolgáltatóknak adott tőzsdei megbízással végezhetnek.

„Tőzsdei ügyleteink lebonyolítására olyan közvetítőt válasszunk, amely már több éves múlttal és jó hírnévvel rendelkezik a piacon. Szem előtt kell tartani azt is, hogy az adott cég milyen internetes felülettel rendelkezik és milyen szolgáltatási díjjal dolgozik” – emelte ki a CIB Bank szakértője, aki hozzátette, hogy fontos azt is eldönteni, hogy mely szempontok a legfontosabbak számunkra, például hogy sokat akarunk-e kereskedni, folyamatos tanácsadásra van-e szükségünk vagy önállóan meg tudjuk hozni a megfelelő döntéseket. 

Lényeges szempont a felszámított díjak mértéke is: a brókercégek, bankok – mint minden szolgáltatás esetében – díjat számolnak fel a tőzsdei ügyletek után, ami a tőzsdézés legfontosabb díjtételét jelenti, ha rendszeresen kötünk ügyleteket.  Emellett díjat számolnak fel az értékpapírszámla nyitása/vezetése után is, illetve a kapcsolódó számlák közti átutalások után is. A díjak mértékében jelentős eltérések lehetnek az egyes befektetési szolgáltatók között, így érdemes minél alaposabban tájékozódni.

Számlanyitás, online megoldások

A számlanyitás után szabadon köthetünk ügyletet, mégpedig úgy, ahogy a kiválasztott szolgáltató (bank vagy brókercég) azt lehetővé teszi számunkra. A főbb lehetőségeket az alábbi táblázat foglalja össze:


A részvényeket ma már nem nyomtatják ki, hanem dematerializált formában (nem papíralapon) jelennek meg. Ez azt jelenti, hogy a mai részvény már csak egy számítógépes jelsorozat, adásvétele során is elektronikus módon rögzítik a tulajdonosváltást, és a részvény tulajdonjogát ez a nyilvántartás bizonyítja.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
További információk a témában
www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

Ajánlott videó

Olvasói sztorik