17 277 koronavírusos eset, 53 halott – cikkünk írásakor ez a két éve tartó Covid-járvány mérlege Új-Zélandon. Bár az esetszámok alacsony tartását az is elősegíthette, hogy mindössze 5 millióan élnek egy Magyarországnál közel háromszor nagyobb területen, de ezzel együtt a Jacinda Ardern vezette kormány igen szigorú előírásokat is bevezetett, amelynek egyik legfontosabb rendelkezését a következő hónapokban fokozatosan enyhíteni fogják. A turistáknak azonban még egy jó ideig várniuk kell.
Mit jelentenek az új intézkedések?
Az új-zélandi kormány párját ritkító szigorúsága a nyitásban is megmutatkozik. Február 27-től egyelőre csak a külföldön élő új-zélandiak egy csoportja lélegezhet fel. Az első szakaszban, amely március 13-ig tart, azok a teljesen beoltott állampolgárok térhetnek haza – azzal a feltétellel, hogy otthon karanténba vonulnak –, akik jelenleg Ausztráliában élnek. Akik a szomszédos országon keresztül utaznak haza, egy másik országból, előbb 14 napot kell ausztrál karanténban tölteniük, és csak utána indulhatnak tovább Új-Zélandra. Ezt a döntést egy civil szervezet már kritizálta is, mondván,
Március 14-től aztán már ez utóbbiak is beléphetnek az ország területére, és hozzájuk csatlakozhatnak – az Új-Zélandon tapasztalható munkaerőhiány csökkentése miatt – azok a beoltott szakképzett munkavállalók, akik a medián munkabér legalább másfélszeresét keresik. Ugyancsak beutazhatnak azok, akik üzleti úton vannak, illetve az új-zélandi állampolgárok és tartózkodási engedéllyel rendelkezők családtagjai, feltéve, ha megfelelnek az oltási- és vízumkövetelményeknek.
Április közepétől már minden olyan személy beléphet Új-Zéland területére, akiknek az ideiglenes vízuma megfelel az előírásoknak, illetve legfeljebb ötezer külföldi, egyetemi hallgató is, akik elkezdik a második szemesztert.
Októberben már nem lesz szükség az önkéntes izolációra a beutazást követően, addig azonban igen, az oltottságtól függetlenül.
A terhes újságírónő esete a tálibokkal
Azoknak, akik az új intézkedések kezdete előtt szeretnének hazajutni, a Managed Isolation and Quarantine (MIQ, irányított elszigetelés és karantén) rendszerével kell megküzdeniük. Ez gyakorlatilag egy lottó, amelynek során az állam bizonyos időközönként megnyit bizonyos számú helyet a beutazni szándékozó új-zélandiaknak, akik előtte jelezték a beutazási szándékukat és kitöltötték a kért dokumentumokat. Ha bekerültek a szerencsések közé, az állam elhelyezi őket egy kijelölt új-zélandi szállodában, ahol legalább tíz napig kell karanténban maradniuk, akkor is, ha egészségesek.
A szigorú lezárások miatt sok kritika érte az új-zélandi kormányt, például azok sem utazhattak haza külföldről, akik halálos beteg családtagjuktól szerettek volna elbúcsúzni. Az MIQ rendszere azonban az utóbbi napokban nemzetközi figyelmet is kapott, mégpedig egy terhes újságíró miatt, akinek a sorsa egészen sajátosan alakult.
A sztori egy január 30-án, a New Zealand Herald nevű újságban publikált véleménycikkel indult, amelynek szerzője, Charlotte Bellis azt állította, hogy a szigorú új-zélandi szabályok miatt nem engedik haza, helyette viszont a tálibok által irányított Afganisztán befogadta és sokkal emberségesebben bánnak vele. Bellis az Al-Dzsazíra katari tudósítója volt, mígnem teherbe esett, és mivel a katari törvények tiltják a házasság előtti szexet, pláne a terhességet, felmondott, és belga élettársával, a fotós Jim Huylebroekkal Belgiumba utazott. A belga vízuma lejárta előtt több mint egy hónappal kérvényezte a beutazást Új-Zélandra, arra hivatkozva, hogy terhes, és bár állítása szerint minden megfelelő dokumentumot kitöltött, kérvényét elutasították.
ezért Huylebroekkal együtt átették a székhelyüket Kabulba. Az újságíró olyan meghökkentő kijelentéseket tett, hogy az iszlamista tálibok nagyon örültek annak, hogy egy külföldi, hajadon, terhes, nem muszlim nő hozzájuk utazik és nagyon kedvesen bántak vele.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tényleg ez történt?
Az új-zélandi kormány tájékoztatása szerint másképp néz ki a történet. Ők azt mondják, hogy Bellis megkaphatta volna a beutazásra szóló engedélyt a terhessége miatt, de ehhez az engedély megadásától számított 14 napon belül Új-Zélandra kellett volna utaznia, mert a vészhelyzeti elbírálás annak szól, aki valamilyen okból sürgősen haza szeretne jutni. Bellis azonban csak február végén akart volna utazni, hogy megvárja a barátját, aki addig befejez egy munkát. A kérvényt ezért visszautasították, de javasolták, hogy adja be egy másik vészhelyzeti klauzula alapján, amelyet végül elfogadtak – az élettársa számára is –, de csak azután, hogy kitört a botrány.
Az újságíró azt állítja, hogy ő csak az MIQ igazságtalanságaira akarta felhívni a figyelmet, tevékenységét azonban sok kritika érte. Egyrészt sokan nem értik, hogy miért pont Afganisztán lett volna az egyetlen ország, ahova mehetett, ha már haza nem tudott, miért nem próbált meg például Belgiumban maradni – Huylebroek szülőhazájában –, vagy választotta Londont, tekintve, hogy Nagy-Britannia és Új-Zéland is a Nemzetközösség tagja, tehát egymás állampolgárai nem esnek olyan szigorú elbírálás alá. Azt sem értik, hogy ha úgyis csak február végén akar hazamenni, miért nem várta meg a nyitás első szakaszát, tekintve, hogy már decemberben lehetett tudni, mi lesz a menetrend. A kritikusok szerint Bellis nem veszi észre, hogy mennyire privilegizált helyzetben van.
A legtöbb kritika azonban azon emberi jogi aktivisták részéről érte a Kabulból is tudósító újságírót, akik a tálibok tavaly augusztusi hatalomra jutása óta az afgán nők biztonsága miatt aggódnak. Sarah Fetrat és Ariana Delawari például arról írtak a Twitteren, hogy miközben a tálibok számos afgán újságírónőt elraboltak, bebörtönöztek és megkínoztak, Bellis arról beszél, hogy őt milyen tisztelettel fogadták a tálibok és nem is érti, miért tartják őket embertelennek. Ezek persze lehetnének egy, a tálibok által megzsarolt újságíró szavai is, Bellis és barátja azonban önként utaztak Afganisztánba.
De akkor mi állhat a háttérben? Valószínűleg PR akció. Ahogy arra az Új-Zélandon élő afgán újságíró, Muzsgan Szamarkandi felhívja a figyelmet, a tálibok a politikai siker érdekében eltorzítják az iszlámot és manipulálják a muszlimokat, miközben a minimálisra csökkentik a nők és lányok jogait. Nekik tehát jól jön valaki, aki a hatalmukat nem fenyegeti, cserébe viszont a világsajtó segítségével rossz színben tud feltüntetni egy nyugati demokráciát, bezzegországként hivatkozva Afganisztánra.