„Magyarország keleti részén születtem, pedagóguscsaládban, harmadik gyerekként. Első testvérem – egy kisfiú – egészen kicsi korában, hosszú betegség után meghalt. Anyám – a családi legenda szerint – ezek után megfogadta, hogy több gyereket nem hoz a világra, a tragédia után az anyaságból egy életre elege lett. Több évi győzködés, veszekedés, válással való fenyegetés után apámmal a következő megállapodásra jutottak: anyám megszüli ugyan a gyerekeket, de ez lesz a maximum, amire hajlandó, ennél többet nem vállal” – olvasható a megrázó történet, amelyet az Ursula blog tett közzé.
Képünk illusztráció
Fotó: Northfoto
„A szüleim tanárként dolgoztak, s mivel az iskola mellett laktunk, azt a megoldást választották, hogy születésünk után pár héttel bezártak bennünket az üres lakásba, és ott voltunk bezárva, magunkra hagyva mindaddig, amíg be nem fejezték a munkát, és haza nem jöttek. (…) Nekem, amikor megszülettem, már volt társaságom, a nálam egy évvel idősebb bátyám. Mivel csak egy gyerekágy volt, ezt az ágyat a bátyám foglalta el. Én hónapokon keresztül pólyába-takaróba bekötözve feküdtem a szülői ágyon, ezzel megelőzendő, hogy kárt tegyek magamban” – folytatódik a visszaemlékezés.
„A szülők – ahogy anyám mesélte később – napközben nem jöttek be hozzánk megetetni, megitatni, tisztába tenni, mert ha megláttuk őket, mindjárt sírni kezdtünk. Csak az ablakon kukucskáltak be időnként, hogy „minden rendben” van-e. Ez az egész a bátyám számára három, számomra két évig tartott” – olvasható a blogban.
Ha kíváncsi Adrienn beszámolójának a folytatására, kattintson ide.
