Tudomány

A kutyák tudják, hogy mit tesznek

Az ELTE Etológia Tanszékének friss tanulmánya alapján a kutyák képesek visszaemlékezni az általuk korábban végrehajtott akciókra.

Ez azt jelenti, hogy az állatok bizonyos esetekben tudják, hogy mit is csinálnak.

A visszaemlékezésben és a műveletek ismételt végrehajtásában az úgynevezett epizódikus memória játszik fontos szerepet. Ez az olyan múltbeli eseményekre való visszaemlékezés képességét jelenti, melyek során az alany nem tudja előre, hogy a későbbiekben szüksége lesz-e az adott történés felidézésre. Az embereknél az ilyen memóriát az öntudattal hozzák összefüggésbe.

A vizsgálat eredményei arra utalnak, hogy a kutyák is képesek reprezentálni és emlékezni a saját cselekedeteikre.

A saját akciók mentális reprezentációinak vizsgálata non-verbális fajoknál (vagyis az emberen kívüli állatoknál) nagy kihívást jelent, mivel nem tudjuk egyszerűen megkérdezni őket, hogy emlékeznek-e arra, amit tettek. Azonban az újonnan kidolgozott módszerünk segítségével tulajdonképpen most mégis feltehettünk egy ilyen kérdést a kutyáknak

– mondta Claudia Fugazza, a tanulmány vezető szerzője.

Kép: Getty Images

A kutatók egy egyedi tréning során tíz kutyát képeztek ki arra, hogy parancsszóra ismételjék meg előző akciójukat. Fugazza szerint ezzel az állatok lényegében az „Emlékszel arra, hogy mit csináltál az előbb?” kérdésre adtak választ. A szakértők ezt követően megnézték, hogy az élőlények képesek-e megismételni saját cselekvéseiket olyan mindennapi helyzetekben is, amikor nem kaptak semmilyen előzetes parancsszót, így vizsgálva a kutyák saját akcióikra vonatkozó epizódikus-jellegű memóriáját. A teszt során a gazda egy kanapén olvasott, úgy téve, mintha nem figyelne a kutyájára, de amint az állat olyan spontán tevékenységet végzett, ami jól körülírható (például ivott a tálkájából), a gazda rögtön kiadta az „Ismét!” vezényszót. Egy hasonló, az állatok számára szintén váratlan helyzetben néhány új tárgyat mutattak be nekik: egy plüss játékot, egy állatszobrocskát, egy ládát és egy játékbabát, amíg a gazdájukkal sétáltak.

Arra számítottunk, hogy a kutyák megvizsgálják, és valamilyen cselekvést végeznek a tárgyakkal, amire később emlékeznek majd, mikor arra kérik őket, hogy ismételjék azt meg

– nyilatkozta Pongrácz Péter, etológus, a tanulmány társszerzője.

A tesztek során a kutyák 70 szálékos pontossággal emlékeztek, illetve ismételték meg az előző cselekvésüket, amikor a parancsszó azonnal elhangzott. Késleltetés esetén ugyan fokozatosan csökkent a pontosság, de még egy óra elteltével is 30-40 százalék között mozgott. Miklósi Ádám, Etológia Tanszék vezetője, a tanulmány társszerzője szerint tanulmányuk elsőként bizonyította, hogy a kutyák tudatában vannak cselekvéseiknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik