Kicsit talán másként, mint a gólyák, fecskék vagy cinegék, de a harkályok is közel állnak az emberek szívéhez. Ebben nyilván szerepe van a mesék, tanulságos történetek szelíd és jóságos harkály doktorának, sokuk emberközeli életmódjának, de annak a ténynek is, hogy köztudottan hasznos munkát végeznek az erdőben, de még a kertekben is: felkutatják és elpusztítják a fákat károsító ízeltlábúakat.
Ez így is van, ám a harkályok nemcsak „gyógyítják” a fákat, hanem egyenesen az erdei ökoszisztéma kulcsfigurái, ráadásul elképesztő képességek birtokában vannak. Tökéletesen alkalmazkodtak a fákon mászáshoz,
E különleges madarak életmódjáról, a természetben betöltött pótolhatatlan szerepéről beszélgettünk Dr. Ónodi Gáborral, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos segédmunkatársát kérdeztük.
Boldogulnak a városban is
Piros sapkás harkály doktor ihletője nyilvánvalóan a nagy fakopáncs, ám ő csak egyetlen egy a harkályfélék a világszerte 277 fajt számláló rendszertani családjából. Ausztráliát, Óceániát és az örök fagy birodalmát kivéve a földgolyón bárhol találkozhatunk harkályokkal, ahol fák vannak, Európában 11 fajuk honos, közülük kilenc pedig Magyarországon is megtalálható. Itthon mindegyikük védett.
Egyesek kifejezetten jól boldogulnak emberközelben, az utóbbi évtizedekben főleg nagy fakopáncs, balkáni fakopáncs, a zöld küllő, és a fekete harkály egyedei bukkannak fel egyre gyakrabban akár Budapest parkosabb részein is. Manapság a tarvágás helyett egyre több erdőgazdaság tér át az úgynevezett szálaló vágásra, ami jelentősen növeli az erdő, mint élőhely minőségét a harkályok számára is, így „városiasodásuk” nem annyira kényszer, mint inkább alkalmazkodóképességük bizonyítéka.
Egész évben erősen territoriális állatok, néhány hektáros vagy akár négyzetkilométeres területüket nagyon komolyan védik a fajtársaktól. Amikor nyár közepén az ifjak kirepülnek, első dolguk saját birtokot keresni
– mondja a 24.hu-nak a szakember.
Ily módon jutnak el és vetik meg a lábukat az erre alkalmas városi helyszíneken, hogy aztán élelmet keresve szinte bárhol felbukkanjanak, ahol úgy vélik, érdemes a fákat végigkopogtatni.
Kemény fába nem vágják a csőrüket
Az együttélés viszont nem mindig súrlódásmentes az épületek nikecellel történő külső hőszigetelése okán.
Külső rétege ugyanis kiváló akusztikájú a madarak területkijelölő és udvarló kopácsolásához, amit nem egy esetben ki is használnak. Normál esetben a hímek és a tojók fákon dobolnak, csőrükkel másodpercenként akár 20 alkalommal ütnek a törzsre vagy nagyobb ágakra, úgy hangzik, mint a rövid géppuskasorozatok.
Ezzel egyrészt fajtársaik tudtára adják, hogy a környéknek már van gazdája, másrészt minél tehetségesebb a dobos, annál könnyebben hódítja meg a tojók szívét – ugyanazt a funkciót tölti be náluk, mint a verébalakúaknál (énekesmadarak) az ének.
A szigetelést ráadásul könnyen meg is tudják bontani, kevés munkával remek odút készíthetnek a házfalakon. Az ott lakóknak persze ez tetemes kár, és az az igazság, hogy a számos harkályriasztó módszer közül egyik sem működik igazán. A szakemberek szerint a megoldást az építőipar kezében van vagy olyan felülettel, amin a madarak nem tudnak megkapaszkodni, vagy olyan kemény külső réteggel, amit nem tudnak áttörni. Eléggé óvatosak egyébként, hamar feladják, ha „kemény fába vágják a csőrüket”.
Bírja a rázkódást
Nem is csoda, hiszen erős, hegyes, vésőszerű csőrük túlélésük egyik záloga. A hazánkban élő fajok többsége – két kivétellel, de erről majd később – kéregben, kéreg alatt élő ízeltlábúakkal, azok különböző fejlődési stádiumban lévő formáival táplálkozik. Végigkopogtatják a kérget, a rezgésekből beazonosítják a járatokat, ezt követve az áldozat pontos helyét, majd jön a „véső funkció”: határozott, nagy ütésekkel felbontják a kérget.
Arányosan felnagyítva az ember akár egyetlen ilyen ütéstől súlyos agyrázkódást szenvedne, a harkály viszont napjában több százszor, ezerszer megteheti károsodás nélkül.
A csőre szivacsos jellegű módosulással ízesül a koponyájához, ami önmagában jelentősen csillapítja a rezgést, illetve maga a koponya belső felépítése, az agy körüli speciális szövetek megléte is e célt szolgálja
– magyarázza Ónodi Gábor.
Horgas és ragacsos nyelv
Az áldozat persze menekül, a madár pedig nyilván nem bonthatja le a fél fát, hogy csőrével biztos fogást találjon rajta, de erre nincs is szükség: hosszú nyelvén kis horgok vannak, mondhatni „kihorgássza” a rovart a repedésből. És itt jön a két kivétel, a hazánkban is honos zöld, illetve a hamvas küllő elsősorban hangyákkal táplálkozik. Nyelvük nem horgos, hanem ragacsos váladék borítja, miután csőrükkel megbontották a bolyt, ezzel szedik össze a rovarokat.
Faroktollaik, főleg a középső kettő rendkívül erős, hogy támasztékként, mintegy harmadik lábként segíthesse a függőleges felületen való mozgást. Ugyanezt szolgálják a lábaik is, amin a négy ujjból kettő előre, kettő hátrafelé áll, míg a legtöbb madárnál három és egy az megoszlás.
Egészséges erdő
Tényleg rendkívüli élőlényekről van szó, testük évmilliók során tökéletesen alkalmazkodott a feladathoz: harkályokhoz hasonló életmódot folytató madár első ismert fosszíliája körülbelül 50 millió éves. Ahogy az elején is említettük, az erdőknek, fás élőhelyeknek is több szempontból szükségük van harkályokra, ezekből a biológus most a két legfontosabbat emeli ki.
Egyrészt a kéreg alatti károsítók fogyasztásával védik a fák egészségét, és jelentősen képesek mérsékelni a rovarok hirtelen elszaporodási hulláma során okozott gazdasági károkat. Másrészt pedig „lakások” építésével. Minden harkályfaj odút készít a költéshez, amit a pár több évig is használ, de előbb-utóbb elhagyja és újat váj magának.
Nyaktekercseknél, zöld és hamvas küllőknél figyelték meg, hogy szívesebben költöznek a készbe, de szükség esetén ők is nekiállnak építkezni.
Fűtött lakás ingyen
Ha az odút felfedezik maguknak a ragadozók vagy elszaporodnak benne a paraziták, illetve számos más okból megeshet, hogy a harkályok inkább kiköltöznek. Ilyenkor nyílik meg a lehetőség az úgynevezett másodlagos odúlakó fajok előtt
– mondja Ónodi Gábor.
Összességében több tucatnyi faj éjjeli vagy nappali menedékét, téli szállását, gyerekszobáját jelentik az elhagyott harkályodúk. Légykapók, cinegék, egyes baglyok, pelék, mókusok vackolják be magukat, vagy használják raktárnak a megüresedett „lakásokat”.
Az üregek jól szigetelnek, védenek az időjárás viszontagságaitól, ragadozóktól, de még a hidegtől is. Felesleges erőfeszítéstől ugyanis a harkályok is óvják magukat, csőrüket sem akarják beletörni a fába, így logikusan korhadtabb, puhább törzseket választanak. Az odú korhadt aljában pedig a bomlási folyamatok hőt termelnek, odabent a legnagyobb mínuszokban is magasabb hőmérséklet uralkodik, mint mondjuk egy bokor alján készített vacokban.
Kulcsfajok
Fentiek okán pedig a harkályokat az erdős, fás élőhelyek úgynevezett kulcsfajának tekinthetjük, amin a biológus annyit pontosít, hogy sokszor nem is a harkály, hanem az odúkészítésre előszeretettel használt fafaj, például a rezgőnyár a valódi kulcsfaj.
A kifejezés olyan növényeket, állatokat jelöl, amelyek jelenléte, tevékenysége alapvető fontosságú más fajok megmaradása szempontjából. A harkály ezt a kártevők pusztításával és az odúkészítéssel éri el, míg mások esetleg azzal, hogy alapvető táplálékul szolgálnak másoknak.
A kulcsfajok megóvása a természetvédelem egyik legfontosabb feladata, eltűnésükkel egész ökoszisztémák omolhatnak össze.
Kiemelt kép: Komka Péter / MTI
