Önnek mi jut elsőre eszébe egy olyan nőről, aki úgy dönt, hogy egyedül vállal gyereket?
Önző, amiért a saját anyasághoz való jogát a gyerek jogai és érdekei elé helyezi (ahogy azzal a kormány újra és újra előhozakodik)? Erős, magabiztos nő, hiszen egy ilyen döntéshez hatalmas önbizalomra és bátorságra van szükség? Kétségbeesett teremtés, aki már nem lát más kiutat a magányból? Nyitott gondolkodású, az előítéletekkel nem törődő nő, aki bizonyára irigylésre méltó anyagi körülmények között él, ha társ nélkül is fel tud nevelni egy gyereket? Férfigyűlölő feminista, aki nem tekinti értéknek a hagyományos családot? Alighanem a lehető leggondoskodóbb, legtürelmesebb anyuka, ha ennyire vágyik egy gyerekre?
Bármelyikre is gondolt, felejtse el. Az egyedül gyereket vállaló szülők között ugyanis éppen ugyanolyan sokféle motivációval és egyedi történettel lehet találkozni, mint a párkapcsolatban élők között – osztja meg legfontosabb tapasztalatát Hegedüs Réka szociálpolitikus, a SOTE Mentálhigiéné Intézetének munkatársa, aki 2016 óta tart támogató csoportfoglalkozásokat egyedülálló, illetve kifejezetten egyedül gyereket vállaló szülőknek. Utóbbiak körében nemrégiben egy interjús kutatást is végzett abból a célból, hogy árnyaltabb kép alakulhasson ki a döntés hátteréről, illetve az egyedüli gyerekvállalásból adódó élethelyzetekről.
„Ha mégis hasonlóságokat akarunk keresni, akkor annyit elmondhatunk, hogy ezek a nők az átlagnál jóval tudatosabban készülnek a gyerekvállalásra, rendszerint felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, a 70-es években születtek, és nagyobb városban – de nem kizárólag Budapesten – élnek.
A legfontosabb közös pont azonban az, hogy szinte egyikük sem így tervezte az életét, nem passzióból nincs mellettük férfi, egyszerűen nem sikerült megtalálniuk a párjukat, akivel közösen vállalhattak volna gyereket, az idő szorítása miatt pedig muszáj volt lépniük. De hogy mindezt hogyan vitték véghez és hogyan élik meg, abban nagy különbségek mutatkoznak
– mondja Hegedüs Réka.
Sőt, az sem feltétlenül kizárólag az életkor függvénye, mikor jön el a pillanat egy nő életében, amikor úgy dönt, hogy bármi áron, de anya lesz. Van, aki a párja halálos betegsége miatt határozta el magát, noha tudta, hogy a kicsit már egyedül kell felnevelnie. Másnak az édesanyjánál diagnosztizáltak rákot, ő pedig szerette volna még megajándékozni egy unokával, mielőtt meghal. A többség nem mondott le arról sem, hogy az egyedül vállalt gyereke mellé később még találjon egy társat.
A kutatásban résztvevők elmondásai alapján a teherbeesés is különböző utakon, módszerekkel történik. A leggyakoribb, amikor az anya párkapcsolatban, de előre tudhatóan közös jövő nélkül lesz állapotos, vagyis már kezdettől fogva egyértelmű, hogy a gyereknevelésben nem számíthat az apára. Van, aki a védekezés nélküli egyéjszakás kalandot választja, ilyenkor gyakran előfordul, hogy egy már családos férfi lesz a biológiai apa. Többen egy közeli barátjuk segítségét kérik alkalmi szex vagy inszemináció révén.
„Persze ezekben az esetekben is előfordulhatnak nem várt fordulatok, ismerek olyan anyukát, aki egy tíz évvel fiatalabb fiúhoz fordult segítségért, később azonban egymásba szerettek, és ma már együtt nevelik a gyereküket. Az általam ismert esetek közül a spermabank, illetve az ismeretlen donor választása a legritkább. Bizonyos szempontból ez a legkontrolláltabb és leginkább kiszámítható módszer, másfelől a legbizonytalanabb is, hiszen sem anya, sem a gyerek nem találkozhat soha életében az apával” – mondja Hegedüs Réka.
A kérdésekre adott válaszok alapján az egyedül gyereket vállaló nők előre számolnak olyan nehézségekkel, mint az anyagi terhek vagy a kiszámíthatatlan időbeosztásból fakadó munkahelyi problémák. A válaszadók jó részét lelkiismeret-furdalás is emészti, amiért a gyereküknek csak egy szülője lesz;
Utóbbi a gyerek megszületése után sem oszlik el, inkább csak felerősödik, volt, aki „megbélyegzésről”, más pedig a „társadalmi kivetettség” érzéséről számolt be. Adódnak egyéb, nem várt nehézségek is, a felsoroltak között szerepelt az elviselhetetlen kimerültség, a szorongás, a pánik, a barátok elvesztése és az elmagányosodás, az önbizalomvesztés, valamint a nagyszülők nagyobb mértékű bevonásával járó konfliktusok, ami már csak azért sem elhanyagolható tényező, mert ezekben az élethelyzetekben a nagyszülők sokszor gyakorlatilag újra szülőszerepbe kényszerülnek, ami nyilvánvalóan számukra is hatalmas próbatétel.
„Milyen tapasztalatot tudna átadni azoknak, aki maguk is erre a döntésre készülnek” – tette fel a kérdést felmérésében Hegedüs Réka, a válaszok között pedig a sok biztatás között megjelent olyan tanács is, ami arra intette a hasonló cipőben járó nőket, hogy ne vágjanak bele egyedül, mindenképpen legyen egy társuk, még akkor is, ha nem a biológia apa, vagy ha a társuk nőnemű, de legyen.
„Nagyon örültem, hogy ez az álláspont is megjelent. Az egyik csoportunkba is járt valaki, aki még csak fontolgatta a döntést, de miután alkalma volt a kérdést jobban végiggondolni, úgy döntött, hogy ő mégsem kezd bele. Ez ugyanis roppant nagy felelősség, és bár ezek a nők a gyerekvállalást életük legjobb döntésének tartják, azért finoman szólva nincs egyszerű dolguk” – mondja Hegedüs Réka.
A nehézségeket nem csupán a gyakorlati akadályok okozhatják, az anya-gyerek viszonyban is szembejöhetnek olyan csapdahelyzetek, amelyekből aztán nem könnyű kikeveredni.
Amikor valaki szinte mindent feltesz arra az egy lapra, hogy a gyerekkel teljesedik be az élete, akkor fennáll annak a veszélye, hogy egyszer csak a csík húzza a repülőt, és az égvilágon mindent a gyerek irányít. Bele lehet ragadni ebbe a szimbiózisba, vagy akár abba a zsákutcába, hogy a bűntudat miatt állandóan kompenzálom a gyerekem.
A gyereknevelés még két szülőnek is emberpróbáló feladat, nyilvánvaló tehát, hogy az egyedülálló szülőknek nagy szüksége van a támogatásra. Hogy pontosan milyenre, arra sokféle válasz érkezett a kutatás során, leggyakrabban a kormány családpolitikáját kárhoztatva, hiszen jelenleg egy gyerek után mindössze 1500 forint plusz támogatás jár, a családi pótlék összege pedig 2008 óta nem emelkedett, míg az infláció ez idő alatt meghaladta a 20 százalékot.
Az egyedülálló szülők helyzetéről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:
Szintén nagy segítséget jelentene a rugalmasabb munkavállalás, a munkahelyi diszkrimináció és kiszolgáltatottság megszűnése, a hosszabb bölcsődei és óvodai nyitva tartás, illetve bármilyen segítség a gyerekfelügyeletben – derül ki a válaszokból.
És sokat segíthetnek az olyan – ingyenes – támogató csoportok, amilyeneket Hegedüs Réka is vezet évek óta, korábban az óbudai önkormányzat szervezésében, jelenleg pedig az Üllői úti Egyszülős Központban.
„Az egyedül gyereket vállaló anyáknak jellemzően óriási igényük van annak a megélésére, hogy nincsenek egyedül, mások is hasonló problémákkal küzdenek és ugyanazon kérdések körül pörögnek, mint ők. Ezekben a csoportokban ki tudják beszélni magukból az érzéseiket, kaphatnak szakmai segítséget, hogy miképp magyarázzák el a gyereküknek a helyzetet. Beszélgetünk anyaságról, családról, a hiányzó férfimintáról, bűntudatról, jövőről, vagy arról, hogy ki honnan meríti az erőforrásait. A lényeg az, hogy itt mindenki kap valamiféle pozitív megerősítést. Ez nem egy mélyre ásó terápia, de mindenkinek segít valamilyen irányban továbblendülni, ha elakadt valahol. A csoporttagok között pedig nagyon erős szövetségek alakulnak ki, általában a nyolc alkalmas foglalkozások után is tartják egymással a kapcsolatot.”
Hegedüs Réka még a szociális szférában, a családokkal foglalkozó szakemberek között is sok előítélettel találkozik az egyedül gyereket vállaló szülőkkel szemben, ezért úgy véli, fontos lenne érzékenyíteni őket a témára.
„Mindenki pontosan tudja, hogy ez nem ideális helyzet, de ezek a gyerekek már megszülettek, innentől kezdve pedig azt gondolom, meg kell adni a lehetőséget nekik és az anyjuknak, hogy jól működjön a családi életük. Mert nagyon jól működhet, ha odafigyelünk rájuk, és megkapják azt a segítséget és támogatást, amire szükségük van.”
Ha ön egyedül vállalt gyereket, és úgy érzi, segítségre szorul, írjon az egyedulvallalom@gmail.com címre!
Kiemelt kép: iStock