Belföld

Száguldás, blöffben bízva

Visszatért a bika a részvénypiacra, a BUX ismét magasba lendült. A kötvénypiacon azonban nem a derűlátás uralkodik, egy eladási hullám a forintpiacon könnyedén véget vethet az impozáns emelkedésnek.

A BUX lendületesen emelkedett a múlt héten, és villámgyorsan visszatért 11 ezer pont fölé. A bankpapírok melett még a Richter tűnt ki teljesítményével. Az OTP és az FHB árfolyamán látszott meg leginkább, hogy a globális fejlődő piacokon az elmúlt hetekben érezhető pesszimizmus fordulóponthoz ért.

Szerdán az FHB részvénye egyetlen nap alatt dolgozta le azt a veszteséget, amelyet két hét alatt szedett össze, és a heves vételi rohamok oda vezettek, hogy a nap végén fel is kellett függeszteni a kereskedést túlzott árfolyam-emelkedés miatt. Az OTP is egészen 4200 forintig erősödött, ahol azonban már kihunyt a lelkesedés, de a több mint 10 százalékos emelkedés azért így is tekintélyes. Amíg azonban a bankpapírokat a jó fundamentumok húzták fel, addig a hét másik sztárpapírja, a Richter a nagy esésből tért magához egy kicsit.





Jó lépés volt

A Matáv első külföldi akvizíciója, a macedón MakTel megvétele jó döntés volt. Bebizonyosodott, hogy egy viszonylag fejletlen országban is lehet jelentős növekedést elérni.

Montenegro-effektus

A Matáv árfolyama alig változott, de a látszat csal. A Matáv részvényeiről ugyanis pénteken lekerültek az osztalékszelvények. Emiatt egyébként néhány befektetőt a szívroham kerülgetett, ők ugyanis csak azt látták, hogy a Matáv reggel 8 százalékos eséssel nyitott. A különbség természetesen a 70 forintos osztalék volt.

A hír, hogy a Matáv a Telecom Montenegro privatizációs pályázatán favoritnak számít, csak hétfő reggel látott napvilágot, feltehetően nem lesz nagy hatással az árfolyamra. Az mindenesetre szokatlan, ha egy privatizációs szervezettől tudjuk meg, hogy egy vállalat indult a pályázaton, ezt a vállalatok általában maguk szokták bejelenteni. A montenegrói vállalat méreteit tekintve nem lenne nagy befektetés, de legalább ismét visszaadná az esélyt a növekedés vagy legalábbis a profit szinten tartására.





Mint a villám

Az OMV aligha akarja majd a piacon értékesíteni a részvényeket, miután az első hírre, hogy az osztrákok elkezdtek kiszállni a magyar papírból, a Mol részvények zuhanni kezdenének. Valószínű tehát, hogy az OMV az ÁPV Rt.-hez hasonlóan a villámértékesítés néven elhíresült gyorsított globális értékesítés módszerét fogja alkalmazni, amikor egyetlen nap alatt próbálja meg eladni a részvényeket.

Kilenc százalék árnya

A Mol a múlt héten visszafogottan teljesített, legalábbis a többiekhez képest, mert önmagában nem tekinthető gyengének a 3,3 százalékos emelkedés. A háttérben azonban újra kínálati félelmek bújkáltak. Az osztrák OMV ugyanis megnyerte a román Petrom olajipari vállalat privatizációját. Érdemes megjegyezni: a harmadik világbeli szabályozási környezet mellett a lepusztult eszközállomány volt az egyik legfőbb oka annak, hogy az összes multi kiszállt a petromért folyó versengésből.

A Petrom finomítója, vezetékei és technológiái olyan elavultak, hogy legalább másfél milliárd dollárt kell a vevőnek a fejlesztésükre fordítania ahhoz, hogy olyan benzint termeljen a vállalat, amit a fogyasztók nyugodt szívvel tankolnak a Daciákon kívül más kocsikba is. Az OMV-nél azonban nem áll hegyekben a dollár, így könnyen lehet, hogy értékesítenie kell a Molban meglévő 9 százaléknyi részesedését. Ezzel közel 350 millió dollárhoz juthatna. Ez azonban negatívan hat a Mol-részvények jövőjére, mert jelentős kínálatot és ehhez kapcsolódó félelmet okozhat.

Inog a bizalom

A kötvény és forintpiaci helyzet függvénye is, hogy meddig tart a részvénypiacra visszatért optimizmus. A kötvények tovább estek a múlt héten, miután a vártnál magasabb költségvetési hiány májusban az éves hiány 70 százalékára repítette az első öt hónap deficitjét. Nem világos a befektetők számára, hogyan lesz ebből 4,6 százalékos GDP-arányos hiány. Mindenki abban bízik, hogy a kormány a választások miatt csak blöfföl, amikor azt állítja, hogy nem lesz megszorítás a második fél évben, mert különben újabb kötvény- és forintpiaci válság elé nézünk.

A bizalom most még kitart, habár már érezhetően meginogott, és csak remélni lehet, hogy kitart a választásokig. A részvénypiaci rally könnyen megtorpanhat, ha ezek a félelmek megmutatkoznak a forint árfolyamában. A forint gyengülése ugyanis ugyanolyan veszteség a befektetők számára, mint ha maguk a részvényárfolyamok esnének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik