Az Utas és holdvilág főhőse azt mondja, hogy a londoni november nem is hónap, hanem lélekállapot. Rézi bácsi szerint a pesti keddel ugyanez a helyzet. Csupa spleen, csupa magány, csupa köd. Az újrakezdés hétfői heroizmusa már a hátunk mögött, a csütörtöki remény még messze, kilátás csak a kispolgári, rutinszerű, lélekölő szerdára. Hol van még a hétvége?
Na, egy ilyen buta kedden Rézi bácsi a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületéből indult a Ferenciek tere, egész pontosan a hetes busz megállója felé. A szív majd szétrepedt a szörnyű súly alatt. Ilyenkor Rézi bácsi némi disznósággal szokta megvigasztalni magát, hogy túlélje a keddet.
Hősünk boldogan pillantja meg a Belvárosi Disznótoros üzletét, amelynek kínálata nem egészen idegen számára. Vissza-visszatérő vendég itt, szereti a hurkájukat, a ropogós csülküket és malachúsukat, még a rántott velőjüket is. Most is valami hasonló esti lakomára vágyik. Ne felejtsük a Belvárosi Disznótoros Goethétől kölcsönzött filozófiáját:
Ha ettetek és ittatok, az olyan, mintha újjászülettetek volna. Erősebbek és bátrabbak lesztek, ügyesebbek üzleteitekben.
Rézi bácsi pont egy ilyen röneszánszban reménykedik.
Belép az üzletbe. Műanyag sonkák és szalámik himbálóznak feje felett. Az üzlet még este hatkor is szinte tele. És akkor a talponálló étkezde tábláján megpillantja krétával a varázsszót: „orjaleves.” Akkor már tudja, hogy ez a nap más lesz, mint a többi. Kilép a konvenciók szürke keddjéből, és variálni fog. Nem hurka és nem kolbász, nem csülök és nem malac, nem oldalas és nem velő – ma orjaleves lesz. És akkor hirtelen látóterébe kerül az üvegpult mögött a pljeskavica. Szép nagy, akár egy bakelit kislemez. Friss és vörös. És már rendel is Rézi bácsi.
Persze, ott motoszkál Rézi bácsiban rögtön a kétely: „Miért kértél pljeskavicát? Hát látod, hogy vaslapon fogják megsütni! És pljeskavicát csak parázson szabad sütni, a többi bűn! Halálos!” – ordítja Rézi bácsi jobbik énje.
„Nem tudok ellenállni a pljeskavicának! Tudod! Ismersz! Pljeskavica-függő vagyok! Csevap-beteg! Az alkoholistának se kell Courvoisier, már egy üveg Lánchíd brandy látványától is fellángol benne a szesz iránti olthatatlan vágy!” – válaszolja szinte bőgve Rézi bácsi rosszabbik énje.
De a vita elcsitul, mert az orjaleves határozottan jó. Forró, ízes, sok zöldség, elég hús, annyira zsíros csak, amennyire zsírosnak kell lennie, nincs szétfűszerezve, a hús és zöldségek zamata tartja egyben.
„Látod, mindig hitetlenkedsz!” – szúrja oda Rézi bácsi rosszabbik énje a jobbiknak.
És akkor megjő a pljeskavica. A vaslapon sült. A vaslapon kissé sötétre, kissé szárazra sült. Ízéről nem tud beszámolni Rézi bácsi, mert a szakács oly’ erősen megkínálta a darált húst borssal, hogy azon más zamat át nem tör. Az ajvár nem rossz, csak éppen nem ajvár. Se ízben, se állagban. Mert állagban inkább egy vadasszószra emlékeztet. A sült krumpli vékony karika, ropog. A káposztával töltött uborka sem rossz.
„Tulajdonképpen a pljeskavica sem rossz” – mentegetőzik Rézi bácsi rosszabbik énje. „Ha nem hívnák pljeskavicának, hanem mondjuk vaslapon sült borsos-hagymás laposfasírtnak, akkor határozottan jó lenne.”
Mert ő már tudja: aki variál, az rábabrál!
A teszt helyszíne: Belvárosi Disznótoros, Budapest Károlyi u. 17.
A teszt ideje: 2018. november 13.
