A két éve átadott, hosszú hónapokon át nem működő digitális órájával rendszeresen a figyelem középpontjába került Széll Kálmán tér a legtöbb ember fejében ma is Moszkva térként él – nem véletlenül, hiszen az 1929-ig névtelen, az agyagbányászat miatt évszázadokon át egyre táguló csomópont hatvan éven át, 1951-től 2011-ig viselte a szovjet, majd orosz főváros nevét.
A tér múltja
A középkor óta útvonalak metszéspontját jelentő téren a török kor után nyílt agyagbánya, mely létfontosságú volt a Buda 1686-os visszavétele utáni helyreállításokban és újjáépítésekben. A kitermelés miatt kialakuló egyre nagyobb gödörben bányató alakult ki, amit télen korcsolyapályaként hasznosítottak.
Buda és Pest 1873-ban történt egyesítése után előbb lóvasútpálya, a századfordulón pedig szépen bővülő, 1914-ben már csarnokkal is rendelkező sporttelep született itt, melynek tőszomszédságában a tízes években jelentek meg a villamossínek, a két világháború közt pedig az 1951-ig Széll Kálmán nevét viselő tér egyre fontosabb csomóponttá vált: villamosvonalak végállomásai és megállói költöztek ide, a sporttelep pedig lassan kiszorult a területről.
A helyzet lényegében azóta sem változott: ma busz- és villamosvonalak, valamint az 1970-ben indult kettes metróvonal megállói állnak itt.
A tér teljes történetét egy korábbi cikkünkben mutattuk be.
Hét éve már tehát, hogy a buszok, villamosok és a metró is a négy évet (1899-1903) miniszterelnökként az ország élén töltő, Vörösmarty Mihály lányát, Ilonát feleségül vevő Széll Kálmán nevét mondják be a téren megállva, van azonban egy részlet, ami ma is a szocializmus évtizedeire, illetve a korábbi elnevezésre emlékeztet:
Az utcanévtáblának is beillő, 100×80 centiméteres kép ugyanis ma is büszkén hirdeti, hogy a szemlélődő bizony a Moszkva téren álldogál, a két nép közti örök és megbonthatatlan barátság érzését pedig a Kreml az itáliai Pietro Antonio Solari által tervezett, 1491-ben elkészült Szpasszkaja-tornya, illetve az annak szomszédságában, a Vörös téren álló Lenin-mauzóleum (Alekszej Suszev, 1924-1930) képével nyomatékosítja.
Fotó: hemis.fr / AFP
A Lenin-mauzóleum / fotó: Staron/Wikimedia Commons
Az 1952-ben a keramikus-festő Pál Ferenc (1914-2008) által készített – ő tervezte a tizennégy évnyi szolgálat után lebontott Kossuth híd Kossuth Lajos és Batthyány téri emlékkövét is – munka ma tökéletes állapotú, de ez nem mindig volt így.
Alig négy évvel kihelyezése után a tér és környéke adott ugyanis otthont az ’56-os forradalom második legjelentősebb fegyveres ellenálló központjának. A Déli pályaudvarról áttolt vagonokból barikádot épített, a Vörös Hadsereg katonáit feltartóztatni próbáló forradalmárok az utolsó napokra már a környező, fontos épületek jó részét, így a hűvösvölgyi ÁVH-épületet, a kerületi pártházat, a Központi Statisztikai Hivatal épületét, a pártvezetők villáját és a Bécsi kaput is ellenőrzés alatt, megszállva tartották, a november 4-én érkező tankokkal szemben azonban tehetetlenek voltak. A szűk két héten át tartó ellenállásuk során arra azonban maradt idejük, hogy a mozaik Moszkva feliratát közel maradéktalanul levéssék, a kép jó részére pedig egy
feliratot tartalmazó papírlapot ragasszanak.
Fotó: Köztérkép
A szokatlan utcatáblát hordó Széll Kálmán tér 3. nem csak mozaikja miatt kerülhetett volna be a három éve futó, térképen is követhető Ismeretlen Budapest sorozatunkba, hiszen az 1890-ben egyemeletes lakóházként megszületett épületre a kora XX. századi építészet egyik fontos alkotópárosa, az 1908-tól húsz éven át együtt dolgozó Tőry Emil (1863-1928) és Pogány Móric (1878-1942) emelt két szintet, kialakítva annak mai képét. A munkák 1927-re készültek el, így Tőry következő évben bekövetkezett halála miatt jó eséllyel állíthatjuk: ez volt az utolsó közös munkájuk.
Közös munkáik közt szerepelt a torinói világkiállítás magyar pavilonja (Györgyi Dénessel, 1911), a ma a Ritz-Carltonnak otthont adó Adriai Biztosító Társulat Székháza (1912-1918), valamint az Astoria sarkára tervezett új Nemzeti Színház az első világháború kitörése miatt (is) rajzasztalon maradt, 1913-ban elfogadott terve.
A ház másik fontos érdekessége – erről a mozaik alatt külön emléktábla is megemlékezik – , hogy élete ötvennyolc évét itt töltötte a Kossuth-díjas báb- és díszlettervező, Koós Iván (1927-1999), aki tucatnyi bábfilm és bábszínházi produkció mellett a magát ezermesternek kiadó, de a szabóság kivételével semmihez sem értő Mekk Elekkel is megajándékozta a magyar gyerekeket.
Nem véletlen, hogy a kaputól alig néhány perces sétányira, a tér túlsó oldalán bújik meg Kolodko Mihály (Mihajlo Kolodko) alig néhány centiméteres, kezében
feliratot tartó Mekk Elek-szobra.
Fotó: Vincze Miklós / 24.hu
Nem csak Budán, de Pesten is láthatjuk a Kreml tornyát
A Hold utcai vásárcsarnokot, a Rózsák terén álló, karcfeliratával ma egy szomorú szerelmesre emlékeztető görögkatolikus templomot, a Széchenyi fürdőt, valamint a Gozsdu-udvart is megálmodó Czigler Győző terve alapján majd három éves munkával, 1896-ra elkészült óriási, a Semmelweis és Kossuth Lajos utcák sarkán lévő, az Astoriától mindössze néhány lépésre álló jókora épületben az első világháborúig csak az Országos Kaszinó működött, de a Kommunisták Magyarországi Pártja előbb egy részét, a Tanácsköztársaság időszakában pedig a teljes ház kezelését átvette.
A százharminchárom nap után helyreállt a régi rend, az újabb világháború azonban végleg megpecsételte a Kaszinó sorsát: 1945-ben az a választásokon elsöprő többséggel (57,03%) diadalmaskodó, de mégis csak koalíciós partnerként hatalomra kerülő Független Kisgazdapárt kezelésébe került. A pártot a következő három évben szétverték a kommunisták, otthonuk pedig a rendszerváltásig a Szovjet-Magyar Baráti Társaság, illetve a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza otthonává vált.
A szervezet vezetése a Rákóczi utat, illetve a Belvárost akkor elöntő neonreklámok tengerében úgy érezhette, nekik is részt kell vállalniuk az éjszakai látkép még sokszínűbbé tételében – felszerelték tehát az épület homlokzatának az eredetihez képest jócskán egyszerűsített tetőszerkezete alá a tornyot, illetve a Kreml további épületeinek sziluettjét mintázó, vörös színű alkotást:
Fotó: egykor
A kétségkívül jól látható mű egészen a rendszerváltásig világított a Kossuth Lajos utca felett, emlékeztetve az Erzsébet híd, vagy épp a Keleti pályaudvar irányából érkezőket a két nép közti, örökké tartónak hitt barátságra.
A neoncsöveket 1989 után eltüntették, az azt helyén tartó fémkonzol központi része azonban azóta is dacol az elemekkel:
Fotók: Vincze Miklós / 24.hu
