Immáron szinte biztossá vált, hogy az Apple egyik legjobban várt kütyüje, a cég első érintőképernyős Macbookja, meg fog jelenni – írja a Macworld.
Habár az oldal esetében nem lehet azt mondani, hogy minden korábbi előrejelzés bevált, messze nem ők az egyetlen szakértők, akik azt állítják, hogy úton van egy érintőképernyős MacBook. Májusban az ellátási láncból származó források jelezték, hogy az érintőképernyős MacBook Pro OLED-kijelzőinek gyártására a Samsung Display már júniusban készen fog állni, az Apple számára.
A hónap elején az Omdia kutatócég azt közölte, hogy az állítólag MacBook Ultra névre keresztelt laptop az idei év harmadik negyedévében jelenhet meg. Nem minden elemző ilyen optimista a megjelenést illetően: a legtöbb szakértő várakozása szerint 2026 végén vagy 2027 elején reálisabb a megjelenés. Azt mindenesetre Ming-Chi Kuo és Mark Gurman Apple-szakértő is jelezte, hogy a Macbook Ultra már közel van a megjelenéshez.

