Az Orbán Viktor vezette Fidesz és a Jarosław Kaczyński vezette Jog és Igazságosság hatalomgyakorlása is a vasfüggöny lehullása előtti időkre emlékeztet a Politico cikke szerint.
Felidézik, hogy néhány héttel a választások előtt „jó hírek” lepték el a magyar postaládákat, utalva az egyszeri 12 ezer forintos rezsicsökkentésre és a nyugdíjasoknak küldött tízezer forintos utalványra. Részben ez az osztogatás segít magyarázatot találni a miniszterelnök népszerűségére – írják, rámutatva, hogy sok cikk íródott arról, hogy a budapesti és a varsói kormány hogyan támadta a sajtószabadságot és a civileket, de kevés figyelem irányult arra a tényre, hogy sikeresek a választásokon.
Mind Orbán, mind a lengyel kormánypárt az egykori kommunista rezsimmel való szembenállás hirdetésére alapozza politikáját, de a gyakorlatban olyan eszközökhöz nyúlnak, amelyek megvetett elődeikre emlékeztetnek – írja a Politico, felsorolva a paternalizmust, a keménykezűséget, a külső ellenségképet és az osztályalapú retorikát.
Jeszenszky Géza egykori MDF-es külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy Orbánban és az egykori kommunista rezsimben közös, hogy valójában nem érdekli őket a nemzeti érdek, monopolizálják a médiát a sikeres agymosás érdekében, és a pozíciók betöltésének előfeltétele a párthűség.
Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint a közép- és kelet-európai rendszerváltás nem volt kiugró sikertörténet, és a magyar alsó-középosztályban megmaradt az igény egy atyaszerű vezetőre, miközben a versenyt és kockázatvállalást elutasítják. Bod úgy véli, Orbán időnként régi marxista mantrákhoz nyúl, amikor munkaalapú társadalomról, az ország újraiparosításáról, a „spekuláció” veszélyeiről beszél.
A szerző úgy véli, Orbán az idős szavazók számára ifjúságuk „aranykorának” visszatérését ígéri, amikor az élet egyszerűnek tűnt. A miniszterelnök kritikusai szerint Kádár játékszabályait követi, mindketten ugyanazt a társadalmi szerződést kínálják fel: mérsékelt gyarapodást és stabilitást a szabadságjogok részbeni feladásáért, és a kormány bírálatától való tartózkodásért. Bod Péter Ákos rámutatott: Kádár alatt nem voltak itt idegenek, biztonság volt, az életszínvonal nem volt túl magas, de az élet elviselhető volt, amíg valaki nem akarta kimondani az igazságot – de kit érdekelt az igazság?
A varsói kormány ugyancsak nagyszabású osztogatásba fogott, csökkentette a nyugdíjkorhatárt, gyermekvállalási kedvezményeket vezetett be és emelte a minimálbért. Konstanty Gebert újságíró, aki 1980-ban csatlakozott a Szolidaritáshoz, rámutatott: a Jog és Igazságosság remekül működő gazdaságot örökölt a liberálisoktól, akik féltek a társadalmi újraelosztás kiterjesztésétől, ők viszont azt mondták: megosztjuk veletek a nemzeti vagyont, amit ellenfeleink nem akartak megtenni.
Orbán és Kaczyński számára is az a kérdés, hogy működik-e hosszú távon a stratégiájuk. Gebert szerint a Jog és Igazságosság azokra a szavazókra alapoz, akik nem is támogatták, nem is ellenezték a kommunista rezsimet, és azt üzeni: jó a csendes többséghez tartozni.
Orbán pedig tisztában van vele, hogy ha hosszú távon hatalomban akar maradni, a legnagyobb kihívást a Kádár-kor után született generáció jelenti számára. Március 15-i beszédében őket is megpróbálta megszólítani, amikor azt mondta:
Kedves Fiatalok! Lehet, hogy most úgy érzitek, tiétek az egész világ, hogy ide nekem az oroszlánt is. (…)De a Ti életetekben is eljön a pillanat, és rá fogtok ébredni, hogy kell egy hely, egy nyelv, egy otthon, ahol az ember az övéi között, biztonságban és szeretetben leélheti az életét. (…) A hazának van szüksége Rátok, gyertek, és harcoljatok velünk, hogy amikor majd nektek lesz szükségetek a hazára, még meglegyen a hazátok.
Gyetvai Viktor diákmozgalmi vezető a Politicónak azt mondta: nem érzik úgy, hogy Orbán kormánya törődne a tragikus jövőbeni kilátásokkal. Akárhányszor próbálunk vele párbeszédet kezdeményezni, annak az az eredménye, hogy hátat fordítanak, és lejárató kampányba kezdenek ellenünk – jelentette ki.
