Az expasim három év után telefonon szakított velem. Annyi se volt benne, hogy személyesen mondja meg, hogy nem akar velem lenni, sőt, arra se kaptam lehetőséget, hogy megkérdezzem, miért és mikor jutottunk el idáig. 27 éves vagyok, és ez a második kapcsolatom, aminek úgy van vége, hogy telefonon közlik velem ennek a tényét. Ezek szerint olyan ember vagyok, akit nem lehet annyira értékelni, hogy elém álljanak, és őszintén elmondják, mi van? Mit tegyek, hogy ez többé ne forduljon elő? Bennem lehet a hiba?
Olvasónk, Johanna írta meg felháborodott levelét a szakítás témában, és teljesen jogosan érzi azt, amit, hiszen ha a szakítást valaki elsunyulja, akkor sokkal nagyobb fájdalmat is okozhat, mint amivel a szakítás alapból jár.
Mit lehet tenni?
Létezik olyan, hogy etikus szakítás, de ahhoz, hogy valaki szemtől szemben vállalja a véleményét, az érzéseit, és közölje a végeleges döntését, érzelmileg érett személyiség mindenképpen szükséges. Lehetséges, hogy azért a telefont választották eszközként ketten is a szakításhoz, mert féltek attól, hogyan fogadná az olvasó: jelenetet rendez az utcán, vagy sírni kezd, amivel nem tudna mit kezdeni a másik. Az is lehet, hogy amiatt szakítottak telefonon, mert attól tartottak, hogy szex lenne a szakításból, és menne utána minden tovább.
a szakításnál is előfordulhat, csak ugye ez speciális eset, hiszen elvileg az egyik fél ezt már nem akarja folytatni. Kerülve a szexet, inkább a távolból való szakítást is választhatja az a fél, aki tudja, ő valószínűleg nem tudna nemet mondani.
Általában az is az okok közt szerepel, hogy a kapcsolat egy ideje már döglődött, a kommunikáció pedig főleg cseten, telefonon zajlott, a viták, veszekedések sem szemtől szemben történtek, hanem telefonon, így szinte egyértelmű a helyzet, hogy akkor a szakítás is kvázi személytelenebb formában történjen meg. Az olvasó azt a kérdést tette fel magának, hogy ő talán nem ér annyit, hogy őszinték legyenek vele — ezt a gondolatmenetet csírájában érdemes elfojtani, hiszen ha maximum pár hetes liezonról lett volna szó, amiben nem alakult ki érzelmi kötelék, talán arra lehetne ilyet kijelenteni. De ez sem igaz, hiszen három-négy hét alatt is bele lehet szeretni valakibe. Amikor valaki a telefonos szakítást választja, akkor az tulajdonképpen róla szól, az ő személyiségéről.
Rengeteg oka lehet annak, ha valaki a telefonos szakítást választja, és igen, ennek is köze van a szülőkhöz, a kora gyerekkorhoz. Meghatározzák a szülőkkel való kapcsolat, a kötődési minták: kora gyerekkorban kialakul a kötődés, ami később az intim emberi kapcsolatokban is visszaköszön. Ha már kicsi gyerekkortól fogva jelen van valaki életében az édesanyjával való érzelmi biztonság, a párkapcsolataiban is meg fogja tudni élni, és ha szakításra kerül a sor, biztos, hogy szemtől szemben teszi majd meg. Ha a szülőkkel nem alakult túl fényesen a kapcsolat, és bizalmatlanok érzelmileg a felnőtt kapcsolataikban is, akkor nehezebben képesek szemtől szemben szakítani, és általában nehezebben is szedik össze magukat a szakítás után.
A szakításnak négyféle módját lehet megkülönböztetni, ebből kettő emberséges, azaz a szakítani vágyó fél igyekszik érzelmileg megkönnyíteni a másik számára a helyzetet. A másik két módszer közül az egyik a telefonos-csetes szakítási módszer, ami az elkerülést jelenti: az a fél, aki szakítani szeretne, valószínűleg más élethelyzetben is a konfliktusok kerülését választja. A negyedik módszer az, ha valaki szeretőt talál, és annak segítségével lép ki a párkapcsolatából, de az is lehet, hogy manipulálja annyira a partnerét, hogy az magától lépjen ki, és ne neki kelljen kimondania, vége.
Pedig megkönnyíti a szakítás utáni gyász folyamatát, ha a szakításnál arra törekszünk, hogy barátok maradjunk. Ehhez szükséges, hogy szemtől szemben történjen, ha a szakítani vágyó fél számára fontos, hogyan érzi magát a másik. Ilyenkor megmarad mindkét fél önbecsülése, és nem szereznek maradandó sérülést: képesek lesznek megbízni a következő partnerekben.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
