Arra azért kevés esély volt, hogy a sült csirkét áruló gyorsétterem erőszakos biztonsági őrének brutális újságíróveréséről szóló Facebook-poszt meséli el Magyarországot egy napban. Márpedig ez történt.
Szabó Zoltán indexes újságíró közzétett a Facebook-oldalán egy bejegyzést arról, hogy megverte egy biztonsági őr a Király utcai KFC-ben, miután a panaszkönyvet kérte. Az online portálok sorra közölték a cikkeket az eset fejleményeiről: volt szöveg arról, hogy tüntetések szerveződtek, a cég meg példás gyorsasággal cselekedett, az illetékesek kirúgták a fékevesztett figurát, egyúttal közölték, felülvizsgálják együttműködésüket a biztonsági céggel, felfüggesztették még a műszakvezetőt is, sőt – Szabó kérésének megfelelően – 500 ezer forinttal támogatnak egy karitatív szervezetet. Tényleg már csak az hiányzott, hogy kitegyék a Fb-oldalukra a legendás csirkecombjuk receptjét.
A receptről szóló félmondat nem cinizmusként áll itt, hanem országöniróniaként. Mert el kell mondanunk magunknak is, miért történt minden úgy, ahogy egy ilyen ügyben történnie kell.
Azért volt lehetséges a poszt ilyen gyors karrierje, azért hasított irdatlan ütemben a közösségi médiában, mert Szabó Zoltán újságíró és nem Szabó Zoltán burkoló tette közzé. Őt ismerősein kívül majd 1700-an követik a Facebookon, sorra osztották a bejegyezését, amely szinte ellepte az üzenőfalamat. Tette ezt úgy, hogy nem vagyunk ismerősök, 54 közös ismerősünk viszont van. Lényegében mindannyian a szélesebb értelemben vett kommunikációs iparban dolgoznak, többségük újságíró. A Facebook algoritmusa tette, amit tennie kell, szépen szórta az ebben a közegben hasító tartalmat.
Minthogy újságírók sora látta azonnal a posztot, rekordtempóban születtek a cikkek az esetről, hogy aztán minden fejleményről külön címmel számoljanak be a mainstream lapok. (Mindig ideértve a 24.hu-t is.) Meglehet, több cikk született hétfőn ebben a témában, mint a parlamenti ülésről. Ez kizárólag Szabó társadalmi státuszának/szerepének és/vagy munkaadója, az Index márkaerejének, társadalomban betöltött szerepének köszönhető.
Gondoljunk csak bele: hány embert üthetnek meg ugyanezek a biztonsági emberek egy átlagos csütörtök vagy péntek éjszaka? Hány erőszakos figura alázhat, verhet kiszolgáltatottakat? Hány hajléktalant rugdoshatnak meg egy éjszaka az aluljárókban? Hogy aztán tágítva a kérdést majd elgondolkodjunk azon is, miféle súlyos problémák maradhatnak rejtve a magyar nyilvánosságban csak azért, mert hang nélküliek a vesztesei.
Miként lehetséges, hogy kevesebb figyelem jut a munkavédelmi előírások be nem tartása miatt elhunyt melósoknak? A kilakoltatások ellen tüntetőknek? Egyáltalán: hogyan veszítették el befolyásoló el szerepüket a politikusok, a választott országgyűlési képviselők, akik kisebb eséllyel képesek közüggyé tenni eseteket, mint celebek, tévések, újságírók, sőt youtueberek? Hogyan határozzák meg üzenőfalak, Facebook-algoritmusok a cikkek tematikáját?
A képlet ráadásul bonyolult is. Mert szó nincs arról, hogy ilyenkor a fogyasztókat nem érdeklő tartalmak születnének. A KFC-ügyben publikált írásokat szétolvasták, ami nyilván nem független attól, hogy a közéleti lapokat fogyasztók csoportja az ilyen ügyek iránt érdeklődőkkel egybeesik. De mindeközben a Facebookon szépen futnak olyan tartalmak is, amelyekből sosem születnek cikkek, de legalábbis ügyek semmiképpen sem lesznek. Hiszen a médiavilág üzenőfalain kívül olykor rátalálunk olyan posztokra, amelyek akár több tízezer megosztást megéltek. Csakhogy a megosztók nem azok, akiket a Facebook-algoritmusa kidob az újságírók falára, oda azok nem kerülnek, mert az influencerek nyilván sosem lájkolták azokat, akik megosztják a másik világ bejegyzéseit.
Egyetlen nap alatt sok sztori keringhet még olyanokról, akiket megütöttek az éjszaka biztonsági cégek emberei. Ők nem tudják magukat megvédeni, őket nem védi meg a nyilvánosság, az ő esetüknek nincs igazsága. Például sosem derül majd ki azokról a erőszakosokról, melyik cégnek dolgoznak. Szabó Zoltán támadójáról máris megírtuk, olyan céggel áll kapcsolatban, amelynek a 2015-ös teljes évi forgalma a 4 millió forintot sem érte el, a 2016-os mérlegét le sem adta, miközben 314 embert foglalkoztat, de egy székhelyszolgáltató vállalkozás címére van bejegyezve.
Azaz a KFC-botrányból látunk egy esetpéldát arról, hogy miként lehet cselekvésre kényszeríteni a vállalatot, amely szeretné megtartani fogyasztóit, hogyan lehet következményeket elérni, ha valami elfogadhatatlan történik. Miközben kibontakozik belőle egy kevés Magyarország, amennyiben az amerikai szuperbrand helyi vállalkozója olyan céggel dolgoztat, amelynek messziről láthatóan is zaklatott a viszonya a gazdálkodás alapszabályaival, ám nyilván következmények nélkül működhet, elvégre a biztonsági szektorhoz itt úgyis ért Pintér Sándor belügyminiszter, hogy egyelőre csak eddig menjünk a történet elemzésében.
Mindebből világos, a KFC esetének Magyarországgal akkor lehetne haszna, akkor válhatna igazán közüggyé, ha megtanítana arra, mennyi mindent nem tudunk a nem befolyásosak Magyarországának egy napjáról. Amelyben biztosan kevés szerepe van a csodareceptes sült csirkecombnak.
