Azért, mert egy pár vagyunk, még nem kell kisajátítani egymást, de az sem jó, ha az egyéni szabadság olyan mértékű, hogy képtelenség azzal bármit is kezdeni, és a másik fél a túlzott szabadságában bármit megenged magának, amivel árt a szerelmének is. Az elkötelezettség mindenkinek mást jelent, kultúránként, vallásonként, egyénenként változó, kinek mi fér bele a kapcsolatba. Elkötelezettség minden hosszú távú kapcsolatban van, enélkül az egység nem fog működni. Így már a kapcsolat elején fel kell tenni a kérdést, mennyit engedjünk meg magunknak és mennyit a másiknak? Hol vannak az én és az ő határai? Hogyan fogunk tudni a saját életünk teljes feladása nélkül boldogulni együtt?
A szerelem sötét verem, tartja a mondás, és amíg az első szakasz tart, az, amikor majomszeretettel csüngünk egymáson, és egymás száján át vesszük a levegőt, általában nincs is semmi gond az egyéni szabadság kérdésével. Jellemzően ilyenkor még egyik fél se nagyon vágyik rá, és legszívesebben minél több időt töltenének el egymással.
Vagy egyszerűen csak másmilyen társasági életet él. Például olyan ember, akinek teljesen mást jelentenek a szociális kapcsolatok, barátságok, és jóval kevesebb találkozásokkal is beéri, mint partnere.
Gyakori, hogy amikor a szerelem elkezdődik, akkor az egyik fél elvárja a másiktól, hogy az teljesen szüntesse meg az emberi kapcsolatait, és kizárólag csak egymással foglalkozzanak. Ennek több veszélye is van az előnye mellett. Veszélyes a kapcsolatra nézve, mert egyrészt ez a fajta tulajdonosi szemlélet felőrli mindkét embert, másrészt pedig aki partnere kedvéért lemond a saját vágyairól, egy életre gúzsba kötheti magát. Előnye, hogy gyorsabban, könnyebben megismerik egymást, és a kötődés hamarabb ki tud alakulni, bár hosszú távon nem biztos, hogy működőképes lesz a kapcsolat, ha ennyire alá- fölérendelt a kapcsolat.
Különösen azoknál a pároknál mutatkozhat meg az egyéni szabadság kérdése mint probléma, ahol mindketten teljesen másmilyen nevelést kaptak a családban: egyikük szigorú korlátok között élt, amíg a másik liberális nevelést kapott. Könnyen lehet, hogy az, aki liberális nevelésben részesült, sokkal nagyobb szabadságot ad a társának, aki pedig a korlátok és szabályok közt érzi magát otthon, és fogalma sincs, mihez kezdjen a nyakába szakadt szabadsággal. Az is lehetséges, hogy könnyelműségében veszélyezteti a kapcsolatot, mert nehezen tudja megélni a saját függetlenségét.
Az önsegítő és motivációs (kattintásvadász) Facebook-oldalak és online tanfolyamok világában is fontos szem előtt tartani, hogy
Ez pedig pontosan a puding esete, próba nélkül nem megy. Párkapcsolatról párkapcsolatra tanulhatjuk meg, hogyan kezeljük a másik igényeit, az ő szabadságát, és ezzel együtt a bizalom kérdésének kialakítása sem sérülhet.
A gyakorlások, kudarcot és sikerek vezetnek el oda, hogy képesek leszünk a szerelemben szabadságot adni egymásnak. Ez csak úgy lehetséges, ha reális elképzeléseink vannak. Ez vezethet a kölcsönös megállapodáshoz, ahhoz a célhoz, hogy a párkapcsolatban, szerelemben mindkét fél megkapja a saját egyéni szabadságát, anélkül, hogy a szerelem érzése sérülne.
Saját élet hiányában eltolódhatnak a szerepek, és garantáltak a mindennapi csalódások, mert túl nagy és illuzórikus az elvárás. Például, ha egy lány teljesen alárendeli magát a fiúnak, nincs saját hobbija, csak dolgozni jár napközben, és rohan is haza a fiújához, hogy őt vacsorával várja, hogy kényeztesse, hogy csak vele legyen, biztos, hogy csalódásként fogja megélni, ha a fiú inkább a barátaival sörözne, vagy a tévét kapcsolgatná, mert arra van éppen szüksége. Ezzel együtt a közösen töltött minőségi időre is szükség van, a randizgatásoknak, beszélgetéseknek, flörtöléseknek a szerelemben folyamatosan teret kell adni.
A szabadság alapja, hogy csak a reális elképzelések, illuziómentes elvárások ismeretében, a saját magunk igényeinek ismeretében alakíthatjuk ki: akár napirenddel, közös hobbival, fiúnapokkal, csajnapokkal számolva, amikor mindenki élheti a saját életét is a közös mellett.
