Erőltetett menet

Magyarországon, hasonlóan a többi csatlakozó országhoz, az euró bevezetése nem lehetőség, hanem kötelezettség. Ezt már a csatlakozási tárgyalások során vállaltuk, a tagság pillanatától azonban megnő e kötelezettség jelentősége és számonkérhetősége.

A közös valuta bevezetésének időzítésében mindazonáltal az új uniós tagországoknak van mozgásterük: az optimális időpont megválasztása és a belépéshez szükséges feltételek teljesítése a gazdaságpolitika egyik legkomolyabb kihívása lesz a következő években. A csatlakozó országok többsége még nem kötelezte el magát végleges időpont mellett.

Csermely Ágnes

KONSZOLIDÁCIÓS VITA. A kicsi, és hosszú évek óta rögzített árfolyam-rendszert működtető országok általá-ban a lehető leggyorsabb belépésre törekszenek. A többi közép-európai országban azonban nagyobb a bi-zonytalanság, elsősorban arról folyik a vita, hogy milyen gyorsan tudják megvalósítani a maastrichti kritériu-mok közül a fiskális konszolidációt. Az inflációra vonatkozó előírások telj-esíthetősége kisebb szerepet játszik a stratégia kialakításában, hiszen rajtunk kívül már csak Szlovéniának van inflációs problémája.

A magyar kormány július 16-i ülésén úgy döntött, hogy hazánk 2008 januárjában kívánja bevezetni az eurót. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli és támogatja a közös valuta gyors bevezetésére irányuló kormányzati szándékot. Egyrészt azért, mert megítélése szerint ez a magyar gazdaság számára összességében jelentős előnyökkel jár: így lehet a leggyorsabban megteremteni a hosszú távú kiszámíthatóság, a pénzügyi piacok tartós stabilitása és a gyorsabb növekedés feltételeit. Másrészt azért, mert ez az elkötelezettség olyan alkalmazkodást kíván meg a gazdaságpolitikától, ami az euró-csatlakozástól függetlenül is elkerülhetetlen ahhoz, hogy a gazdaság stabil, tartós növekedési pályára kerüljön vissza. Az euró-csatlakozás egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a makrogazdasági stabilitás megteremtése a legszélesebb politikai és társadalmi támogatottságot élvező prioritássá váljon.

A 2008-as időpont igen ambiciózus, tekintettel arra, hogy az áttérés uniós szinten lefektetett feltételei ma még nem teljesülnek. Az azoknak való megfelelés komoly erőfeszítést tesz szükségessé a kormány, a jegybank és a gazdaság minden szereplője részéről.

A hatóságok feladata egyértelmű és számszerűleg meghatároz-ható: a költségvetés hiányát 2006-ra 3 százalék alá kell csökkenteni (miközben a piac az idén 5,5 százalékra várja a magyarországi deficitet), az infláció pedig nem lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb rátájú EU-tagország átlaga plusz 1,5 százalék; ennek megfelelően jelenleg 2,7 százalék a felső küszöb.

A kormány egyelőre nem határozta meg, hogy a deficitcsökkentés milyen intézkedéseken keresztül valósul meg, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a bejelentést a pénzpiacok meglehetősen bizalmatlanul fogadták. Ebbe nyilván belejátszottak a hazai fiskális politikáról korábban szerzett tapasztalatok is. Az elmúlt két évben nemzetközi mércével mérve is kirívó mértékű lazulás történt e téren, és a piac szerint az idén a beígértnél lassabb lesz a korrekció. A kormány intézkedései pedig azóta is inkább a fiskális lazítás irányába mutattak. Ha nem valósulna meg a bejelentett kiigazító csomag, akkor 2004-ben az eddigi elkötelezettségek alapján további 1 százalékponttal növekedne a GDP-arányos költségvetési deficit.

Az sem használ a nemzetközi megítélésnek, hogy a többéves gazdasági programok a múltban nem jelentettek igazi elkötelezettséget a gazdaságpolitika számára. Jó példa erre a 2002 augusztusában a brüsszeli bizottságnak benyújtott előcsatlakozási program (PEP), amely belföldön a Középtávú Gazdaságpolitikai Program nevet viselte. E dokumentumban a kormány az első hét hónap adatainak ismeretében 5,5-6,0 százalékos GDP-arányos hiányt vállalt be 2002-re, de a következő öt hónap leforgása alatt ez 9 százalékra emelkedett. Ekkora eltérésre még nem volt példa az EU történetében, amit az uniós illetékesek nem leplezett roszszallással vettek tudomásul. Ilyen tapasztalatok után nem csoda, ha a piac kivár az ovációval addig, amíg a célokon túl a hozzárendelt eszközök is kiderülnek.

A piaci bizalom értékét nem lehet túlbecsülni, hiszen a befektetőknek az országról alkotott véleménye azonnal tükröződik a kockázati prémium alakulásában, a tőkeáramlások irányában és az árfolyam ingadozásaiban. De talán még ennél is fontosabb, hogy az euró bevezetésének és a gazdaság stabilizálásának programja belföldön is széles körű társadalmi támogatottságot élvezzen. A korábban belépett országok mindegyikében sikerült egy többéves Társadalmi Gazdasági Megállapodást (TGM) kötni, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az euró bevezetését megelőző stabilizáció szinte növekedési áldozat nélkül, sőt egyes országokban kimondottan gyors növekedés mellett valósult meg.

Ahhoz, hogy a társadalmi partnerekkel valóban tisztességes megállapodást lehessen kötni, amelyben vállalják, hogy az euró bevezetése érdekében éveken keresztül önmérsékletet tanúsítanak a bérek és árak meghatározásában, valószínűleg azt is előre meg kell mondani, hogy ez mibe fog kerülni nekik. A kiigazítást ugyanis nem lehet úgy véghez vinni, hogy mindenből lefaragunk egy kicsit, és prolongáljuk a korábbi ígéreteket. A program elfogadottságát – és így sikerét – csak az teremtheti meg, ha előre tisztázzuk a megvalósításhoz szükséges teendőket.

MEREV VÁRAKOZÁSOK. A költségvetési alkalmazkodás mellett a monetáris politikára is nagy terhet ró az inflációs, illetve az árfolyam-kritérium teljesítése. Az elmúlt fél évben a forint kurzusának ingadozása messze meghaladta a kívánatos szintet. Az előírt árfolyam-stabilitás és az inflációs kritérium egyidejű teljesítése csak akkor lesz lehetséges, ha a gazdaság egyensúlyi pályán halad, és a fiskális és jövedelempolitika garantálja a belföldi kereslet visszafogott ütemű növekedését. Az infláció 2001 óta dinamikusan csökkent, ám a fejlődés most megtorpant. A kormány várható adóintézkedései és a szabályozott árak növekedése akár 1,5-2,0 százalékponttal is megemelheti a 2004-es infláció értékét. E visszalépés után csak akkor csökkenhet több százalékponttal a pénzromlás üteme, ha az áremelkedések nem épülnek be a hosszabb távú várakozásokba. Márpedig Magyarország hosszú inflációs „története” magas szinten tartotta és nagyon merevvé tette az inflációs várakozásokat. A gyors és eredményes dezinflációhoz ezért visszafogott belföldi keresletre, hiteles fiskális konszolidációs pályára és szigorú monetáris politikára van szükség.

A kormánynak az unióhoz augusztus 15-ig benyújtandó PEP lehetőséget nyújt arra, hogy az euró bevezetéséhez szükséges – elkerülhetetlenül fájdalmas – lépések iránti elkötelezettségét demonstrálja. Fontos hangsúlyozni, hogy e tervet napról napra megmérik majd a pénzügyi piacok, ezért egy közgazdaságilag megalapozott, a jelenlegi helyzetből kiinduló programot kell kidolgozni, ahol nem az „adóbeszedés hatékonyságának növekedése”, vagy „nem részletezett” létszámleépítés, vagy a nehezen kontrollálható önkormányzatok és költségvetési intézmények hirtelen támadt „takarékoskodási kedve” biztosítja a kívánt költségvetési irányszámok teljesülését.

SZEMLÉLETVÁLTÁS KELL. Az euró bevezetéséhez nemcsak a „számokat” kell teljesíteni. A szemléletnek is meg kell változnia, meg kell tanulnunk együtt élni az árfolyam-stabilitással, és az ezzel együtt járó alacsony inflációval. A múltban (1980-81., 1988-89., 1995.) a gazdaságpolitika aktívan használta az árfolyam leértékelésén, illetve a központi adó- és árintézkedéseken keresztül előidézett „meglepetés inflációt” a gazdaságban már kialakult egyensúlytalanság orvoslására. Ha a kormányzat bevételei és kiadásai között rés támadt, egyszerű, gyors, és olcsó megoldásnak tűnt ugyanis elinflálni a kiadási kötelezettségek reálértékét, és a gazdasági szereplőket meglepetésszerűen érintő magasabb inflációval szaporítani a bevételeket. Azokon a vállalatokon is gyorsan tudott segíteni a leértékelés, ahol korábban meggondolatlanul, bevételeiket meghaladó mértékben növelték a béreket.

Persze ezek a megoldások csak rövid távon és politikai szempontból voltak olcsók, hiszen mindazoknak, akik fix jövedelemmel és forint- megtakarításokkal (például nyugdíjszámla) rendelkeztek, azonnal meg kellett fizetni a „kiigazítás” árát. Hosszabb távon pedig a gazdaság növekedését fékezte az inflációs bizonytalanság. El kell fogadni, hogy a valuta leértékelésének és a gazdaság elinflálásának lehetősége az euró bevezetésével többé nem áll rendelkezésre. Ebből a szempontból az euró bevezetése érdekében bejelentett eddigi intézkedések inkább viszszalépésnek tekinthetők.