Négy teljesen különböző státusú, lakhelyű, korú, és hozzáállású magyart kérdeztünk meg arról, hogyan viszonyul a készpénzes, illetve a bankkártyás fizetéshez. Meglepő válaszokat is kaptunk.
Aki büntibe teszi a terminálmentes helyeket
Gábor végzős budapesti egyetemista, de már dolgozik. Tipikus Y generációs, bankkártyára van berendezkedve, és kifejezetten bosszantja, ha nem tud vele fizetni. Sőt, arra a helyre nem is megy még egyszer vásárolni, ahol nem fogadják el a plasztikot.
Macerásnak érzi, ha készpénzt kell kivennie, mert másképp nem tud fizetni. Főleg, ha még jó messze is kell mennie érte. Legutóbb egy vidéki egyetemi rendezvény volt, ahol a kollégiumi szobáért akart fizetni, de kiderült, hogy kártyával nem lehet. Ráadásul a környéken nem volt automata, így a város másik végébe kellett elcaplatnia, hogy kivegye a szállásdíjra valót.
Gábor azt mondta, a XXI. században a bankkártyás fizetés már alapdolog kellene, hogy legyen. Készpénzt nem is hord magánál, mert szerinte csak a baj van vele. Az aprót nem szereti, mert lehúzza a zsebét, papírpénzt pedig (főleg nagyobb címletet) biztonsági okokból nem szívesen tart magánál. Amíg még használt készpénzt, azzal is gondban volt, hogy ugyan mennyi is van nála… Egyszerűen nem tudta fejben tartani. A készpénzt azért is iktatta ki az életéből, mert úgy találta, hogy azt könnyebben költi el, másrészt pedig nem is tudta hónap végén, hogy mire ment el, amit megkeresett. A kártyás költéseket viszont mindig tudja ellenőrizni online. Ez a kontrollált forma megfelel neki, mert maximálisan a tudatos költés híve.
Kérdésre, hogy vajon azért is használja-e a bankkártyát, hogy ezzel támogassa a legális gazdaságot, igennel válaszolt. Azt mondta, jó lenne, ha az emberek eljutnának oda, hogy nem mutyiznának lépten-nyomon. Ő olyan Magyarországot szeretne, ahol mindenki bankkártyával fizet, átlátható módon, természetesnek véve, hogy senki sem bújhat ki az adózás alól. Bízik abban, hogy eljön ez a világ is, és akkor majd nem 27 százalék lesz a fizetendő áfa, hanem csak mondjuk 10. Ennyivel ő már megbékélne.
Biztonsági vásárló
Erika egy dél-magyarországi megyeszékhelyen lakik, két kisgyermeke van, most készül visszamenni dolgozni. Őt arról lehetett ismerni korábban, hogy megrögzött készpénzpárti: csak kápéban volt hajlandó fizetni. Ehhez képest meglepő változás, hogy mostanában már használja a kártyáját is.
Kiderült, hogy Erika több okból is ódzkodott a plasztiktól. Főleg olyan helyeken nem (éttermekben) használta, ahol régebben nem vitték ki az asztalhoz a kártyaleolvasót, hanem elkérték a kártyát, és úgy vették le az összeget, hogy ő nem volt jelen. Ilyenkor kiszolgáltatottnak érezte magát, tartott tőle, hogy esetleg nem csak egyszer húzzák le a raktárban a kártyáját. Az is zavarta, hogy a PIN-kód megadásának körülményeit nagyon indiszkrétnek találta a boltokban – félt, hogy valaki, aki mögötte áll, lelesi, milyen számokat üt be. Nem bízott a kártyában egészen addig, amíg lehetővé nem vált, hogy sms-t kapjon a vásárlásokról. Azóta viszont ha csak lehet, használja a lapkát, és meg is szerette ezt a fizetési módot.
Most viszont, mire megkedvelte a kártyázást, azzal kell szembesülnie, hogy lakóhelyén több olyan kisboltban is megszüntették a lehetőséget, ahol korábban volt, pl. ruhás, gyógynövényes és élelmiszerüzletben ill. zöldségesnél. A tulajok szerint ugyanis nem érte meg nekik a terminált fenntartani a magas költségek miatt. Olyanba is belefutott, hogy hálózati hiba miatt nem lehetett kártyával fizetni. Egyik alkalommal ezért vissza is kellett raknia az árut, mert nem volt nála annyi készpénz, hogy elég legyen, másik alkalommal, pedig ki kellett ürítenie a pénztárcáját. Nem volt kellemes neki egyik szituáció sem.
Ezek után biztonsági vásárlóvá vált, ahogy ő fogalmazott: reflexszerűen maximum annyi árut tesz a kosarába amennyit az egyébként muszájból magánál hordott készpénzzel is ki tudna fizetni, de azért lehetőség szerint inkább a kártyát használja.
Megemlítette azt is, hogy férje azért nem szeret étteremben kártyával fizetni, mert azzal nem tud borravalót adni. Pedig ez nem így van. Lehet kártyával fizetni a borravalót, a fizetendő ellenértékkel együtt, és attól külön is. És ilyenkor még az adózás is garantált utána.
A Nagy Testvér figyel
Jani kisvállalkozó, szerelési munkákat végez, két felnőtt gyermekkel – használ bankkártyát, de nem feltétlenül. Rejtélyesen azt mondta, néha praktikusnak találja, néha viszont nem. Aztán csak sikerült belőle kihúzni, mire célozgat. Hallott olyan sztorit, hogy a NAV vagyonosodási vizsgálata alkalmával bekérte a folyószámla- és kártyás fizetési adatokat is. (Megjegyzés: vagyonosodási vizsgálatot az idei évtől már csak büntetőeljárás alapján lehet indítani.)
Ebből pedig azt szűrte le, nem lenne jó, ha mindent kártyával fizetne. Vagyis ha a Nagy Testvér mindent látna. Majd rögtön hozzátette, neki egyébként nincs takargatni valója. De biztos, ami biztos csak módjával költ kártyával. Ha muszáj.
Kellemetlen, ha nem lehet kártyával fizetni
Viola adminisztratív munkát végez, gyermeke nincs, párjával él. Általában nagyon kevés készpénzt hord magánál, inkább kártyával fizet. Ő is azt mondta, mint Gábor, hogy ha kápé van nála, valahogy sokkal hamarabb költi el. Márpedig a fizetése nem kiugró, így beosztással kell élnie. Az egyetemistához hasonlóan ő sem tudja soha, hogy mennyi készpénze is van, mert nem szokta az utcán kinyitni a tárcáját, és számolgatni. A kártya használatáról viszont sms-t kap, tehát mindig meg tudja nézni, mennyi az egyenlege. A Paypass-t tök jó találmánynak tartja, mert így nem kell kiadnia a kezéből a kártyát sem.
Kellemetlen tapasztalatból neki is kijutott mostanában, pl. amikor olyan étteremben voltak barátjával, amiről úgy tudta, lehet kártyával fizetni, aztán kiderült, hogy nem. El kellett szaladni egy bankautomatához. Az étel sem volt túl jó, oda nem mentek többé. Viszont van olyan kedvenc helyük, ahol szintén nincs kártyás fizetési lehetőség, de annyira jó a konyha, családias a hangulat és nem utolsósorban kutyabarát, hogy oda visszajárnak. És előre kivesznek készpénzt, hogy tudjanak fizetni. Nemrégen meg az élelmiszerboltban épp’ nem működött a terminál, és nagyon frusztrálta, hogy egy pár ezres tételt nem tudott kifizetni, mert nem volt nála annyi kápé.
Barátja is nagyon cikis helyzetbe került nemrégiben. Üzleti ebédre hívta egy külföldi ügyfelét, egy óbudai magyaros kisvendéglőbe, “mutassuk meg a hungarikumokat” jeligére. Na hát megmutathatta… Amikor a számlát kérte, akkor derült ki, hogy nem lehet kártyával fizetni. Készpénze meg nem volt. Végül az ügyfele fizette ki az ételt, ugyanis bankautomata sem volt kilométeres körzetben. Persze amint egy automata közelébe került, sűrű elnézéskérések közepette odaadta a megelőlegezett pénzt, de nagyon kínosan érezte magát. Azóta mindig kinyomozza, hogy lehet-e kártyával fizetni.
Viola pedig ha tudja, hogy valahol nem lehet kártyával fizetni, ott inkább nem vásárol. Szerinte ez nem büntetés, hanem logikus döntés.