Állítása szerint a soproni intézmény egyik részlegét bezáratták a nevelőhiány miatt.
A feljelentő személye nem ismert.
Közel két év után.
A péntek este megjelent kormányhatározat szerint.
Balavány: „Vége van, kicsi” – Menczer Tamás a gyermekvédelmet is viszi magával a sárba
E héten közel kerültünk ahhoz, hogy a politikai ellenfél felé fizikai erőszakkal forduljon a kormány. Vélemény.
Szijjártó Péter csütörtökön Máltán találkozott az orosz külügyminiszerrel.
Menczer Tamás keddi performansza apropóján Bánszegi Rebeka, Jankovics Márton és Kerner Zsolt a mai Háromharmadban a bohózatba vagy tesztoszteronba fulladt a magyar politika kérdéskör mellől indultak, hogy aztán az immár második békemissziót, valamint a kormánypárt nihilizmusát érintve eljussanak a verbális erőszakban rejlő polgárháborús kockázatokig. Ki ütne előbb, ha Lázár János menne Magyar Péterhez? Miért nem beszélt Orbán Viktor pártja kommunikációs igazgatója szájhigiéniájáról? Inkább balta, körfűrész vagy esztergagép a Fidesz?
- 12:59 Tömeges deportálásoktól tartanak a fiatal bevándorlók az Egyesült Államokban
- 12:11 Garázdaság miatt jelentették fel Menczer Tamást
- 11:59 Csaknem harminc éve debütált Pesten a Stones, amelynek átlagéletkora már akkor is felülmúlta a brit kormány tagjaiét
- 11:49 A Dominikai Köztársaság történetének legnagyobb kokainszállítmányát fogták el
- 11:40 Dobta a kormány a Nyugati pályaudvar környéki park ötletét, helyette beépítenék a területet – állítja a kerületi önkormányzat
- 11:35 Elütöttek egy gyalogost Komáromban, a sofőr elhajtott
- 11:32 „A szövetség megfenyegette őket és úgy bánt velük, mint a mocsokkal” – kiakadt Betlehem Dávid edzője
- 11:21 Cukoresővel érkeznek a repülő Mikulások az égből
- 11:02 Halász Judit: Ha az ember nem ismeri a gyökereit, elhervad
- 10:48 Ütközött és felborult egy autóbusz, 16-an meghaltak Ecuadorban
- 10:33 Elmarad a liverpooli városi derbi a viharos időjárási körülmények miatt
- 10:24 Házasság első látásra: szemkamerával vizsgálták, hogy Szabi a felesége vagy egy idegen nő képét nézi meg inkább
- 10:22 Robbanás Hágában, részben összeomlott egy háromemeletes lakóház
- 10:08 Balavány: „Vége van, kicsi” – Menczer Tamás a gyermekvédelmet is viszi magával a sárba
- 10:05 A lengyelek ellen még Golovin is gólpasszt adott
- 08:52 Legyen Ön is milliomos!: „Nem voltál otthon” – Marsi Anikó és Palik László máshogy emlékeztek közös fiaik gyerekkorára
- 07:00 Hárommillió brit kapott mobilos viharjelzést: közelít a Darragh
- 09:39 Házasság első látásra: Orsiék párterápiára mennek, Zoli előtte eleresztette „az első bizalmi fingot”
- 07:50 Házasság első látásra: Rami és Miki úgy döntöttek, elválnak
- 10:22 Robbanás Hágában, részben összeomlott egy háromemeletes lakóház
- 09:49 Különleges, tájjellegű bűncselekmények végére tettek pontot Békésben
- 10:24 Házasság első látásra: szemkamerával vizsgálták, hogy Szabi a felesége vagy egy idegen nő képét nézi meg inkább
- 22:12 Dombóvári időközi: ez lesz a sorrend a jelöltek között
- 22:42 „Kúsztunk-másztunk és a vártnál könnyebb győzelmet arattunk”
- 21:57 Tízgólos győzelemmel menetel a válogatott a női kézi-Eb-n
A fideszes országgyűlési képviselő zokon vette, hogy a közmeghallgatáson elhangzott, az előző ciklusban pontos ellenőrzés nélkül folytak az ő családi cégbirodalmába az önkormányzati pénzek.
Baleset / Bűnügy
A 2025-ös U21-es Eb-t a magyar válogatott nélkül rendezik meg – ismét, merthogy a legutóbbi 20 alkalomból csak kétszer szerepelt a nemzeti csapat a kontinensviadalon. Ha a közelmúlt kontextusában és a riválisokra is rátekintve vizsgáljuk meg az elmúlt szűk másfél évtized U-válogatott eredményeit, akkor nem lehetünk boldogok.
Az MLSZ másfél évre vidékre vezényelte a válogatottat, ezért ötven esztendeje, 1974. december 4-én Szolnokon rendezték a magyar–svájci találkozót. Szerda délután egykor a tévé nem közvetítette a mérkőzést, csak felvételről sugározta 17 óra 20 perctől. A Tiszaligeti stadion felújítására három hónap alatt 10 millió forintot költöttek, a magyar együttes ezt egy 11-esből elért 1-0-val hálálta meg.
Legfrissebb epizódok
Videó
Danielt szülei csecsemőként hoztak az Egyesült Államokba, illegálisan. Ő és a hozzá hasonló fiatalok az ún. DACA-program révén 2012-től védelmet kaptak a kitoloncolás ellen. Most viszont fordulhat a kocka: félő, hogy hivatalba lépése után Trump megpróbálja megszüntetni a programot.