Sally Rooney és kiadója, a Faber közösen úgy döntöttek, hogy a brit könyvkereskedők a továbbiakban nem árulják az ír szerző könyveit. A döntés hátterében az áll, hogy Rooney továbbra is támogatja a Palestine Action (PA) nevű aktivistacsoportot, amelyet a brit kormány 2025-ben terrorszervezetté nyilvánított.
Miután Rooney bejelentette, hogy a könyveiből és annak BBC-adaptációiból származó jogdíjakat a PA támogatására kívánja fordítani, tavaly az is felmerült, hogy terrorszervezet finanszírozása vádjával letartóztathatják az írónőt.
A Normális emberek, a Baráti beszélgetések, a Hová lettél, szép világ? és az Intermezzo című regények szerzője most a BBC által szemlézett közleményében azt írta: a brit jogszabályok miatt művei további kiadása és forgalmazása akár „súlyos bűncselekménynek” is minősülhet. Ezért a Faberrel egyeztetve arra jutottak, hogy a kiadó nem szállít több példányt a brit piacra.
Mindent megtettem azért, hogy őszinte legyek a nyilvánossággal a meggyőződéseimről és a szándékaimról, és teljes mértékben készen állok elfogadni a következményeket
– mondta Rooney a BBC-nek.
A Palestine Actiont a brit kormány 2025 júliusában nyilvánította terrorszervezetté. A csoport elsősorban olyan fegyvergyártó és hadiipari vállalatok ellen hajtott végre akciókat, amelyeket Izrael gázai háborújához kapcsolódónak tart. A kormány a szervezet hosszú ideje tartó rongálásaira hivatkozott a tiltás indoklásakor.
Rooney könyveinek elektronikus kiadásait már eltávolították a brit értékesítésből, a fizikai példányokból azonban még sok lehet a könyvesboltok polcain. A Waterstones a BBC-nek megerősítette, hogy a Faber tájékoztatása szerint a kereskedők megtarthatják és értékesíthetik a már meglévő készletüket.
A Faber közleménye szerint a jelenlegi brit jogszabályok miatt a kiadó nem tudná továbbítani Rooney számára a brit értékesítésből származó bevételeket.
„Könyveket eladni egy írónak úgy, hogy a bevételt nem lehet továbbítani neki, egy kiadó számára elfogadhatatlan helyzet” – közölte a kiadó. Hozzátették, hogy a döntés Rooney teljes egyetértésével született. Ők továbbra is büszkék a szerző munkásságára, amelyet más országokban változatlanul kiadnak és értékesítenek.

Rooney világszerte több mint hatmillió könyvet adott el, ebből mintegy 2,3 milliót az Egyesült Királyságban. A nemzetközi áttörést a 2018-ban megjelent Normális emberek hozta meg számára. Ebből két évvel később sorozat is készült Paul Mescal és Edgar-Jones főszereplésével (a könyvről legutóbb ebben az olvasónaplónkban számoltunk be, a sorozatról pedig ebben a cikkben).
A brit hatóságok közben több ezer embert vettek őrizetbe vagy tartóztattak le a Palestine Action támogatásának gyanújával. A beszámolók szerint több mint 3700 emberrel szemben intézkedtek, mintegy 2500 embert pedig megvádoltak. Az ügy jogi helyzete azonban továbbra sem végleges. A szervezet terrorszervezetté nyilvánítását bíróságon támadják, az ügyben a brit legfelsőbb bíróság várhatóan a következő hónapban tárgyal.
További érdekes újságcikkeink:
Miért és mennyire lehet rácsúszni az otthoni eszpresszókészítésre?
Házat adnak itthon az új 7-es BMW árából
„Nem én voltam függő, mégis nekem kell meggyógyulnom” – függő szülők felnőtt gyermekei mesélnek
Rég aggódtam ennyire egy kollégámért, mint most Az Árulókat nézve
Megépült álmaink kertje, majd másnap jött a vakond – drága kertet építeni az agglomerációban?
