Nagyvilág

Ne vegyük készpénznek a pápa egészségét, figyelmeztetnek a Vatikánból

Tiziana FABI / AFP
Tiziana FABI / AFP

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul. Elbocsátható a kórházból – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Az MTI által idézett orvosi közleményben hozzátették, hogy szombat délelőtt újabb vérvizsgálatot és mellkasröntgent végeztek.

A Vatikán közölte, hogy XIV. Leó szombat délután tér vissza a pápai államba.

Korábbi bejelentés szerint személyesen mondja majd el a vasárnap déli imádságot.

„Ne vegyük készpénznek a pápa egészségét”

A pápa tüdőrákos betegsége „megváltoztatja a dolgokat”, nyilatkozta a BBC-nek Paul Gallagher, a Vatikán 2014 óta hivatalban lévő, vezető külügyi diplomatája. A bíboros azt mondta, XIV. Leó eddig jó egészségnek örvendett, és vatikáni környezete is megszokta, hogy a betegeskedő Ferenc pápa helyett aktív és terhelhető egyházfő mellett dolgoznak.

Készpénznek vettük, hogy jól van

– mondta Gallagher, aki szerint mostantól komolyabban oda kell figyelniük a pápa egészségi állapotára, és át kell gondolniuk, milyen zsúfolt lehet a programja, milyen terheket érdemes levenni róla.

Kapcsolódó
Prőhle Gergely: Az amerikai Leó pápa talán jobban hisz Európában, mint mi, európaiak
Leó pápa utazását a sajtóban azzal indokolták, hogy a „legfőbb hídverő” kíváncsi a katolicizmus megújulási képességére az elfáradt, kimerült társadalmakban.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik