Kikapcs

Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk

TV2
TV2
Számos kritika érte és éri a TV2 realityjét, azzal együtt szereplőit. A szakmabeliek szerint fals és káros képet mutat a párkeresésről. Miért? És milyen petíció indult a háttérben?

Pszichológusok, szexuálpszichológusok és egy asztrológus szakért meg egy csapat ismeretlen embert – férfiakat és nőket – a rendelkezésükre álló információk alapján: beszélgetésekből, amelyekben a résztvevők mesélnek gyerekkori traumáikról, arról, mik voltak a problémák az előző párkapcsolataikban, milyen partnert keresnek maguknak. Ebből gyúrnak össze egy olyan párt, ami papíron jól működik, de – ahogy mondják – nem a tökéletes párt „alkotják meg”, hanem azt, ami a konfliktusokat is túl tudja élni, és épülni tud belőle.

A Házasság első látásra erre épít, önmagát egészen pontosan tudományos alapú párkereső realityként hirdeti, ahol a szakemberek tudományos módszerekkel próbálnak működőképes párkapcsolatokat létrehozni, és olyannyira bíznak a sikerben, hogy egyből oltár elé is állítják a párt, akik ott találkoznak egymással először.

A műsort korábban is kritizálta a pszichológusszakma, részben azért, mert bagatellizálja a pszichológusok munkáját, másrészt a realityjelleg és a kamerák miatt épp a terápiás folyamatok legfontosabb elemét, a biztonságos terápiás közeget nem adják meg a szereplőknek. Az idei, negyedik évad minden eddiginél komolyabb felháborodást váltott ki – elsősorban a pszichológusok viselkedése miatt. Leginkább Gaál Viktor és Tóth Melinda megnyilvánulásait kritizálták.

TV2 Gaál Viktor és Tóth Melinda a műsor szakértői.

Felháborodást keltett, hogy:

  • Tóth gonosznak nevezte az egyik szereplőt.
  • A műsor története során először kellett kizárni egy versenyzőt a viselkedése miatt. A pszichológusokat azért bírálták, mert hiába voltak tisztában vele, túl sokáig hagyták, hogy mérgező, verbálisan agresszív és manipulatív dinamika alakuljon ki a páros közt.
  • Bár nem a műsorban, hanem egy interjúban Gaál mentális betegségnek nevezte a szerelmet, amiből „ki kell józanodni.”

Petíció indult

Az ügyben indult is magánszemély által egy petíció, amelyben kérték a műsorban szereplő pszichológusok szakmai és etikai vizsgálatát. A petíciót nem sokkal később eltávolították azzal az indoklással, hogy „szakmabeliekkel folytatott konzultációk után úgy ítélték meg, hogy hivatalos, szakmai úton érdemes megpróbálni változást elérni.”

Kerestük a petíció indítóját, hogy ez pontosan mit jelent, ám nem kaptunk választ. Szintén kerestük a Magyar Pszichológiai Társaság Etikai Bizottságát többek közt arról, hogy érkezett-e hozzájuk hivatalos etikai panasz, és terveznek-e bármilyen vizsgálatot az üggyel kapcsolatban, ám többszöri megkeresésünkre sem kaptunk választ.

A témával kapcsolatban Szél Dávid pszichológust kérdeztük, mit gondol egy szakmabeli a műsorbéli szereplésről és arról, milyen hatása lehet a pszichológusszakmára.

7 fotó

Szembemegy azzal, amit a párkapcsolatokról gondolunk

A cikk tartalmából
  • A nekünk nyilatkozó pszichológus, Szél Dávid azonnal nemet mondott a műsorban szereplésre. Mivel indokolta?
  • Etikai, szakmai, emberi normák betartását figyelembe véve kell gondolkodni a csatornának. Akkor miért cselekszenek ellenkezőleg?
  • Mit lehet tanulni a műsorból? Csak rosszat?
  • A Házasság első látásra jövőbeli új évadának miben kell változnia, hogy szakmaibbnak nézzen ki?
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik