Nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülésének napirendjét a testület többsége, az alig félórás ülésen így a képviselők nem tárgyalták meg a Fidesz–KDNP javaslatát a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának működéséről – írja az MTI.
17 nem, 2 tartózkodás
Előterjesztésükben azt indítványozták, hogy az FKT döntéshozatala során a főpolgármester a fővárosi önkormányzat nevében a Fővárosi Közgyűlés által előzetesen meghozott döntés alapján, kizárólag annak tartalma szerint gyakorolhassa szavazati jogát.
A napirend elfogadását csak a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának képviselői támogatták, tizenhét képviselő nemmel szavazott, ketten tartózkodtak a szavazásnál. Ezt követően Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta: elfogadott napirend nélkül nem tudják folytatni a közgyűlést.
A főpolgármesterrel a minap készítettünk interjút, azt itt tudják elolvasni, illetve nemrég beszélgettünk Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármesterrel is, azt az interjút itt tudják megnézni.

