Nagy reményekkel szerződött a Bayern Münchenbe, ahol két edző sem akarta kezdőbe tenni. Addig bosszankodott, míg a Liverpool bekopogtatott érte. Újabb edzőcsere után kényszerűségből védekező középpályásként kapott lehetőséget, azóta pedig elképesztően menetel a Pool. Ez Ryan Gravenberch átalakulása.
A Mohamed Hamdan vezette erők számos erőszakos cselekményt vittek véghez.
A francia politikus 96 éves volt.
Több tesztrepülést is végeztek.
Biden azt ígérte, minden külföldön túszul ejtett amerikait hazavisznek.
Az ellenzéki párt szerint az állam előnytelen részvénycseréket hajtott végre.
Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozott a rendőrség, de bűncselekményt nem találtak.
Egy másik szaki 750 ezret kért előre.
- 06:00 A Balatonhoz csatlakozó belső tavat építenének a volt szemesi kempingbe
- 05:05 Harakiri: esnek-kelnek a sízők Ausztria legmeredekebb sípályáján
- 03:24 Miközben sorban esnek ki a rutinos versenyzők, egy 19 éves pilóta szakaszt nyert a Dakar-ralin
- 22:57 Az egyik legkeresettebb csatár kiesés szélére sodorta az Arsenalt
- 21:55 Az amerikai nagykövet beperlésére bíztatja Rogánt ifjabb Lomnici Zoltán
- 21:50 Maszkos támadó ment be egy német kisváros gépészeti cégéhez, két embert kivégzett
- 21:29 Kullogva érkezett a Bayerntől, váratlan szerepkörben talált magára a Liverpool hollandja
- 21:09 A nap legfontosabb hírei - 2025. január 07.
- 20:47 Trump nem zárta ki, hogy katonai lépésekkel szerezné meg Grönlandot és a Panama-csatornát
- 20:16 Barátságos meccsen verekedtek össze a kézilabdázók
- 20:14 Novák Katalin sógornőjének PhD-je: a Szegedi Egyetem szerint az etikai kérdések nem rájuk tartoznak
- 20:12 Tornóczky Anita: Sosem értettem a kérdést, hogy „Mi lesz a kutyákkal, ha meglesz a gyerek?”
- 19:56 Valaki rendszeresen az utcán hagy egy tányér banánt a brit kisvárosban, egy lakó a rendőrséghez fordult
- 19:43 Rogán ügyét is tárgyalni fogja a Nemzetbiztonsági Bizottság
- 19:32 Látogatási korlátozásokat és kötelező maszkviselést vezettek be több kórházban
- 15:40 Házasság első látásra: „Nagyon megalázó volt” – Szabi nem jelent meg időben a végső döntés helyszínén
- 18:08 Horváth Éva azt mondja, elkapott egy nagyon durva fertőzést, ezért nem kezdhette még meg a balesete utáni rehabilitációját
- 14:32 Megvan, melyik hotel 106-os szobájában szállt meg a hét ember sérülésével járó balesetet okozó Tiganciuc Calin – tovább folyik a hajtóvadászat
- 16:51 A Házasság első látásra Petrája a reality második évadáról: „Nekem kicsit proli volt az egész”
- 20:12 Tornóczky Anita: Sosem értettem a kérdést, hogy „Mi lesz a kutyákkal, ha meglesz a gyerek?”
- 21:09 A nap legfontosabb hírei - 2025. január 07.
- 14:14 Zsidró Tamás és párja szakítottak
- 16:12 Bezár a Most Kortárs Bisztró
- 19:56 Valaki rendszeresen az utcán hagy egy tányér banánt a brit kisvárosban, egy lakó a rendőrséghez fordult
- 16:08 Sosem regisztrált semmilyen játékra, mégis elhitte, hogy nyert
Baleset / Bűnügy
Videó
A munkánkat veszi el az AI, vagy a munkahelyünket is? Tud már érvelni? És mire kell figyelnünk egy olyan korban, ahol az MI lassan már az életünk minden területére beszivárog? Exkluzív előadás a 24.hu első podcastfesztiváljáról.