Második nekifutásra José Mourinho megnyerte madridi regnálásának első El Clásicóját. Ezt természetesen igazi Special One-stílusban tette: 38 százalékos labdabirtoklással és 10 kapura lövéssel – szemben az ellenfél 18 próbálkozásával.
Ezen kívül a Real lényegében ajándékba kapta az első gólt, hiszen a kaputól 5 méterre Gerard Martín Kylian Mbappéba rúgta a labdát, ami bepattant a francia támadóról. Ezek ellenére is elmondható, hogy a Real Madridot nem dominálták le az ősszel eddig száguldó katalánok, maximum döntetlent érdemeltek.
Ugyan Yan Diomande ezúttal nem volt főszereplő a mérkőzésen (bár kiosztott egy óriási kötényt Lamine Yamalnak), de a működő rendszeren Mourinho vélhetően nem fog változtatni, úgyhogy a nyáron érkezett elefántcsontparti szélső átmenetileg megnyerte a harcot a kezdőbe kerülésért Vinícius Júniorral szemben. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy megoldódtak a csapatot övező problémák. Sőt, jó eséllyel most fog világossá válni, miért is próbálta minden edző valahogy feltenni Viníciust Mbappé mellé vagy mögé.
Miért annyira fájdalmas, hogy nem működik ez a duó?
Kezdésként érdemes megvizsgálni azt, hogy Mbappé érkezésével milyen változások álltak be Vinícius legértékesebb tulajdonságában: a kiélezett meccsek eldöntésében. Ezt legkézenfekvőbb módon a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában nyújtott teljesítményén lehet lemérni.
Elsőre azt hihetnénk, hogy nem Mbappé váltott csapatot, hanem Vinícius, hiszen a francia számai szinte változatlanok. A Real Madridban egy támadó esetében aligha van fontosabb metrika, mint az, hogy a döntő pillanatokban mennyire képes főszereplővé válni, így, amikor harmadával visszaesik valakinek a mutatója ebben a kategóriában, az eléggé feltűnő.
