Sport

„Sokszor az előre megbeszélt szituációkat sem oldjuk meg megfelelően” – megint kikapott a Mosonmagyaróvár

Stranigg Zsófia, a Mosonmagyaróvár kézilabdázója.
Szigetváry Zsolt / MTI
Stranigg Zsófia, a Mosonmagyaróvár kézilabdázója.
Szigetváry Zsolt / MTI

A Vasas a Kisvárda, a Vác pedig a Mosonmagyaróvár otthonában nyert egy góllal a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.

Az angyalföldiek sikeréhez Nagy Nóra nyolc góllal, Csapó Kincső tíz védéssel járult hozzá. Ellenfelük egyszer sem vezetett az egész mérkőzésen, sőt, nyolcgólos hátrányból sikerült szorossá tennie a hajrát.

„Nagy motivációval és akarattal játszottunk, hibáink természetesen még voltak, és taktikailag is van még hova fejlődni, elsősorban az emberfogással szemben.

Többször meg kellett nyerni ezt a mérkőzést, de végre jó volt a kapusteljesítményünk. Négy év eltelte után sikerült itt nyernünk

– értékelt a Vasas részéről Konkoly Csaba vezetőedző.

A váciaknál Kacsó Noémi hat találattal, Zaj Klára 12 védéssel vette ki részét a győzelemből.

„Elsősorban gratulálok a Vácnak, végig kiélezett mérkőzést játszottunk, ahogyan arra számítottunk. A csapatomnak is gratulálok, mert végig küzdöttek és hajtottak, ugyanakkor van bennem hiányérzet.

Nagyon szoros a bajnokság középmezőnye, és ilyen mérkőzéseket csak akkor tudunk megnyerni, ha minden játékosunkra százszázalékosan számíthatunk. Továbbra is hullámzó a teljesítményünk, sokszor az előre megbeszélt, egyszerű szituációkat sem oldjuk meg megfelelően.

A belső posztokon bátrabban kell felvállalnunk a lövőhelyzeteket, védekezésben pedig sokkal fegyelmezettebbnek kell lennünk” – mondta a mosonmagyaróváriak vezetőedzője, Stranigg Ferenc.

A csapat, amely a közelmúltban többször is dobogós volt az NB I-ben, nem a legszebb napjait éli. A nyáron derült ki, hogy valótlan információt közölt a klub a licenckérelem során, ami után Gáspár Botondot, a klub elnökét 500 ezer forintra büntették.

Az MKC a szezonban nyolc bajnoki egy-egy győzelem és döntetlen mellett hatodszor kapott ki.

Kézilabda NB I

Kisvárda Master Good SE-Vasas SC 27-28 (9-15)

Motherson Mosonmagyaróvári KC-Váci NKSE 30-31 (17-16)

 

A tabella:

1. Győri Audi ETO KC 8 7 1 – 315-187 15 pont

2. FTC-Toyota Kovács 8 7 1 – 297-212 15

3. DVSC Skyline 7 6 1 – 242-188 13

4. MOL Esztergom 8 5 1 2 296-238 11

5. Váci NKSE 8 5 1 2 251-248 11

6. MTK Budapest 7 4 – 3 202-197 8

7. Vasas SC 8 4 – 4 215-235 8

8. Kisvárda Master Good SE 8 3 1 4 204-238 7

9. Alba Fehérvár KC 7 2 1 4 162-170 5

10. Gravitáció Szombathelyi KKA 7 2 1 4 188-247 5

11. Moyra-Budaörs United Shipping 7 1 1 5 200-220 3

12. Motherson Mosonmagyaróvári KC 8 1 1 6 233-269 3

13. NEKA 7 1 – 6 179-227 2

14. Eszterházy SC 8 – – 8 193-301 0

Kapcsolódó
Gyori's Swedish head coach Per Anders Johansson reacts during the EHF Women's Handball Champions League final match between Gyori Audi ETO KC and Metz Handball in Budapest on June 7, 2026.
Megszólalt a dániai pletykával kapcsolatban az ETO női kézicsapatának edzője
Per Johansson szerződése a nyáron lejár, a szakembert a dán Odensével hozták hírbe.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik