Ziccer
Véget ért az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulója: a portugálok a törökök lesimázásával bebiztosították helyüket a legjobb 16 között, Georgia megszerezte története első pontját egy nagy tornán a csehek ellen, Belgium pedig – Romelu Lukaku újabb meg nem adott gólja ellenére – Romániát verte. A játéknap történéseit Borbély Imrével és Rugli Tamással beszéltük át.
Jól indult, mégis a torna első gól nélküli döntetlenjét hozta a holland-francia meccs, az osztrákok lelépték a lengyeleket, utóbbiak a torna első kiesői, az ukránok pedig fordítottak a szlovákok ellen, ezzel rendkívül szorossá téve az E-csoportot. A második csoportkör utolsó előtti meccsnapját Holczer Ádámmal, a Soroksár kapusával beszéltük ki.
A válogatott németek elleni vereségének utózöngéi hallatszottak be az adásunkba, de természetesen szó esett a spanyolok olaszok ellen aratott sima győzelméről és az angol csapat botrányos játékáról is, amihez hasonlóan rosszat csak a szerbektől láttunk eddig az Eb-n.
A Svájc elleni összecsuklás a múlté: Marco Rossi csapata kiválóan helytállt Németország ellen, de a szerencse elpártolt tőle, és végül második csoportmeccsén is alulmaradt. Mi volt a meccsterv? Hogyan próbáltuk semlegesíteni Kroost? Szabálytalan volt-e az első német gól előtt Gündogan? Aki válaszol: Kalmár Zsolt, 36-szoros válogatott labdarúgó.
Az Eb – szerintünk – eddigi legjobb meccsén a törökök legyőzték a szimpatikusan játszó Georgiát, a portugálok pedig két rekorderrel a pályán, a hajrában nyerték meg a csehek elleni meccsüket. Az Eb első csoportkörének utolsó napján Marosi Gergely, a Sport24 szerzője volt a vendégünk.
Az Eb negyedik meccsnapjának történéseit ezúttal Lőrincz Ábellel, a Sport Republic pontrúgásedzőjével beszéltük ki.
A Bellingham vezette angolok a torna eddigi legunalmasabb meccsén verték a semmit nem mutató szerbeket, Eriksen góllal tért vissza az Eb porondjára, a hollandok hátrányból fordítva, de Ajax-játékos nélkül verték a lengyeleket. Mik az Eb harmadik napjának tanulságai? Ezekről beszélgettünk Galambos Dániellel, a Büntető.com munkatársával kiegészülve.
Vereséggel kezdte a labdarúgó Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amely 3-1-re kikapott Svájctól Kölnben. A Ziccer Eb-kibeszélőjében természetesen ez a mérkőzés volt a fókuszban.
Tükörsima német siker az Eb-nyitányon, de vajon kell-e rettegjünk az egymás elleni meccstől? Mit rontott el Skócia, és miért tündökölt a teljes német támadógépezet? Meccsnapi Eb-kibeszélő, első epizód.
Minden, ami eddig kimaradt az Eb-felvezetésből: lesz-e osztrák csoda, okoznak-e meglepetést az ukránok, mi lesz a belgákkal az aranygeneráció kifutása után, ledobják-e a Cristiano Ronaldo nevű béklyót a portugálok? Eb-felvezetés, utolsó epizód.
Az írek elleni vereséggel megtört a válogatott 14 meccses veretlenségi sorozata, Izrael ellen azonban sikerült ezt gyorsan feledtetni, sima 3-0-s győzelmet követően utazik a csapat Németországba. A Ziccer legutóbbi adásában megbeszéltük, hogy mi tűnt fel nekünk ezen a két mérkőzésen, majd folyattuk a nagy válogatottak kivesézését is.
A Ziccer ezúttal a Dortmund kihagyott ziccereivel indít, miután fordulatos BL-döntőn vagyunk túl, a szokásos kimenetellel: bajnok a Real Madrid, immáron tizenötödszörre. Ezután az Eb-felkészülés jegyében górcső alá vettük a francia válogatottat mint végső győzelemre esélyes csapatot, de folytattuk a csoportunkban szereplő ellenfelek mustráját is.
Vannak még olyan játékosok az utánpótláskorúak között, akik élnek-halnak egy klubért? Mi az oka annak, hogy beindult az edzőkeringő az európai topfutballban? Mit nézett be Xabi Alonso az Atalanta ellen? Ezeket a kérdéseket veséztük ki az adás nagy részében, a végén pedig az Eb-felkészülés jegyében ránéztünk arra is, hogy hogy néznek ki most a németek, és hogy számunkra a továbbjutás realitás, elvárás vagy álom-e? Mindezekben segítségünkre Brodarics Tamás, a Score Training System szakmai vezetője volt.
2024. 05. 27. 20:02
A Ziccerben szóba került Stankovic dicstelen eloldalgása Moszkvába, majd beszéltünk arról, hogy a játék demokratizálódásának tekinthető-e az, hogy a FIFA vizsgálja a külföldön játszott bajnokik lehetőségét. Végül pedig két kérdés körül forogtak gondolataink: igazságos-e a futball és mit adott nekünk a VAR?
Melyik műfajban jó igazán Signor Bajnokok Ligája, azaz Carlo Ancelotti? Mit mond el a Sárga Falból kiváló Edin Terzić ténykedése a német futballkultúráról? Kinek kedvez az, hogy az UEFA 23-ról 26 főre emelte az Eb-re nevezhető keretek létszámát?
Jön fizetési és átigazolási plafon a Premier League-ben? És ha igen, akkor miért vezet ez tovább a Szuperliga felé vezető úton? Mit kell tudni a hétvégén a Barcát oktató Gironáról, és lesz-e jövőre magyar játékosa a klubnak? Bunda volt-e az Újpest-Diósgyőr, és minek köszönhetőek az idei PL-szezon vízilabda-eredményei?
VAR-ral vizsgáltuk meg, miért nem utazik magyar játékvezető a nyári Eb-re, nagytotálban értekeztünk arról, miért érdemes a modern világban meccsre járni, taktikáztunk Thiago Motta Bolognája, illetve Kerkez Milos és a pofás focit játszó Bournemouth kapcsán. Végül szóba került az idei BL-szezonban hatalmas ziccert hibázó Inter is.
A Gazprom-Fradi házasságtól indulva egészen az El Clasicóig jutunk, filozófiai értekezésekbe bocsátkozunk a hosszabbítások és a tizenegyespárbajok értelméről, megbeszéljük, le vannak-e már foglalva a nyaralások Pakson a nemzetközi kupaselejtezők idejére, és feloldjuk a Haaland-Torghelle dilemmát is. Ez a legújabb Ziccer.
A Werder Bremen elleni győzelmével öt fordulóval a Bundesliga vége előtt bebiztosította története első bajnoki címét a Bayer Leverkusen. Xabi Alonso kiemelkedő munkájának köszönhetően idén a Leverkusen több kupát nyerhet, mint története során eddig összesen – teheti mindezt veretlenül.
Az Old Traffordon ikszelt egymással a Manchester United és a Liverpool, ezzel Szoboszlai Dominik csapata elvesztette első helyét a bajnokságban. A legfrissebb Ziccerben a minden korábbinál élesebb angol bajnoki versenyfutásról, Dárdai Pál botrányos sajtótájékoztatójáról, és Csányi Sándor MLSZ-elnök kijelentéseiről is beszélgettünk.
A történelemnek nem lett vége, de vajon jelenti-e ez azt, hogy a futballnak sem lehet? Van-e rá esély, hogy az elmúlt másfél évtized topfociját uraló guardiolai trend és a pozíciós futball mindenhatóságának végét egy olyan 0-0 jelenti, amin valósággal kifolyt a szemünk az unalomtól? Heti futballkitekintő Manchestertől Münchenig.
A pozíciós játék ellenpontozásaként megjelenő relacionista futballszemlélet épp tótágast állítja a világ labdarúgását, de az igazi etwas nem ez, hanem hogy ebben a futballforradalomban a magyar válogatott játéka lett az egyik hivatkozási pont.
A friss Ziccerben BL-továbbjutókkal és tizenegyes-elemzéssel kezdünk, elmélázunk azon, hogyan juthat ki az orosz kitiltás farvizén egy Eb-re Izrael, beszélünk a sudribunkó Carragherről, hogy aztán végül Marco Rossi válogatottjának felkészülési meccsekre kihirdetett keretéig jussunk el.
Önmagát karikírozza-e a magyar sportsajtó, amikor Szoboszlait kérdezi? Van-e nagyobb edzői rivalizálása a futballtörténelemnek, mint Jürgen Kloppé és Pep Guardioláé? Mennyit fejlődött az utánpótlás-válogatott élén Gera Zoltán mint edző, és hova futhat ki a pályája? Kérdések és válaszok a legújabb Ziccerben!
Kapásból, a léc alá.
A topfutball történései szórakoztató mélyelemzésben. Laikusoknak receptre, megszállott fanatikusoknak vény nélkül.
- 11:58 Péter Magyar: Matolcsy, Mészáros, and Tiborcz will be the first priority clients of the National Asset Recovery Office
- 11:43 Az idén már nem kell lakcímkártya a szavazáshoz
- 11:32 Kínok közt halt meg: ezek voltak Mátyás király utolsó szavai
- 11:19 „Fontosabb volt, hogy gyermekem szülessen, mint hogy párom legyen” – Spermadonáció Svédországban
- 11:17 „Négy éve halt meg apukám. Azóta enyhültek bennem a korábbi indulatos érzelmeim” – Jásdi Juli rajzokkal mutatja be a szitává lyukasztott családok hétköznapjait
- 11:00 Brutálisan nagy gól jelentette a fordulópontot az Inter-Roma rangadón
- 10:47 Húsvét a sussexieknél: Meghan Markle egy csokor ünnepi felvételen mutatta meg Harry herceggel közös gyerekeiket
- 10:38 Csaknem 60 ezer átjelentkező fog Budapesten szavazni a választáson
- 10:29 Még négy napig lehet mozgóurnát igényelni a választásra
- 10:22 Rubint Réka elárulta, miért most állt nyilvánosság elé a betegségével
- 10:10 Életet menthet a Balatonon: ezt jelentik a villanó lámpák
- 09:40 24 focistát állított ki a bíró a meccs után kitört tömegverekedés miatt
- 09:31 Rejtélyes lovas ölte meg a hitehagyott császárt
- 09:25 Gáspár Bea nem készült húsvéti menüvel A Nagy Duett napján, férje úgy megharagudott ezért, hogy a vita hevében össze is csomagolta a holmiját
- 09:58 Pillanatok alatt kész a pihe-puha húsvéti fonott kalács
- 19:54 Ilyen lett az új Citadella
- 06:05 Képes kvíz: felismered a magyar sztárok gyerekeit?
- 07:20 Buda Péter a 24.hu-nak: Ha a hamis zászlós művelettel már nem tudják az ellenzék ellen fordítani a közvéleményt, el is halaszthatják a választást
- 06:39 Orbán Viktor a szabotázsakció miatt személyesen ellenőrzi a Török Áramlat magyar szakaszát
- 05:30 Kvíz: mennyire ismered a híres rockbandák zenészeit?
- 08:55 „A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték le a kupadöntőn a lekönyökölt kosarast
- 07:02 „Gyűlöltek a börtönben, mert más vagyok” – meglátogattuk az ismét bábaként dolgozó Geréb Ágnest
- 06:11 Pár nap leforgása alatt egy ikerpár mindkét tagjával lefeküdt, máig nem tudja, melyikük a gyereke apja
- 08:35 Pokolba taszítja az USA-t – iráni politikusok visszafenyegették Trumpot
- 09:11 „Magyarország most biztonságban van” – Orbán elutazott a Török Áramlathoz az állítólagos szabotázsakció után