A szolgáltatások kivételével minden ágazatban negatívba csapott át a hangulat májusban. Az iparban utoljára 2013 őszén volt ennyire pesszimista a jövőkép.
A számvevőszék szerint javult a költségvetés megalapozottsága, de felhívták a figyelmet a rizikós tételekre, valamint arra, hogy az adósságképletnek nem felel meg a tervezet.
Január és március között 4,1 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábban kimutatotthoz képest. A vállalkozásoknál ennél szerényebb volt a bérnövekedés.
Szervezett bűnözői hálózatok állnak a tömeges hamisítás mögött. Az EU-ban lefoglalt termékek negyede egészségügyi vagy biztonsági kockázatot jelent. A legtöbb hamis termék még mindig Kínából érkezik az EU-ba.
Az érintett orvostechnikai cégek arra hívják fel a figyelmet, hogy 85 százalékuk kimaradt az ÁEEK által eddig lebonyolított központi adósságrendezésből.
Európai szinten is sokat költ a magyar állam a cégek támogatására. Csak a készpénzes dotáció révén 7,6 millió forinttal segíti a kormányzat egy munkahely létrejöttét.
A jó hír az, hogy márciusban és az év eleje óta is növekedett a szektor teljesítménye. A rossz meg az, hogy az új szerződések száma jelentősen visszaesett.
Az exportnál a járműgyártás, a feldolgozóipar és a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártás külpiaci eladásai vitték a prímet márciusban. A hazai értékesítésnél pedig a feldolgozóipar.
A minisztérium úgy tudja, módosítanák korábbi főnökük államadósság-csökkentésre vonatkozó képletét. Annak ugyanis nem felel meg a jövőre tervezett büdzsé.
Bár a lendületes évkezdés számait nem tudták hozni márciusban, de így is szépen növekedett a vendégéjszakák száma. Az oroszok viszont már nem özönlenek hozzánk.