Gazdaság

Csúcson az MVM árbevétele

mvm (Array)
mvm (Array)

Fennállása óta a legnagyobb árbevételét érte el az állami tulajdonú társaságcsoport. Osztalékot nem vesznek ki. 

Fennállása óta legnagyobb árbevételét, 1195 milliárd forintot ért el az MVM-csoport 2014-ben, 273 milliárd forinttal többet az előző évinél – tájékoztatott az energetikai csoport szerdán.

Közleményük szerint a cégcsoport 103 milliárd forintos adó, kamat- és értékcsökkenés leírása előtti (EBITDA) eredményt ért el, amely csaknem megegyezik az előző évivel (106 milliárd forint), illetve 6,5 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárt 2014-ben. Mérlegfőösszege 1494 milliárd forint volt, amely 69 milliárd forinttal több, mint 2013-ban.

Osztalék nem lesz

A csoport az elmúlt évben összesen 102,4 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe. Ez az összeg nagyrészt a kifizetett adókból, hatósági engedélyezési díjakból, illetve a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapba történt befizetésből tevődik össze. Tavalyi közlésük szerint 2013-ban a cég különböző adónemekben több mint 145 milliárd forinttal járult hozzá az államháztartáshoz.

A közgyűlés döntése alapján az MVM 2014-re osztalékot nem fizet.

A tájékoztatás szerint a csoport szerdai közgyűlésén a tulajdonosok elfogadták a társaságcsoport 2014. évi beszámolóját, illetve a 2015-ös év üzletpolitikai célkitűzéseit.

Az állami vállalat ezt tűzte ki célul

Közölték: a csoport sikeres, regionális szinten is meghatározó energetikai vállalatcsoport. Stabil működésével évek óta mindent megtesz azért, hogy folyamatosan a lehető legkedvezőbb áron termeljen, illetve értékesítsen villamos energiát és földgázt, ezzel szavatolja Magyarország, valamint a régió energiabiztonságát és a megfizethető energiaárakat – hangsúlyozták a közleményben.

A társaságcsoport az alacsony energiaárak garantálásával nagyban hozzájárul a hazai lakosság rezsiköltségeinek csökkentéséhez – közölték.

A csoport 2014-ben megerősítette villamosenergia- és gázkereskedelmi szerepvállalását, továbbra is meghatározó szereplője a hazai energiatermelésnek és átvitelnek, a nemzeti energiastratégiával összhangban folyamatosan erősíti Magyarország és a régió ellátásbiztonságát – írták.

A csoport tevékenységét a hatékonyság és átláthatóság jegyében végzi, amelyet nemzetközi könyvvizsgáló is hitelesít. A rábízott nemzeti vagyonelemeket különös gondossággal kezeli, gazdasági súlyának megfelelően pedig szerepet vállal az össztársadalmi célok megvalósításában – áll a közleményben.

A csoport 2015-ben is küldetésének tekinti az energiapolitikai célok megvalósítását a hosszú távú energiastratégiával összhangban, illetve az értékteremtő, fenntartható növekedést és a működési hatékonyság növelését – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik