Gazdaság

Több stadion árát vették ki a jóléti ellátásokból

munkanélküliség (Array)
munkanélküliség (Array)

A Policy Agenda a 2016. évi költségvetés tervezetét összevetette az elmúlt 8 évi büdzsékkel, hogy kiderüljön, nőtt vagy csökkent az állami gondoskodás.

A kormány büszke arra, hogy növekszik a gazdaság, és folyamatosan hangsúlyozza, hogy nem engedi el a nehéz helyzetben lévők kezét. A Policy Agenda (PA) a 2016. évi költségvetést összevetette az elmúlt 8 évvel, hogy valójában nőtt vagy csökkent az állami gondoskodás.

Jelentős hátraarc

A válság évében a központi költségvetés a GDP 15,9 százalékát költötte társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra. Egy évre rá valamelyest még emelkedett is ezen támogatások aránya, mivel már 16,1 százalék jutott a családokra, nyugdíjasokra, munkanélküliekre, nehéz szociális helyzetben lévőkre. Az emelkedés egyik fő oka a válság hatására megnövekedett munkanélküliség volt. 

2016-ban a mostani tervek szerint ez az arány 14,3 százalékra csökken. Ez 2008-hoz képest 1,6 százalékos csökkenés, amely 560 milliárd forintot jelent. Amennyiben a gazdasági válság kirobbanásakori értéket tartotta volna az ország, akkor 2010 óta összesen 1.900 milliárd forinttal többet költöttünk volna a közösből a társadalmi jólét biztosítására.

Hol történt a legnagyobb visszaesés?

Arányait tekintve a munkanélküliek ellátásán spórolt a legtöbbet az állam. 2008-ban még a GDP 0,4 százalékát költötte rájuk, most ez 0,1 százalékra csökkenhet. De ugyanígy jelentős forráskivonás volt a nyugellátásokból, ami 10 százalékról 8,6 százalékra csökkenne.

A családi pótlék befagyasztásának is meg lett a hatása. Mivel évek óta nem emelkedett az összege, ezért a növekvő GDP miatt most már csak a megtermelt nemzeti össztermék 1,5 százalékát fizetnénk erre 2016-ban, míg 2008-ban az arány 2 százalékos volt. Amennyiben tartaná az állam a korábbi szintet, akkor most a családi pótlék, a gyes, a gyed, gyet összegét 33 százalékkal meg lehetne emelni.

 

2014. év előzetes adat, 2015-2016 költségvetési törvényben, vagy törvényjavaslatban szereplő adat
(
forrás: Magyar Államkincstár és a költségvetési törvényjavaslatok alapján Policy Agenda)

Ki a nyertes?

Érdemes azt is megnézni, hogy más területeken hogyan változott az összkép. Amíg a szociális területen csökkenés volt 1,6 százalékponttal, addig az állam működésének a költsége 6 százalékról 8,4 százalékra nőtt GDP-arányosan – állapítja meg a PA. És azt is hozzátették, hogy ha minden évben arányaiban csak 6 százalékot költöttek volna az állami működési funkciókra, akkor 2010-2016-ig 2300 milliárd forinttal kevesebbet költött volna el az állam.

Érdekesség, hogy az állami költéseken belül arányaiban a sport és szabadidős tevékenységeknél, valamint szolgáltatásoknál volt a legnagyobb arányú a növekedés. 2008-ban a nemzeti össztermék 0,07 százaléka ment el erre, míg 2016-ban hétszer annyi, 0,5 százalék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik