Gazdaság

Nagy újítás jön a sárga csekknél

posta(960x640).jpg (posta)
posta(960x640).jpg (posta)

Csaknem megháromszorozta eredményét a Magyar Posta egy év alatt. Az állami cég egyik hagyományos termékét több ponton is megújítja.

És közben…

2,8 milliárd forintra nőtt a Magyar Posta Csoport konszolidált adózott eredménye 2014-ben, ami egy évvel korábban még csak 1,03 milliárd forint volt – tájékoztatta a Magyar Posta Zrt. pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a hagyományos üzletágakon belül a levél- és csekkforgalom – hasonlóan a nyugat-európai trendhez – továbbra is csökken, míg a csomagforgalom dinamikusan növekszik. A nem hagyományos termékkörökön belül pedig a pénzügyi, a befektetési és a biztosítási termékek iránti kereslet egyre nagyobb.

A Magyar Posta a versenyképesség és az innováció fokozása érdekében a tavalyi év során több, jelentős beruházást hajtott végre, amelyekre összesen több mint 15 milliárd forintot költött.

Újítások a sárga csekknél . amit sokan régóta vártak

A cég közleményéből kiderül többek között, hogy 2014-ben kis mértékben csökkent a csekkbefizetések száma, de így is csaknem 220 millió csekket fizettek be az ügyfelek, nagyságrendileg 2.200 milliárd forint értékben. A Magyar Posta célja, hogy klasszikus termékeit – így a csekket is – a kor követelményeinek és az ügyféligényeknek megfelelően megújítsa. Éppen ezért átfogó programot készítettek:

  • 2014 őszén bevezették az iCsekk mobil alkalmazásos csekkbefizetést.

  • A készpénzkímélő fizetési megoldásra törekedve 2015. január 1-jétől a teljesen megszemélyesített, gépi kitöltésű, minden információval, adattal ellátott csekkeknél kötelezővé tették a postai QR kód feltüntetését.

  • Elkezdték a postai hálózatban jelenleg üzemelő POS terminálpark cseréjét.

  • 2015 nyár elején végre megteremtki annak feltételeit, hogy ha a postákon kártyával fizetnénk a csekket, akkor az ne készpénzfelvételnek, hanem kártyás vásárlásnak minősüljön.

  • A megújítási program leglátványosabb eredményének azt érzik, hogy 2015 elején bevezették a csekkbefizető automatákat, egyelőre húsz helyszínen. Az automatákon keresztül bankkártyával fizethetőek be a csekkek, amely kártyás vásárlási tranzakciónak minősül. Eddig több mint 100 ezer csekket fizettek be az automatákon keresztül az ügyfelek, melynek értéke meghaladja az 1,1 milliárd forintot – közölte az állami cég.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik