amerikai egyesült államok
Miután elbukott a finanszírozást biztosító törvényjavaslat, részlegesen leálltak a közintézmények.
A szenátus nem szavazta meg a költségvetést, akadozik a washingtoni államgépezet.
A Jehova Tanúinak egyik amerikai közösségében az elöljárók tudtak a rendszeres, családon belüli nemi erőszakról, de hosszú évekig eltitkolták azt.
Mindannyian tisztelettudóak és együttműködőek a hatóságokkal, de vallomást nem tudtak tenni.
De még mindig odáig vagyunk érte.
Láncra verve tartotta fogva tizenhárom gyerekét egy amerikai házaspár. A közösségi médiában közzétett fotókon az egész család kicsattant a boldogságtól, de a házukba soha senkit nem engedtek be.
Steve Bannont az orosz kapcsolatokról fogják kérdezni.
Ehhez a művelethez kellett lélekjelenlét.
A rendőröket az lepte meg a legjobban, hogy a fogvatartottak közül heten már felnőttkorúak.
Franciaország megtartotta első helyét a listán.
Az emberiség fejlődéstörténetébe keverték bele az amerikai elnököt.
A The Wall Street Journal a neki adott interjúban rosszul idézte az amerikai elnököt.
Választási indulásához már benyújtotta a szükséges iratokat.
A lépést demokrata szenátorok vetették fel az orosz befolyásról szóló jelentésükben, de Krekó Péter szerint kevés az esélye annak, hogy valóban alkalmazzák.
A demokraták szerint Orbán Viktor az Európai Unióban és a NATO-ban is az egyik legnagyobb támogatója Vlagyimir Putyin elnöknek.
Kétszáz millió forinttal támogatán az amerikai külügy a független sajtót.
Julian Assange helyzete „tarthatlanná” vált.
Az orvosi vizsgálatok szerint az amerikaiakat valamiféle nem azonosított, de kártékony hanghatásnak tették ki Kubában.
Steve Bannon lába alatt egy botránykönyv miatt lett forró a talaj.
Ezzel akar véget vetni a szellemi és fizikai alkalmasságáról szóló találgatásoknak.
Az apát és a két gyermeket ágyban, az anyát a földön fekve találták a kiérkező rendőrök egy tengerparti szállodában.
Hogy szándékosan énekli csak minden második sorát, vagy tényleg nem tudja a szöveget, azt tőle kellene megkérdezni.
A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz az ügyben.
A brutális időjárási körülmények már a hidegvérű hüllőknek is soknak bizonyulnak.